Spanyolnátha művészeti folyóirat

Végh Attila

Távkapcsoló

Kingának

„Élünk tovább egymásban.”
Ezt írtad az utolsó levélben.
Nézzük, mit is jelent ez.
Élünk. Nem vesztünk el
a hóban, a kitagadott otthon
visszatalált, hétköznapok
lapogatják az ünnep hátát.
Kicsi vasárnapok, a megszokás
ilyenkor túlissza magát és
nótázgat a szabadságról.
Jókedvtől pirosult.
Tovább. A közvetítés serceg,
egy szellemkép jön felém,
azt súgja, az ő idejét élem.
Egy szappanoperából szökött.
A távkapcsolóért nyúlok,
de érzem, holnap is ez lesz,
jön a lélekalak, szomorúan
kiinteget majd a dobozból
a dobozba, ahol élek.
Nem száll le rólam, az
antenna rá van állítva.
Egymásban. A szememben
egyszer csak havazni kezdett.
Éteri homokóra. A hideg
vattában két sziluett összenő,
fehér lánggal lobban el.
Már ki se látsz abból, aminek
látlak. Már ki se látok abból,
aminek látsz. Két gúzsba kötött,
halandójába csomagolt isten.