Spanyolnátha művészeti folyóirat

Germán Ágnes

Búcsú

Kassák Lajosnak

Aki elment, az elment. Ne szaladj utána, mondta a nagyanyám.
S ez így van jól, még ha fáj is.
Láttam az apámat esténként elmenni tweed nadrágban, ballonkabátban,
cigarettával a kezében.
Csak a füst maradt utána, meg a könyörgő és tehetetlen anyám.
Majd visszajön, mondta.
Reggelre biztosan hazaér, hiszen dolgozni csak tiszta ruhában mehet,
különben mit gondolnak az emberek.
Aki elment, az elment, mondtam, ugyanakkor mélységesen éreztem,
hogy aki egyszer elment, az soha többé nem térhet vissza teljesen.
Emlékszem rá: reggelente hazatért az apám,
de anyám magányosan végigsírt éjszakái megmaradtak.
Emlékszem rá: milyen űrt hagyott az elmaradt közös vacsorák, a jóéjt puszik és esti ölelések hiánya.
Emlékszem rá, hogy fontos akartam lenni.
Fontos, hogy észrevegyenek.
A búcsúzó apám nem nézett az anyámra,
és az anyám itt maradt.
Megsimogatta a húgom fejét,
és a húgom is itt maradt.
Megfogta a kezemet,
és én is itt maradtam.
Aki elment, az elment. Ne szaladj utána, mondta a nagyanyám,
de valahogy nincs ez jól így.
Úgy állok itt, mint akinek mindene megvan,
és itt állok egyedül.

Otthon

César Manrique-nek

Házat tervezek neked, házat itt a semmi közepén.
Íme a fekete talaj, mi olyan egyenetlen, mint a papír, amit egy hirtelen mozdulattal összegyűrtek.
Nem baj.
Emlékszel, az apád mindig azt mondta, az adottságokat kell kihasználni.
Majd kihasználom.
Az öblösebb lávabuborékokba teszem a szobákat,
a szakadékok lesznek a folyosók,
a sötétszürke falakhoz fehér műanyagpadlót öntök.
Narancssárga ülőgarnitúrát teszek a nappaliba vízhatlan anyagból, hogy könnyen takarítható legyen.
A kert is megbújhat egy szélesebb árokban kemencével a közepén, kiülőkkel a horpadásokban.
Virágokat és fákat ültetek minden mélyedésbe.
Az meg, hogy a fák koronái éppen csak a földfelszínt érik majd,
nem baj.
Lényeg, hogy áramoljon a csí.

Rázom

Petri Györgynek

Egy rutin orvosi vizsgálatnak indult.
Végül az orvos azt mondta,
rázzam többet a csípőm.
Ezt mégis hogy érti?
Hol és hogy rázzam? - kérdeztem.
“Majd kitalálja. Csak rázza többet.
Jót tesz magának.”
Ezzel az orvosi javaslattal és egy beutalóval távoztam.

Próbáltam otthon zenére,
de az unalmas volt,
és nem bírtam túl sokáig.

Próbáltam beépíteni a járásomba,
de a kollégák majd megpukkadtak a röhögéstől,
én meg azt éreztem, hogy azonnal szétesem.

A szamba, az megoldaná a dolgot,
de ahhoz egy partner kell.
...vagy elmehetnék Rióba.
Ott mindenki rázza.

Másnap elkezdtem a terápiát.
A kezelések után beültem a szaunába,
majd a meleg ellazít.
Lazán jobban jönnek a gondolatok.
Izzadni kezdtem, így elővettem
a tengeri uborka formájú szivacsom,
amit tegnap vettem a boltban.
Nem volt dörzsikesztyű, amit jobban szeretek.
Műanyagot meg nem akartam.
Mindegy, most már ez van, és kész.
A célnak megfelel.

Elkezdtem alaposan átdörzsölni magam.
Mindig így szoktam, ha szaunában vagyok.
Élénk érdeklődést váltottam ki ezzel a rutin mutatvánnyal,
ahogy a bokámtól a combomig értem,
de úgy döntöttem, nem érdekel,
ha már elkezdtem, végigcsinálom.
Tíz perc után ellazultan ömlött rólam a víz.

Meg is lett az eredmény.
A megoldás a hátúszás.
Ott legalább a víz alatt rázom,és senki nem látja.
Kemény lábmunka, jobbra, balra billenés.
Tökéletes.
Úgy döntöttem azonnal el is kezdem.
Végül is egy uszodában vagyok.

Soha nem tanultam háton úszni,
de ez a tény nem tart vissza.
Felfekszem a vízre,
elkezdem a lábaim fel-le mozgatni,
karjaimat hátra dobálni.
Megy ez, és tényleg mozog a csípőm.
A harmadik csapás után beleakadok
az egyik oldalon a sávelválasztó kötélbe,
majd pár csapással később a túloldalon is,
és ez így ismétlődik tovább.
Ha így folytatom, egy hossz alatt meglesz a kettő.
A lényeg, hogy a csípőm ütemesen mozogjon.

A medence túloldalán az utolsó pár méteren
melegen fénylik az októberi napsugár.
Már csak néhány csapás,
hogy elérjek a napsütötte sávig.