Spanyolnátha művészeti folyóirat

Simon Zoltán

Egy kicsit krincsen-kruncs
Thurzó Ilona naplójához (1943—1945)*

Állítólag az anyák fiúsak, az apák lányosak, aminek igazságtartalmáról nem tudok bizonyságot tenni, lévén, hogy nincs lányom. De biztos van benne némi igazság, mert a mi családunk, ha nem is kimondottan, de hallgatólagosan követte ezt a mintát, ami a szüleink iránt mutatott nyitottságunkban és kötődésünkben tükröződött leginkább.
Apám szikárabb, visszafogottabb volt velem szemben, míg Anyám — mint aki retteg, hogy egyedül hagyják — behálózott a szeretetével. Felnőtt fejjel fedeztem fel, mily remek érzékkel kezdett hosszas és bonyodalmas játszmákba a szeretetemért és a figyelmemért, hol lelkiismeretem húrjait pengetve, hol elesettségét tolva előtérbe, hogy magához kössön... és Anyám jó játékos volt. Utóbb végiggondolva családunk hányattatásait, kijelenthetem, nem volt egyszerű élete, sőt mi több, úgy vélem,  végigvergődte ezeket az éveket. Nem neheztelek rá — hisz szeretem, bár biztos lenne rá jogom, sokkal inkább empátiával telve játszom le újra gondolatban a szeretetért vívott játszmáit.
A napló. A füles, zöld doboz közepén lapuló három töredezett fedelű irka: Anyám naplója. Kockás füzetekbe kalligrafált monoton sorok egy tizenhét éves lány napjainak krónikája 1944 márciusától 1946 januárjáig. Sejtelmem sincs, miért is nem hajította ki a többi hülye levéllel és a tucatnyi pótolhatatlan dokumentummal egyetemben, amiket utolsó éveiben szisztematikusan szemétbe dobott. Miért ragaszkodott ehhez haláláig még úgy is, hogy az első negyven lapot oly aggályos gonddal tépkedte ki. Hányszor, de hányszor futottam neki, hogy most aztán tényleg elolvasom. Itt volt az ideje.
Most hogy legyen, Anya?
Mire számítasz, hogy ettől a naplótól minden megvilágosodik számunkra? Megbocsájtható lesz az önző szeretet? Érthetővé válik Apához és a repedezett múlthoz való görcsös ragaszkodásod, összes fóbiád és minden rigolyád?
Naiv voltál, Mama! Védtelenné tett a kimérten körülbástyázott, széltől is óvott leánykorod. A szülői szigor és a református leányotthon. Egész életedben hallgattál Nagypapa haláláról — mintha nem is létezett volna — éppúgy, mint életed egyetlen mindent felölelő és felfaló szerelméről — Apáról.
Mit kezdek én most ezzel az egésszel? Mit kezdek Cucókával, Csörével, Pörével, Gittával és a Sántha famíliával és mit Csege Pistával?
Mit kezdek a háborús napokkal, mit kezdek felnőtté válásod gyötrő napjaival?
Most hogyan legyen, Anya? — írtam könyvem bevezetőjében, és hosszasan töprengtem azon, tisztességes dolog-e kiadni, közszemlére tenni minden titkát, intimitását. Jól teszem-e, hogy naplóját betűhíven — ha jól használom ezt a kifejezést —, minden helyesírási hibájával, elírásával, modizmusával együtt mutatom meg?
Minden kételyem mellett bízom abban, hogy e napló közreadásával nem rántom sárba Anyámat, ha én magam csendes, megengedő derűvel és azzal az öntelt, de megnyugtató érzéssel olvashatom sorait, hogy már tudom a történet végét. Csak reménykedni tudok abban, hogy bárki, aki kezébe veszi ezt az albumot, amellyel — szándékom szerint — emléket állítok drága Szülémnek, ugyanilyen megértéssel és kíváncsisággal fordul a kor felé, amelyben fiatalságát töltötte. Meggyőződésem, hogy esendősége teszi Őt szerethetővé.
Végül is két lépéssel a hetven torka előtt megértem arra, hogy mindezzel szembenézzek.

