Spanyolnátha művészeti folyóirat

Tenczer Tamás

(Hercig e hercegi)

Hercig e hercegi kezdemény Kékszakáll, ámbátor egykoron egy okulárés kis vörös kabbalista mágus mondta volt, oly céhnek nem leend ő tagja, mely sorai közé invitálja, majd hogy nem dehonesztálja. Magam most csöndben elmerengek, vajh mire e lázas nekibuzdulás? Érdeket képviselni támadt a nemesi ügybuzgalom? Mi végre? Kötélverők, vargák, kádárok után hályog- és téziskovácsok tömörülnének? Köpülnének magvas gondolatokat és eszmét, legyen az tév, cserélnének is talán tán? Alkalmat ragadva, kikért én most szavamat emelem, nem mások, mint akik csak sodródnak az árral, a hadi hömpölygéssel, zsákmánytól, testi-lelki kínoktól szabadítanak meg hadfiakat s pórnépet, mégis oly gyakran végzik megvetésben, s a vetésben. Szavaimat érettük emelem hát, a markotányosnőkért, céhelődzködésük profán felmutatásáért.

Mezítelen testük képe búcsúcédula,
mely megváltás a szenvedőknek,
az alig-alig étkezőknek,
a morzsákon élő éhezőknek,
a maguk bajából megszabadulni nem tudóknak,
a testváladékaik sarába fúlóknak,
a lelki földönfutóknak,
mikor már a tudomány kapitulált,
s szégyenében irul a pirula is,
ők akkor adják magukat, meg, váltani,
nem aprópénznek mocskos tenyerekbe,
de tisztuló lelkek kínjából sütött kenyerekbe
kovásznak, hogy a kötélen száradó vásznak
később puha derékalját adják a varázsnak,
melyet hordoznak lelkükben parázsnak.

           Örömhír

megszédül a polgár, nem feltétlen parázna,
bocsánatos bűntől nem feltétlen parázna,
zavarodottaknak jusson elég tétel,
megtévedt báránynak jusson elégtétel.