Spanyolnátha művészeti folyóirat

Egyed Emese

Minka, olvaslak

olvasom verseidet.
Olvasom most egy furcsa francia antológiából — 1896-ban jelent meg Párizsban —, a sok hongrois szerző egyike vagy, a „poésies magyares”-ok költői sorát gazdagítod, amely Petőfivel kezdődik, Arannyal, Tompával, Vajdával, Reviczy Gyulával, sőt Wohl Jankával, Szalay Fruzinával, Idunával, Heltai Jenővel folytatódik (no azért Pósa Lajos és Szabolcska Mihály is helyet kap az illusztrisok között); utolsó vagy a névsorban!
A te neved alatti költemények után olvashatók aztán közköltészeti darabok (bizonyára holmi kéziratos versek…), népdalok szövegei („anonymes”, „ poésies et chansons populaires”)…
Utána kell nézni ennek a dolognak.

Első kör
Kont Ignác, akkoriban a Rollin Kollégium tanára azt írta rólad (1898. szept. 1.), hogy a magyar Ackermann1 vagy… mit is jelent? Továbbá összefoglal annyiban, hogy „La philosophie du pessimisme mais tempérée par la raison”2 — még hogy a pesszimizmus filozófiája, és az értelem mérsékli?! Miféle idétlenség. Kont nyilván olvasta a kötet előszavát, de Haussonville gróf akkor már hozzáférhető Ackermann-monográfiáját is. Ackermann őasszonyságát leginkább ateistának ítélik, a magány teljességének felfedezése azonban valóban mindkettőtöket jellemez. Róla 1874-ben már említést tesznek a Magyarországon is ismert Revue des deux mondes-ban. (Már? Hatvanesztendős is elmúlt ekkorra.)
Fiatal felnőtt voltál, amikor első írásaid megjelentek.
Olvassam hát francia verseidet a francia antológiából, amely ugyanazon évben jelent meg, mint a te köteted, A virradat dalai: Calme; Un chant de sorcière; Le sphynx; Pendant la moisson; Le rêve de la Pousta; En chemin; L’étoile filante; Le soir; Un chant de sorcière; Je suis seule; Vers Dieu; Le grand moissonneur. A tizenkét tétel kérlelhetetlen folyamattá kapcsolódik össze. Aratás-idő tájleírása moccanásban életkép, abból szimbólumok (szerepteremtése, végzethangulata, kísértése), a magány programírása, istenkeresés, a halálisten mint nagy Arató érkezése.
Mondhatnók: a szándék az átváltozások precíz rajza. Akárcsak a Fehér dalok (1894) ciklus-záró, sohasem egyforma fecske-ábrái: mozgássá köti össze a szárnyakat (pontokat) az eleven tekintet.
Vegyünk a tizenkettőből csak egyet. Az elsőt, a címe Calme (értsd: Nyugalom). Melléje kikerestem magyar versedet a Fehér dalokból (1894).

Calme 
Chaude soirée d ’été saturée de poussière,
La vue s’étend au loin, paisible, reposée,
Les jeunes sont aux champs et labourent la terre: Le hameau semble abandonnée.

Une rue si longue, si vide,
Qu’elle semble comme balayée,
Mais là, trois vieilles sont assises
Sur un petit banc, alignées.

Un fichu noir couvre la tête
Des trois vieilles ratatinées
Et le mur blanc semble éclairée
Au-dessus de ces guimpes noires.

Un calme est répandu surc e beau soir d’été
Et, par instant, les vieilles causent.
Des voix douces… décolorées
„Il fait bien bon, bien chaud ce soir!”


Faluba
Meleg, poros nyári este,
Hosszú utcán csend és béke,
Mezőn van még mind a falu
Munkát-biró, ifju népe,

Hosszú utca, üres utca,
Mintha kiseperték volna,
Csak ott, három öreg asszony
Kis fa-lócán ül egy sorba’.

Sötét kendő borítja be
Mind a három öreg fejet,
Fehér meszelt fal világit
A sötétlő kendők felett.

Nyár van, csend van, csak úgy néha
Hallszik egyik-másik hangja,
Szüntelenül, tompán, lágyan:
„de jó meleg este van ma!”