***

1943. IV. 25. húsvét elsőnapja
„…Sanyi megtanított, hogy kell szüretiesen koccintani. Egymás szemébe nézni és úgy meginni a bort. Mindég azt akarta, hogy a sarokba táncoljunk és úgy nem kér fel senki. Nagyon melegem volt és Sanyi azt akarta, hogy menjünk ki levegőzni, de aztán ő maga is rájött, hogy nem lehet. 11-kor hazamentünk felhajtott gallérral. Csalmi nem akarta, hogy bemenjünk Cucóék táncolni és ekkor a kapu elé letették a grammofont és táncoltunk az utcán. Mariska néni behívott bennünket. Pöre is felkelt, mert már aludt. Sanyi nagyon sajnálkozott, hogy csak most ismertük meg egymást. Azt óhajtotta, hogy a percek ólomlábon menjenek. Néha megszorította a kezem és elmagyarázta a jelentőségét.”

Debrecen, 1943. VI. 25. péntek
„…Simon Sanyi írta a másik levelet. Azt mondják,hogy nagyon elpirultam mikor megláttam a feladót. Elöször. csak a címzést láttam és ismeretlen volt az írás. Elküldte a fényképet (kettőt) amit húsvét első napján csináltunk Fábiánék. A levél nem mindegyik részét értettem meg. Nem hiába, mert még nem kaptam fiútól levelet ez az első. Csodálatos képen nem bontották fel.”

1943.VI.28.
„...Délelőtt elmentünk jegyet váltani a honvéd napra. Két trafikban árulták, de már egyikben sem kaptunk jegyet. Sétáltunk ebéd előtt egy keveset találkoztunk Robineknével. Ebéd után csepergett az eső, mi pedig abban reménykedtünk, hogy majd elhalasszák és akkorra szerzünk jegyet. Villamossal kerülő úton mentünk ki mert a rendes úton nem létezett kimenni. ½ 6-ra értünk ki. Gyönyörű dolgokat láttunk, lovas ugratásokat. Állások elfoglalását kézi gránátokkal volt nagy pufogás majd megsiketültünk.”

1943. VII.4.
„…Délelött templomba voltunk mielött bementünk volna beszéltünk Marosán Pistával itt D. ben katona. Templom után váltottunk mozijegyet és megnéztük d. u 5 órakor a Halálos csókot. Karádinak sokat nevettünk mert olyan undorító volt mindég az ajtó félfának dült. Utána kimentünk az erdőbe Rózsika néniékkel randit beszéltünk a vigadó elött. Sok ismerőssel találkoztunk. Marosán Pistával számtalanszor, Kovács Sándorral a pilótával, nagyon vacillált, hogy odajöjjön — e, de jobbnak találta elmenni mert félt, hogy nem szabadul. Robinekékat is láttuk, a szép szemű katona bácsi is ott bazsajgott. Három jampec jött utánunk az egyik még délelöttről ismertük, mert a fényképész elött megszólított bennünket…”

1943. VII. 30
„A városháza elött találkoztunk Pató Ferivel és lekísért Nemesekig bennünket. Visszafelé jövet a városháza elött ismét hozzánk csatlakozott és hazáig jött. A kapuban azonnal elváltunk, de gondolom, hogy apuka mivel kint ült az udvaron meghallhatott egy pár szót a beszédünkből, mert Pató valami jasz zenekart emlegetett és dobosnőt apuka bizonyára azt hitte, hogy egész idő alatt ezen társalogtunk. Mikor beléptünk a kapunk majd felszúrt a szemével és azonnal megkérdezte, hogy ki volt az. Persze én rettentően el voltam keseredve, hogy egy évbe egyszer kísér haza valaki akkor is majd felszúrnak…”

1943. XI. 30.
„…Ma délelött rajz órán bejött Gulyás tanár úr és kijelentette, hogy légi veszély van. Érdekes, hogy Göde Éva éppen ezelött beszélt az egész osztályhoz, hogy Elíz néni mondta nekik este a hálóban, hogy a politikai helyzet a válságosnál is rosszabb és, hogy Berlin már nincsen. Elgondolom, hogy mi milyen hálásak lehetünk a jó Istennek, hogy van otthonunk, megvannak a szüleink, testvéreink és a mindennapi kenyerünk. Nekem mindezért a jóért csak tanulni kellene és mégsem teszem teljes erőmből.”

