Spanyolnátha művészeti folyóirat

Halász Margit

Judit búcsúja

Kékszakállú, gyáva lélek,
Hova süllyedt hitvány lényed?
Három asszony ajtók megett,
Negyedik én, nem bírsz velem.
Enciánkék selyempaplan,
Szívem vetted, az ártatlant.
Hagytam mindent: hív vőlegényt,
Anyám karját, lányom, elmész?
Krisztust hívtam, a bűntelent,
Kalodádból, hogy kijussak.
Várfal tövén sűrű sövény,
Bozót-ajtón áthatoltam.
Itt állok most, bosszúvágyad
Hallom, mondják, határtalan.
Lelkem békés, indok nincsen,
„Judit szeress, sose kérdezz”,
Mondtad egykor, én elhittem,
Minden virág nekem bókolt.
Egyetlen szót: Jézus Krisztus
Szelídsége teríti be
Hajszolt szívem. Kékszakállú,
Isten veled. Nem átkozlak,
Nem kárhozlak, ítéljen majd
Isten rajtad törvényt máma!
Kékszakállú, nőknek álma!
Áldjon meg a vén Teremtő.
Hercegem, ki voltál egykor,
Céhed hírét most hallottam,
Hét kék holló hozta nékem.
Ó, te szegény, így magamban,
Sajnáltalak. Hollók csőre
Hegyesebb, mint mérgezett nyíl.
Álmot láttam: hét holló szállt
Fenn az égen, egyenesen
Várad felé. Mondom nekik:
Jaj, jaj, ne, ne, de ők egyre:
Nem nyugosznak soha többé,
Míg te váradban tékozolsz.
Tékozlod a női szívet.
Szívcéhedet nem szívlelik,
Vörös csőrük már hegyezik.
Hegyezik és meg sem állnak,
Várad terme még ma éjjel
Otthona lesz a halálnak.