A Faluba keltezése Puszta Szent-Tornya (ekkoriban, júniusban jártál a parasztszínház kapujánál?).
Francia nyelvű verseiden csodálkozom, mert valami jóvátehetetlen kelepce van itt, a verscímek rád vallanak, a versek csaknem mindegyike bombasztikusság és fontoskodó semmi között sápadozik, többnyire kongóvá „temperált” francia nyelven szól, hangzása csikorgó, fényesztendőnyire a rád jellemző halkság vállalt, mondhatni ringató monotóniájától. Nehezemre esik elhinni, hogy a tudomásoddal adták ki a verseidet így fordítva (egyáltalán: ki a versek fordítója ebben az antológiában? A Dóczy Louis-é (tudod, egy monológ a Csók drámából, amelyet Bécsben mutattak be) igen szép, Kiss Joséé szintén, de a tieidből sehogy sem hallható ki a hangod, annyira sajnálom! Egyébként az is elég változó színvonalú, amit Kisfaludy Atalától hoznak.
Kont Ignác hivatkozik az Ollendorff Kiadó által 1896-ben publikált kötetre, mint amelyben a fiatal Magyarország mozgalomnak valamennyi költőjétől olvasható egy-két vers…
Az antológia kötetnyitó, rövid ajánlását (In memoriam) a régi Párizst visszasóvárgó, parnasszien François Coppée jegyzi. Justh szándékát idézi. A magyar irodalomról szóló terjedelmesebb bevezető alatt csak szignó olvasható (arra még visszatérek.) A válogató ezek szerint Melchior de Polignac gróf volt: erről a fiatal úrról jegyzi fel Justh barátod, hogy eleven arcú, vagy huszonhét éves fiú, meglehetősen nyírt haj, szürkés, villogó életerőt kifejező szemek, „encore de la force vitale” (vagyis, hogy még életerő hatja át), szabadabban mozog és sokkal „úriasabb”, mint a többiek.
Megértem, egyike volt azoknak, akik Párizsban gondoskodtak a gyöngélkedő Justh-ról, és aki az alatt a több mint három hét alatt, amíg ̶  éppen Justh kalauzolásával egyébként ̶ Magyarországon tartózkodott, a pesti művészvilág zsánerétől lelkesedni látszott.
De hát már a levelek is nyilvánosak… Neked egyenesen azt írta (1893. okt. 30. Párizsból), hogy Polignac roppant érdekes breton típus. Igen meleg, igen eszes, s magyar érzésű, illetve (1893. nov. 23.): … „Elhozom majd kegyes engedelmükkel Melchior de Polignacot is, ki iszonyúan érdeklődik a maga dolga iránt”.

Második kör
(…Az utolsó év felfokozott tempójú, a halál angyala közeledik. 1894 márciusában kezdi Justh levelekkel bombázni a majdani antológia szerzőit — a szerzői fordítási jogok átengedését kéri, ilyenkor név szerint is említi Polignacot. „Egy barátom, Comte de Polignac Párizsban egy magyar verses antológiát készül kiadni, amelyben én is segítségére igyekszek lenni, már abban is, hogy a legkiválóbb magyar költőktől a fordítás jogát megszerezzem.”)
Még ugyanazon hónapban közli is veled, hogyan készülnek az egyes francia szövegek, ő írja ̶  Polignac stilizálja (1894. március 27.):
„No de dolgozok az antológián, ez foglalja le most minden időmet. Terve: 20 Petőfi, 20 Arany (kit kezdek nagyon megszeretni), 15 Gyulai, 10 Vajda, 10-10 Kiss, Szabolcska, Bartók, Reviczky, 5-5 Endrődi, Lévay, Ábrányi, 3-3 Palágyi, Szalay Fruzina, Kisfaludy Atala, Apáthy, Heltai, Szász Károly, Szabó Endre, Jékey, 1-1 Radó, Komócsy, Zichy Géza, magától vagy 15 darab (az utóbbiak már le vannak fordítva). Az egész antológia vagy 200 versből fog állani, ebből felét én már lefordítottam. Én prózában fordítom, Polignac ritmust tesz belé, s kiszedi a franciátlanságokat.”
Pld. Ide mellékelem a maga egyik dolgát:


Chaude soirée d’été saturée de poussière,
La vue s’étend au loin, paisible, reposée,
Les jeunes sont aux champs et labourent la terre:
Le hameau semble abandonné.
Une rue si longue, si vide,
Quil semble qu’on l’a balayée,
Mais là, trois vielles sont assises,
Sur un petit banc, alignées.
Un calme est répendu sur ce beau soir d’été
Et, par instant, les vielles causent,
Des voix douces... décolorées
„Il fait si bien bon, bien chaud ce soir!

Hogy tetszik? Persze ritmikus prózában. A francia csak private fordít.”