1944.III. 17.
„…Azt rebesgetik, hogy húsvétkor befejezik a tanítást és nem jövünk vissza. Egyes elemi iskolába már a rendelet is kijött ápr. 1-ig be kell fejezni a tanítást. Edittel 5h-tól 7h-ig rádióügyeletesnek voltunk beosztva. Megírtam Jutkának egy 4 oldalas apróbetűs levelet. Híreket, vidám csevegést, táncdalokat, népdal félórát hallgattunk. Bemondták a hírekben, hogy délnyugat felől angolszász gépek repültek be a Dunántul teljes szélességében és több helyen bombát szórtak le. 7h5’-kor a rádióban az iskolából közvetítettek. Mi is meghallgattuk volna, de nem lehetett fogni az internátusban B II. t. Vacsoránál úgy csináltam mintha az orrom vérezne és kimentem, Irénke utánam. Mind ezt azért csináltuk, hogy meghallgathassuk a közvetítést. Nem mertünk a hálóba sem menni, se Szentpéteriék, mert bent volt Sarolta néni, Márta néniék nagy nehezen bekopogtattunk, de a ő rádiójukon sem lehetett fogni. Vacsora után tanulóórán a fiúknak írtam egy kis cetlit és bedugtam egy újságba amit a bolsevista ellenes kiállításon vettem.”

Kecskemét 1944. III. 19.
„…Az a hír járta, hogy a németek megkezdték Magyarország megszállását. Nagy Iluska nővére Piroska jött Szegedről és az mondta, h. a Lajosmizsei vonatba belelőttek, h. álljon meg a magyar katonákat meg lefegyverezték. Egész délután nagy izgalomban voltunk. Este Eliz nénitől megkérdeztük, h. igaz-e a németekről szóló hír. Azt mondta, h. ez várható volt, mert a magyarok nem elég erősek ahhoz, h. a Kárpátokat megvédjék. Este a hálóban nagy vita kerekedett a két háló tagjai között. Vencel énekelte a német himnuszt és Toth Há azt mondta, h. ocsmányság. Erzsike ezen úgy felháborodott és pláne azon, hogy zsidó előtt mondta. Magyar Zsuzsa csak hallgatott a sarokban.”

Kecskemét. 1944. III. 27.
„…Felszabadult a Tiszántul!!! Most már haza mehetnénk ha kapnánk húsvéti szünetet. Délután az a hír járta, h. a pesti közlönyben benne volt, h. április 1-re be kell fejezni minden iskolát. Otthonról nem kaptam levelet pedig esedékes lett volna. Hiába nem szeretem a levelet, mégis várom mert szeretnék már a nagyvilágból hírt kapni. A két fiú is szemtelen, nagyon ritkán írnak. Már régen nem volt berepülés, mert állítólag Hitler azt mondta, h. ha az angolok ledobnak egy bombát is arra a területre amit ő megszállt azon a napon 10.000 zsidót végez ki.”

Kecskemét 1944. III. 28.
„…Cucó írt Pörinek és rettentően el van keseredve, mert Lajost behívták határvadásznak és még el sem tudott búcsúzni tőle. Cucó írja szintén, h. a két fiú írta haza, h. a veszprémi repülőteret átvették a németek és elég udvariasak voltak.
„… Hamarosan jött Pöre és hívott Rákóczifalvára a papájával autóval. Gyönyörű idő volt és a táj is szép volt. Rákóczifalva előtt felkérte magát egy német. Társalogni akart, de csak Pöre gagyarászott neki amit tudott. Pali bácsi is kézzel lábbal mondta amit tudott csak én hallgattam, nagy okosan.”

Törökszentmiklós 1944. szeptember 28.
„…Reggel ½ 8 kor beszól anyuka, h. keljek fel, mert itt van Sanyi búcsúzni jött, mert az édesapja értük jött. Én meglepődtem, mert Sanyi azt akarta vagyis tervezte, h. ő még 1-ig itt marad, mivel a csizmára rá lehet fogni, h. még nem csinálta meg a cipész. Arra számítottunk, h. az Édesanyjáék elmennek. Felkaptam a ruhám, kimentem. Apuka már készült ki az állomásra, kérte Sanyit, h. írjon a két fiúnak, hogylétük felől és mondja meg v. is írja meg, h. mi maradunk nem menekülünk.”

