Spanyolnátha művészeti folyóirat

Miklya Zsolt

Papbarát jó bora

Tompa Mihály kontójára

Tompa jóbarátja, Batta
Víg kedvében megfogadta,
Akárhová visz az útja,
Akármilyen keskeny hídja
Legyen is a falujának,
Nem lakik benne a bánat,
Nem környékezi a zokszó,
Mindig kerül bor, kenyér, só.

Arra nem gondolt a Batta,
Pedig minden eb ugatta,
Hogy az ígéret, bár szép szó,
Csak ha be is tartják, úgy jó.
Hogy is gondolhatta volna,
Amily messze esik Tolna,
Olyan távol volt még tőle,
Hogy pap legyen ennyi dőre.

Ám az idő eltelt, s Batta
— Pappá lőn az istenadta —
Zádorfalván szolgált szépen,
S Zádor útba esett éppen
A baráti társaságnak,
Akik pappá együtt váltak,
Együtt kóstolgatták egykor,
Szőlőnél jobb-e a meggybor.

Majomi, Orbán és Batta
Tompával együtt ihatta
Áldások poharát régen,
Ami sosem is volt szégyen,
Csak amolyan szükségféle,
Mit a száraz torok kére,
Mert a szárazság nem állja,
Hogy a nedűt ne kívánja.

Ámde nem volt otthon Batta,
Hogy a barátit fogadja,
Csak a gazdasszony, Debóra,
Mondta, lenne annyi dolga,
De ha már így történt, hagyja,
Legyen ez a vendég napja,
Túrós csuszát készít menten,
Jól csúszik rá a bor, szentem.

Úgy tanulta egykor Batta,
Hogy ahol Isten a gazda,
Legyen terítve az asztal,
Ami vigasztal, marasztal.
Debóra is így tanulta,
Az élet meg kipótolta
Mindig, ami szükség lenne,
Sosem volt hiánya benne.

Így esett, hogy nem volt Batta
Ott a házban, mégsem hagyta
Barátait étlen-szomjan,
Hozattak bort azon nyomban
papbarátjuk kontójára,
S kiírták az ajtójára:
Megittuk tíz itce borát,
Isten éltesse Deborát.