Spanyolnátha művészeti folyóirat

Pencs Attila

Hámlás

I. Utolsó jegyzet a hegyekről

Pótolható a kiáltás a hegytetőn.
Földindulás kell medvebőrökkel,
kirabolt nyaralókkal, fenyőfákkal,
lesz, ami lesz karácsonykor.

Átkozódtál a pillanat hevében,
mintha csak a változás számítana.
Pedig így szép, így mozdulatlan.

Pótolható a kilátás a hegytetőről.
Papírra nyomva, fenyőkeretben
lógott a falon, levetted a képet,
én kihúztam a szögeket, nyáron

kifestettük a szobám — szerinted
fless ez a „kábszizöld”. Az igazi
hiány a hipertér tulajdona.
Semmi közöm a hegyeimhez.


II. Benzinben ázott

száz évig karmolnak
ismeretlen felületet
nagy energiájú pikkelyek
szünet nélkül fölfelé

percek alatt robbant
szemcsés felesleggé
máshol még nem is értették
hogyan kéne elkezdeni

a kígyók nem érzékelték
pikkelyeik pusztulását
azok pedig tették a dolgukat:
ez a menekülés természete



III. A menekülés természetének újraértelmezése

A neonzöld futó vajon átér
a nyíl túloldalára mielőtt
odaér a tűz? Kihűlt előttem
a kávéscsésze és benne a
maradék, leestek a keksz-
morzsák az ujjaimról.
Az óramutatóról lassan
fejest ugrottak a porszemek.
Kitéptem egy szálat a fotel
varrásából. A neonzöld
futónak tervezgettem
menekülési útvonalat,
mikor kiderült, hogy mi elől.
Azóta is hozzám beszélsz.