Spanyolnátha művészeti folyóirat

Major Eszter Anna

A(sa)NI(si)MA(sa)-keringő



A férfi fejében reggeltől ugyanaz a melódia visszhangzik. Ramm-pappa-ramm-pappa. Idegesítően, mindent uralóan, szűnni nem akaróan. Kettő oda, kettő vissza. Gyűlöli, mert táncolni sem tud.

A férfiben rejlő nő

A férfi némán áll, fejét a lenyugvó nap felé fordítja. Nagyot szippant a nyáresti hűltmeleg levegőből, majd elmosolyodik, ahogyan hagyja megérkezni magához a tér nyüzsgését, eleven izzását. Két kezével téglalap alakú képet formál szeme elé, és történeteket keres. Láthatatlan kamerája előtt ruhák, színek suhannak, mozdulatok sűrűsödnek, szavak, hangok élesednek. Itt egy kalap, ott egy szivar, aztán egy piros pöttyös ruha, odalent egy kutya, aztán egy apáca fityulája, egy kántáló bohóc, egy öregember, egy kisfiú, aztán ismét a vörös ruha. A kép megnyílik, a fókusz keresgélő, bizonytalan, aztán mégis rátalál az asszonyra. Most már csak őt látja. Az élénk ruha vibrál a nyári estében, felette, a hosszú nyakon apró izzadságcseppek, a sötét konty alatt rövid bébihajak. A nő nevet. Harsányan, száját óriásira nyitva, fejét hátra vetve, belerázkódva. Szeme fennakad, ahogyan belefeledkezik a pillanatba. Dús melle is megremegi a kéjt, magassarkúba bújtatott formás lába alig győzi megtartani ringó csípőjét, aminek vonalát követve ismét nyitni kell a képen. „Hát csak nem… csak nem azt állítja, hogy márpedig maga itt és most levetkőztetne engem? Ennyi ember előtt?” A nő csak még jobban kacag, puha mellei éppen hogy megelégednek a ruhában nekik szabott szűk térrel, az asszony karjai kígyóként kísérik kacagása dallamát. „Hiszen azt sem tudja, mi a szenvedély!” A kép kissé kelletlenül ismét megnyílik, de éppen csak hogy egy tekintetet fókuszba vegyen. Egyetlen csillogó, lázas szempárt, ami szinte haragos, dühös és ingerült, ahogy a nőre néz. És minél jobban nevet amaz, a szempár annál sötétebbe fordul. Az asszony újabb kacagásába egy sor apáca gyalogol bele, fityulájukból szerpentineket gyúr a szél. Pöffeszkedve ballagnak a szerintük nekik épített téren, ahol ehhez képest feltűnően sok az ember, ráadásul meglehetősen szabadosak. „Az az asszony is inkább a lelkével foglalkozna annyit, mint a kokettálással” — az idős apáca arcát a felháborodás kipirult foltjai lepik meg. Mögötte hirtelen megáll a sor. Fiatal apáca torpan meg. Rózsaszín, vágyakozó, elnyílt szája felett verítékcseppek, arca, mint a rózsa. Tágra nyílt szemmel néz maga elé, tekintete párás, vágyakozó. Nézi az asszonyt. Mögötte társai előrébb lökdösik, ki kuncogva, ki fejét ingatva, ki szemlesütve. „…előbb levetkőzöm én, mint hogy maga merné” — s azzal az asszony piros ruhájának övét megoldja. Az öv lehull a földre, egy masnis öleb veszi kezelésbe, s már viszi is magával új játékát a tér másik sarkába, nyomában a vetkőző nőt bámuló gazdájával, akinek lábai sehogysem akarják felvenni a tempót. A nő kigombolja ruhájának legfelső gombját. A mozdulat felszabadító a dús kebleknek — szinte hálásan buggyannak elő, és villantják meg a csipkés melltartót, ami többet láttat, mintsem takar. „Látja, maga még erre is gyáva” — kacagásába gyűlölet keveredik, ahogyan a szótlan férfire néz. Az csak bámulja. Mint aki először látja ezen a sokdimenziós asszonybolygón. Mint akit szíven üt a szépség, a pajzánság, a kegyetlenség, a förtelem, a fenség, a melankólia…, hogy aztán még elviselhetetlenebbé tegye létezését. Egyetlen mozdulattal végigszakítja a gombok nyomán a lágy ruhát, az pedig a földre hull. A nő abbahagyja a kacagást. A férfit nézi. Mint aki először látja.

