Spanyolnátha művészeti folyóirat

Deák Csillag

Kulcsol

Tisztelt Gyászoló Közönség, néhány hete még nem ily légyottra készültem. Tanúként, mint műértő kritikus kaptam idézést Sz. Préda úrhölgy legújabb plágiumperére. Korábban nem ismertem személyesen a vádlottat, de munkásságát figyelemmel kísértem. Sz. Préda tetőtől talpig úrhölgy volt, a legválságosabb pillanatokban is. Egyenes derékkal ült a vádlottak padján, ceruzával noteszébe jegyzetelt, lopva, és ahányszor Bartók Béla neve elhangzott, lehajtotta fejét, csipke zsebkendőjével eltakarta arcát és talán el is pirult.
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet. Sz. Préda úrhölgy már nem pirul el, és nem jegyzetel hangjegyeket nefelejcsmintás noteszébe. Halála nemcsak hozzátartozói számára pótolhatatlan veszteség, hanem a magas kultúra művelői és élvezői számára is. Kulcsműveket írt. A Kékszakállú herceg kulcsai címmel az igénytelen szappanoperák ellen indított szélmalomharcot. Bartók világhírű operájának motívumait számtalan variációban dolgozta fel. Ahogyan a lapok megírták, több kereskedelmi adó versengett a megfilmesítés jogaiért, és ekkor fogalmazódott meg először a szakemberek széles körében a plágiumgyanú.
Nem vallottam Sz. Préda úrhölgy ellen, felhívtam a tisztelt bíróság figyelmét az örökérvényű mondásra: A jó művész másol, a zseniális pedig lop. A per végén Sz. Préda úrhölgy, az utolsó szó jogán csak annyit mondott: Bartók Béla is felhasználta a népzene motívumait, azok stílusjegyeire támaszkodott. Én sem tettem mást, mindegyik művem részlete egy újabb kulcs a bartóki életmű megértéséhez. Nem a hetedik ajtót nyitottam ki ezekkel. Ezután táskájából kiemelt többfajta kulcsot és a bírói pulpitusra helyezte valamennyit. De Justitia, akiről tudjuk, hogy bekötött szemű, rá se nézett e bizonyítékokra. A több napig tartó tárgyalás után az ítélet, bár nem annak szánták, mégis Sz. Préda úrhölgy halálos ítélete lett, a vádlott még aznap éjjel meghalt. Végrendeletében nem a házát, nyaralóját, bankbetétjét hagyta rám, hanem a bartókinak nevezett kulcsokat. Sokáig nem tudtam, mit kezdhetnék ezekkel.
Amikor hírét vettem, hogy egy világhírű japán képzőművész a Szentendrén megrendezendő Emlékeső című installációjához kulcsokat gyűjt, odaadtam valamennyit. A közel ötvenezer kulcsból álló installációt már ismertem a Velencei Biennáléról. Szentendrén több mint húszezer kulcs gyűlt össze, ezért nem számítottam rá, hogy a kiállításon az általam adományozottakból bármelyiket felismerhetem. Amikor beléptem a kiállítóterembe, az vörösben izzott a kulcsokat összekötő piros fonalaktól. Váratlanul elsötétedett a helyiség, csak néhány kulcs világított. Felismertem Sz. Préda kulcsait, amelyek lassan violinkulcsokká alakultak és hallani véltem Bartók zenéjét. Egyedül voltam a teremben. Tudva azt, hogy a kiállítás befejezésekor a kulcsokat nem szolgáltatják vissza az adományozóknak, bicskámmal levágtam a világító kulcsokat a vörös fonalról. Azóta otthon őrzöm őket. A fehér asztallapon, mint egy futószalagon, sorokba rendeződnek, szinte lebegnek, és erős fényt kapnak akkor is, amikor nincs nappali világosság, vagy este, amikor lámpa sem ég a szobában. A fény a mélyből jön. Mint a zene. Ilyenkor Sz. Préda úrhölgyre gondolok, aki már nem hivatásos Bartók-lopó. Majdnem azt írtam le, Szt. Préda. Nyugodjék békében.

Deák Csillag: Kulcsol