Spanyolnátha művészeti folyóirat

Nagypál István

A hitetlenség aforizmái
Varga Melinda legújabb kötetéről

Varga Melinda: Sem a férfiban, sem a tájban, 2017, Kalligram - IJK

Varga Melinda negyedik kötetének költői programja a hitetlenség, amely elliptikus címéből is kiolvasható: Sem a férfiban, sem a tájban. Azonban ez az elliptikusság nem jellemző a kötet verseire. A szerző bátran beszél személyes gondjairól, de a hitét elhallgatja. Nem mondja ki, csupán a miérteket. Miért vált hitetlenné, miért nem hisz a körülötte világban. Hiszen érzései nyilvánvalók, kiolvashatóak verseiből: egy barát elvesztését (jelen esetben egy kutyáét), egy szerelem kihűlését nehezen dolgozza fel. Ehhez az új szenzibilitás versnyelvét hívja segítségül. Versei intim térben mozognak, és ez a személyesség olykor odáig fajul, hogy olvasóként kellemetlenül érezzük magunkat. Méltók vagyunk-e arra, hogy a lírai én privát terében tartózkodjunk?
A hit kérdése ekképpen áll a kötet origójában. A körülötte zajló események, belső érzelmi utazásai köré emelkednek. Ennek eszközéül pedig az aforizmákra jellemző formát választja. Az észak-amerikai költők legfiatalabb generációjában ezeket Twitter verse-nek nevezik. Rövid, pár soros versek, amelyek könnyen idézhetők. Metaforái már-már hatásvadász jellegűek. Nemes Nagy Ágnes egyik esszéjében (Nemes Nagy Ágnes: Császárkörte In Nemes Nagy Ágnes: Az élők mértana. Prózai írások I., Budapest, Osiris, 2004.), amely szonettekről szólt, mondta, hogy Pilinszky négysorosa is egy csonka szonett. Varga aforizmái ezekhez állnak legközelebb. Ahogy Borbély Szilárd köteteiben, itt is azon kapjuk magunkat, hogy ilyen átvezető versek után jönnek az epikus hosszabb költemények, amelyek a kötet gócpontjaiban állnak. Ciklusonként csak néhány ilyet találunk, de ezek személyes története beleég az emlékezetünkbe.
Varga az erdélyi írók stílusához csatlakozik. Amíg a magyarországi költők roncsolják a nyelvet (Tóth Kinga), vagy kísérleteznek (Pollágh Péter, Kukorelly Endre, Marno János), addig az erdélyiek leginkább a hagyományokat építik tovább, azokat írják át és azokkal játszanak. Ezen konzekvenciák mentén akár be is skatulyázhatnánk Varga költészetét, de ahogy mindenki, ő is valami másban eltér. Az Újholdas szerzők kiemelt szerepet kapnak Vargától. Nem csupán ciklusainak mottóiban idézi őket, hanem verseinek felépítésében, nyelvezetében, gondolkodásában is. Talán Gerevich András költészete áll hozzá a legközelebb.
Gerevich nem csak azért említhető meg Varga esetében, mert kíméletlenül őszinte, hanem mert Seamus Heaney Különös gyümölcs című versének szóhasználata és képalkotás is tetten érhető szerelmes verseiben. És ekképpen manifesztálódnak Giuseppe Arcimboldo festményei is. Ahogy Arcimboldo használja a gyümölcsöket egy emberi arc megformálásához, úgy használ Varga is különös szóképeket. A levél helyett című versben olvashatunk erre példát: “Ölem már fekete hamu, / a Vezúvot ringatom benne.” (17. p.)
A rövid versek között eközben rátalálhatunk olyan hosszabb versekre is, amilyen a kétnapos december. Kitapintható benne a törékeny, pillanatnyi idill, amely előre láthatóan összetörik. A vers első strófája így hangzik: “bekeretez a hó / antik festményé / fagynak bennem a szavak / itt guggolok a semmi ablaka előtt / bámulom a ködfoltos teret / a kávézó teraszát / ahol egy melegítőtest alatt / ültünk mámorosan / cigarettáztunk / míg te a katonaéveidről mesélsz” (19. p.) Ehhez hasonló az augusztusi lázlevél című költemény is, amely nem válogatja meg szavait, nem is minden sora tünemény (“ki gondolta volna / hogy egyszer erről is írni fogok”, 25. p.), de ezen hibái megbocsáthatók , hiszen terápiás jellegük többet ad: “az éjszakák kedves / mint az orchideák kelyhe / minden olyan nyugodt / zivatar nem nyaggatja szét / a sötét árbocon táncoló illatát” (uo., 27. p.)
A következő ciklusban a testi szerelem után az önértelmezés és az önigazolás nyer teret. A kék allegóriája több versben megjelenik (pl. a tengernél), miközben az idő és a táj bemutatásával érzékelteti a szerző a belső vívódás lehetséges fokozatait. A ciklus címadó verse, a szent mihály útján a tél, kiemelkedik a sorból. Nem is a helyszín — Párizs — miatt érdekes, hanem hangulatában. Szófordulataiban erős, érzéki. Szentimentális és melankolikus egyszerre, amolyan Varró Dániel-féle te-meg-én költészet ez. „ingünk alatt szív helyett kövek” — záródik az első strófa. A hitetlenség talán itt jelenik meg a legletisztultabban. Hiszen Varga ebben a szerelmes versében írja meg ars poétikáját.
A test és a táj manifesztumai után az isten kap nagyobb szerepet a harmadik ciklus költeményeiben. A romantikus színtereket az aszkétikus külső és belső terek váltják fel. Mintha a lírai énnel sétálnánk egy kolozsvári lakótelep panelházai között. Egyszerű épületek, amelyek dísztelen kolostorokként lebegnek szemünk elött. Ilyen szerzetesek az olvasók is, akik éppen a monostori rózsák című verset olvassák. És valahol, ezekben a szűk terekben elfér egy házi kedvenc is.
Így jutunk el a legszomorúbb ciklushoz, amelynek versei a szerző elveszett kutyusának emlékére íródtak. Szürkebundáshoz írt elégikus költemények appendixként kapcsolódnak a kötethez. Hiszen a szerelem helyett a szeretet áll a középpontjában. Túl rövid lenne különálló könyvnek (habár angolszász területeken léteznek ún. chapbookok, kifejezetten erre a célra), de Varga mégis úgy képzelte el, hogy a hitetlenségének végső oka szeretett társának elvesztése volt. Ahogy a lírai én a harmadik szombat című versben, mi is képzeletben fogjuk a késő esti sétáinkon az elvesztett kedvencünk pórázát és csak arra vágyunk, hogy a korábbi idill visszatérjen, miközben ez a szomorú egyedüllét válik majd azzá.
Varga Melinda Sem a férfiban, sem a tájban című verseskötete egy korszak lezárását jelzi. Aki nőként saját egzisztenciáját keresi vagy még kalandozik a világban és álmaiban, azoknak kiváló olvasmányélményt fog nyújtani. Azonban a férfiaknak is üdítő olvasmány lehet. A magány és a hitetlenség egyre központibb elemét képezi életünknek. Varga Melinda megkísérli ezt legyűrni. Bátran.