A kísértet
A kereső tovább bóklászik a téren. Elhagyja a farkasszemet néző furcsa párt, andalog a nyáresti kavalkádban. Megkeresi a kutyát, aki békésen játszik a tér szélén egy vörös szalaggal. Gazdája nemigen törődik vele, a tér közepe felé les, szeme előtt tölcsért formálva, a ruhátlan asszonyt keresve. Mellette biciklis fiú iszik a szökőkútból, és egy pillanatra mintha ő is belefeledkezne ebbe korszerű bagázs-összességbe, majd tovább hajt. Mögötte bohóc lép a térre. Vörös orra, elfestett szeme egy másik világból les a többiek felé. Verkliszerű zenedéjét a hátán viszi, bal karjával tekeri ki belőle a nyikorgó dallamot. Közben mindenkinek odaszól. Nevet, incselkedik, virtigli tükör módjára. „Hölgyek, urak! Mi ez a szédítő pillanat? Mi ez az elnyújtott, kitágult tér? Érzik? Ez a létbevetettség. Bizony! Nincs választásunk!” A bohóc szeme aprókat pislant elrajzolt keretéből, nevetősre húzott szája kineveti saját szavait, abban a pillanatban, hogy kimondja őket. Elhalad egy fehér blúzos asszony mellett, óvatosan, angolnamódjára siklik odébb, majd a félmeztelen nőhöz érve szégyenlősen elfordítja fejét, úgy kántálja: „Asszonyom, kezét csókolom, nincs ehhez már kissé hűvös? Van, aki felmelegítse? …És még mondják, hogy unalmas az élet. Unalmas annak, aki maga is unalmas, nem igaz?” A bohóc tovább araszol. Újra a fehér blúz körül találja magát, odébb surran, majd lehajol, zsebéből egy csokit húz elő, és egy aprócska fiúnak adja. „Nesze! Edd meg, de úgy, hogy minden falatnál mesélj valamit! Bármiről, bárkiről. De mindig másról! Így lesz a csokoládéból élet. Belőled pedig költő!” A bohóc tovább ballag, és csak beszél és beszél. „Nagy furfang az élet, hölgyek és urak! Nagy furfang, úgy biz’ám!” Nyikorogva kerülget erre-arra, lesi, kinek mit szólhat, hol csillan fel a meglepetés, amiből kacajt csalhat. „Hé, bohóc! Nem ismerlek én valahonnan?” — a hang bársonyos, kissé tolakodó. A bohóc óvatosan a hang felé néz, de a fehér blúznál feljebb nem emeli tekintetét. Nagyot vigyorog, kezével hadonászni kezd. „Hölgyem, hölgyem, hát hogyne ismerne! A hírnevem megelőz!” „Nem, bohóc, nézz csak rám... olyan ismerős vagy!” A fehér blúzos asszony gyűszűnyire hajol az agyonmázolt archoz. Nagy, kék szeme kérdésekkel telten vizslatja a tőle csak pár centire szűkülő, rejtőző tekintetet, majd a tengerszínű szempár hatalmasra tágul. „De hiszen… az lehetetlen…” A nő suttogja a szavakat, melle fel-le emelkedik, arca kipirosodik. A bohóc meg csak áll. „Ez hogy lehet? Te nem…?” A bohóc most először nagyra nyitja szemét. A hártyaként feszülő festék megráncosodik, az árkokban fájdalom ül. Szemrehányás. És még valami. De mire megfejthetnénk, a színes redők ismét helyükre kerülnek, a bohóc pedig nagyot nevet. Megrezegteti fehér körgallérját, megrázza csúcssüvegét, óriásit nyerít a levegőbe, egy végtelenül hamis akkordot csipkéz verklijével a kacaj végére, majd hajbókoló mozdulatokkal befejezi a produkciót, és odébb áll. A nő marad, szemében könnyekkel.

A lélek
A kisfiú lassan elkezdi felbontani a csokoládét. Első falat. Felnéz az égre. A feje fölött lévő bárányfelhő éppen úgy kínálja magát, mint egy óriási fehér kanapé. Így ráülteti a ruhátlan asszonyt. Kissé maga felé is fordítja, hogy jól lássa szép alakját. Második falat. Fogja a kutyát, a fehér blúzos nő kezébe teszi, és úgy helyezi, hogy az az arcát nyalogassa. Harmadik falat. A kutya gazdáját a fiatal apáca mellé állítja, kezét a kezébe teszi, arca elé helyezi az idősebb apáca tenyerét. Negyedik falat. A vörös övet lelógatja a felhőről, amire az asszonyt tette. Ötödik falat. A vörös szalagot a szótlan férfi kezébe teszi, lábait a végére hurkolja. Hatodik falat. A tér szélén lévő kávézót felviszi, fel, egészen a felhő fölé, és ott fejtetőre állítja. Nincs több csokoládé. A fiú nézi a nagyot, az óriásit, ami felett éppen kicsisége adja hatalmát. A csodálkozás és nevetés hatalmát. Kacagni kezd, majd apró kezeivel int, mint egy karmester. A megmerevedett világ magához tér, a furcsa derítővászon egyszeriben zajos összevisszaság groteszkje lesz. A ruhátlan asszony csodás idomait mindenki jól láthatja, szótlan szerelme dühösen-vágyakozva mászik fel hozzá, a végtelen vörös szalagon. A fehér blúzos nő zokog, könnyeit egy apró kutya itatja éppen. Gazdája arcán pofon csattan, de az csak a mellette álló szép apáca elnyíló száját nézi, és csak még erősebben szorítja annak kezét. A tótágast álló kávézóból pedig potyognak lefelé a poharak, tányérok, folyik le a kávé, a tea, az üdítő, rá a téren nyüzsgő tömegre.
A férfi még mindig a teret nézi, kamerát formálva kezével. Élesre hunyorogja a képet, nyelvével csettint. Majd felnevet, és ismét a napba néz.
Ramm-pappa-ramm-pappa…