Vessük csak egybe ezt a verset a publikált változattal: helyesírási, néhol nyelvhelyességi (szórendi) változtatás látható; ritmusváltoztatásról azonban (lásd: „Polignac ritmust tesz belé”) szó nincsen.
És úgy látom, három versed kimaradt a tervezett 15-ből… Melyek lehettek?
Miféle tereken boszorkánykodsz te most? Honnan méred a napsugárzás világmagyarázó fokozatait, a szenvedélyek halhatatlan voltát? Dede Franciska téged is ragyogónak látott a Párizsba szerelmes Justh körében. Helént is látta bizonyára a képed színes árnyéka mögött.
Mégis felfedezésként élem meg naplólapok, levelek olvasását, ahonnan egy antológiányi vers, egy önzetlen hattyúdal-munka születése felsejlik: kezdte valaki, befejezték mások…
„Most Polignac van nálam, sokat dolgozok vele egy magyar antológián”— írta Justh Feszty Árpádnénak jún. 13-án. Sorba tartoztál, de kedvenc voltál, ha látszólag hátra szorultál is, e csaknem félszáz költő, 169 szöveg sokféleségébe keretezve, személytelen dalok és végső ragyogás közötti szabadság terében. Egyazon évben a millenniumi ünnepségekkel és az Übü király sikerével.
Jaj, Minka. Weöres Sándor jövevény formátlan formának nevezte a modern szabadverset — a tieidet éppen az új-szellemű szabadversek közé sorolta, és az első köteteidből éppen a kötött formájúakból válogatott a Három veréb hat szemmel (1977) antológiába…
Hogy abból a „rythmicus próza”-nyelvből, amelyen már a kilencvenes években szóltál, mi lett a francia írott élőnyelvben, hervasztó kérdés. Fordításkor a franciák valóban ritka kivételtől eltekintve nem bíbelődnek a verses formával. De hát az sem mindegy, a szórend milyen hangzások s ezáltal hangulatok szülője, a tördelés hogyan tagolja a(z olvasói) lélegzetet. Micsoda hát a próza, mi adja észlelhető ritmusát? Mit érzékelt s érzékel a franciául tudók füle, milyen hangzásélményeket ébreszt, ha ébreszt egy szabadversnek látszó, de csaknem felismerhetetlenné ráncigált kanavász?
Visszatérek az antológia előszavához. A bevezető szerzője (szignója ..r-,) azt állítja, Czóbel István gazdasági író unokahúga vagy, és a parasztember lelkivilágát vizsgálod. Íme a profilod e bevezető szerzőjének — mostanra már tudom: Melchior de Polignac, 1793-tól Justh Zsigmond francia barátja, bizalmasa — tollából:
„Czóbel Minka annak a Czóbel Istvánnak unokahúga, akinek nevét gazdasági és társadalmi munkái Magyarország határain jóval túl ismertté teszik. Czóbel Minka igen sajátos filozofikus hajlamaival megkísérelte megérteni a paraszti lelket — kiemelve annak végzethitét és mindenek előtt kiegyensúlyozottságát és közömbösségét, amelyek erejét adják. Ez a buddhista filozófiának tűnő hajlam nem egy kritikusát félrevezette, és noha többségük ragaszkodik ennél többet továbbra sem lát írásaiban, kijelölt helye lesz a világirodalomban Elisabeth Browing, Mary Robinson és Ackermanné mellett.
Ami ennek a hölgynek — akit egyébként alkalmam volt megismerni — teljesen eredeti vonását adja, az az, hogy a filozófia mélységeinek inkább férfias szenvedélymentességéhez egy könnyed… áttetsző finomságot képes társítani, a fehér szimfóniák egész sorozatát, amelyek körvonalai azonban mindig tiszták és élesek.”

Polignac, a „versválogató” rejtőzik persze az antológiát bevezető szignó mögött, aki meg is látogatta Justhot Pusztaszenttornyán, akár találkozhattatok is a Faluba keltezése alapján. A La migration de l’âme (1897, Parizs, Ollendorff) filozofikus párbeszédei franciára fordításának ötlete is megerősödhetett akkor. Azokat, bizonyára más magyarok (Henri Buttner, de gondolom, ez, Helén) nyersfordítása alapján szintén Polignac tette át franciára, hiszen az ellenállhatatlan Justh már egy esztendeje túlvilági városokat frekventált…
Félre a gyanakvással, olvasom francia verseidet is. Történeteket látok, magányban egymásra találást, rejtett többszerzős (halál szaggatta) játékot.
Olvaslak.

1A La revue des revues-ben, Le mouvement littéraire en Hongrie. Mouvement littéraire en France et a l”Étranger rovatban.
2Uo.