Spanyolnátha művészeti folyóirat

Kerber Balázs

Séta a tálcán

A Nyolcésfélek kiállításán

Vidáman beszélgetve indulnak
el, elindulnak, ASA, mozgó szem,
csapj a válladra, a képbe ékelt
ember, tekintete jobbra-balra,
két tér közti sziluett. Éjszaka
szemüvege az arcán, szemébe
néznek a körötte ülő emberek,
vagy épp lenéznek, törölköző
villan fel, és tükör az egyik
ablakban, végigsúrolja a homlokot,
kövér bőrön mászik a csepp,
kockás kendő csúszik a fényben.
A félhomályban egy lány
kontúrjai a festmény mellett,
mintha fekete lepel hullna
a testre. Fekete huzat egy fel-
fokozott arcú szoborra. Ha
dézsában lép a láb. Hosszan
vonulnak, egyik a másiknak
adja a pálcát, az álomban egy
súly tolja arrébb az épületeket,
és kormos lesz az ég, a roló
lécei, mint a létrafokok. Palástos
alak gubbaszt a megnyúlt
fülkében, NISI, int a kezével,
ujjaival csücsörít, feje körül
fagyos, sugárzó körvonal, karikás
szeme homályos terem, néhány
ereklyével. Az oszlopok jég-
hidegek, egy régtől ismerős,
de félelmes derengésben, kék
könyvgerincek előtt száll a por,
liber, jó lesz-e így, ezzel az
arccal? Ugrik a pilla, előre-
dől a kar, könyök a lepedőn.
Egy szám erezete, szára, éles
kanyarjából kinéz a tekintet,
majd visszales az intenzív
belsőre, az idegen villogásra,
tálcán kínált séta. Elvesztett
kalap, a bokrok fénylenek, mint
a koktélok. Irányt vált az este,
te itt?, és csak botlik tovább
a ruha, így is elég, hogy csak
sodor és félreránt, egyből
félre, mialatt a kezét nyújtja,
átmegy a következő másodpercbe,
a mozzanat nyugalma, ellép és
átjut, talán elég, hogy sodor,
és látja az újabb képet.