Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bene Kálmán

Párhuzamosok

1891, Czóbel Minka levelet ír édesanyjának, báró Vay Eveline-nek Nagy-Eőr-ből, a Mednyánszky-kastélyból. Az „öreg kutya”, azaz sógora Mednyászky László sem elégíti ki szellemi éhségét, hát még a társaság...
„Kedves jó mamszim, a szezon jó, csendes, de kivagyok egy kis jó szellemi táp után, bár senki sem jönne már ide, mert mentül több ember, annál több banalitás — az öreg kutyával vagy bárkivel a bandából, egy valóságos jótétemény lenne. Különben roppant kedvesek, csakhogy én a Marsban vagyok, ők pedig a Saturnusban.”


Aztán így folytatja:
Drága mamszim, ne neheztelj panaszaim miatt, de igen nyomasztó álmaim voltak a múlt éjjel. Azt álmodtam, hogy közel százéves vagyok 1945-ben, s a háború végén, a ronggyá lőtt Pesten kenyérért állok sorba. A kép is borzalmas volt, de a jelenet, amit láttam, még inkább:



Hölderlin ist ihnen unbekannt? — kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
— Ki volt az? — kérdezte a német őr.
— Aki a Hyperion-t írta — magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. — A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
— Kik ezek? — kérdezte az őr.
— Költők — mondta dr. K. H. G. — Schiller nevét sem ismeri?
— De ismerem — mondta a német őr.
— És Rilkét?
— Őt is — mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

Nagyon fel akartam ébredni, de nem sikerült. A következő jelenetben dr. K. HG.-vel találálkoztam 2016-ban. A pesti egyetemen írtam feleletem vázlatát, miközben egy évfolyamtársam éppen a magyar nőírók tételből vizsgázott:

Czóbel Minka önnek ismeretlen? — kérdezte dr. K. HG., miközben unottan törölgette szemüvegét, s érdeklődő pillantással vizsgálta a vizsgázó tekintélyes méretű fülbevalóit és dekoltázsát.
— Ki volt az — kérdezte a vizsgázó.
— Aki a Donna Juanná-t írta — magyarázta dr. K. HG. Nagyon szeretett magyarázni. — A legérdekesebb magyar nőíró, nekem a legnagyobb is. És például Kaffkát ismeri?
— Aki egy svábbogárrá változó figuráról írt? — gyulladt ki a lámpa a szőke hajzuhatag alatt.
— A francba, éppenséggel nem rá gondoltam — mondta dr. K. HG.
— Kire? Pedig úgy örültem már...
— Hagyjuk! — adta fel dr. K. HG. — Szabó Magdát, Jókai Annát vagy még Fábián Jankát sem ismeri?
— De őket ismerem — mondta magabiztosan a szőke bombázó.
— És Bethlen Katát?
— Őt is — mondta a vizsgázó és paprikavörösen odahajította az indexét dr. K. HG. asztalára.