Tsztmiklós 1944. okt. 7.
„…Reggel kelt fel apuka, h. öltözzek, mert menni kell ki az állomásra munkaszolgálatba. Jött Cucó és Pöre. Az állomáson hozzánk csatlakozott Földvári Erzsike nővére és még egy másik lány Polgár Gizi.

Tsztmiklós 1944. okt. 10.
„…Igazán bejöttek az oroszok. Reggel apuka az állomásra ment és beszélt kint az oroszokkal és megnyugodva jött haza, h. elég barátságosak voltak és azt mondták, h. majd később átveszik az állomást... Apukát megviselte ez a fél óra, ...az oroszok a népnek osztogatták ölszámra a ruhát. Az ablaknál láttuk amint cipelik a rengeteg nadrágot, kabátot. A cipőtalpakat jegy nélkül osztogatták, A cipőket ingyen csak sort kellett érte állni. A fegyvereket be kellet szolgáltatni, apuka vitte a pisztolyt, Jenő bácsi a katona ruháját. Dobolták aztán, h. a lopott holmit mindenki vigye vissza (a szajrét)”

Tszentmiklós 1944. október 12.
„…Délelőtt csend volt, délután 1 óra felé a németek 3-szor belőttek ágyúval a városba. Aztán nagy géppuskázás következett. A német gépek ahogyan szóltak Jenő bácsi és apuka azt gondolta, h. a németek visszajöttek. A negyedik utcán szorították fel az oroszokat onnan a „G” falun keresztül ki. Kisült aztán, hogy ezek csak olyan partizánok voltak nem megszervezett katonaság. Éjszaka a pincébe aludtunk, kettő a krumplis csolnakon a többi székekben. Már milyen alvászat volt az, csak nyűglődtünk és (este felé) éjfélkor mindig felmentünk az ágyba.”

Tszmiklós 1944. okt. 14-24-ig
„…Pesten a zsidók csináltak valami puccsot és az ablakokon lövöldöztek kifelé most az összes zsidót kilángszórózták a lakásából…. Napirenden voltak az ágyúzások. A szomszéd Kecskés házra esett egy ágyúgolyó és mi bebújtunk Évával a szekrény megett lévő fürdőszobába. Elhelyezkedtünk és aludtunk 11 óráig. Ekkor jött az első csoport 3 orosz, szétnéztek a lakásban, nem találtak németet, elmentek. Később jött 4 orosz, rántottát kellett nekik csinálni 9 tojásból... Este a tiszt kijött a konyhába beszélgetni. Tudott németül egy kicsit... Anyuka azon töprengett mi van és mi lesz a két fiúval. Kiviszik őket Németországba és leszerelik őket mielőtt az orosz odaér, vagy mint katonák kerülnek fogságba? Csak a jó Isten tudja mi lesz, majd hazasegíti őket. ...Ma láttam először orosz katonát Szászéknál az ablakon keresztül az arcukat nem is nagyon látni a homályos ablakon keresztül, de nem is olyan csúnyák. ...A katonák spirituszt itattak velük, Icukának egy éjszaka az ablakon kellet kiugrania. Amíg ő a szobában birkózott a katonával, addig Teri nénit a másik katona felpofozta (még mindig véres a szeme) és a revolverét a melléhez nyomta, h. még másnap is fájt... derekam fájul meg a fenekem lezsibbad görcs áll bele a lábamba. Néha állunk fel egy pár percre. 5-6 napja nem mosdottunk meg a kezünk sem. A hajam nem merem megfésülni mert kijön az összes hajam mert van már 2 hónapja, h. nem mostuk. Csöre d.u unzsenír kiment pedig a kapu is nyitva volt. Elővettem a régi naplómat és az I. kötetet és tisztázom a homályos dolgokat.”

Törökszentmiklós 1944 december 31.
„…Kiséktől hívtam anyukát. Zsorka azért nem akart engedni, mert megfázom kabát nélkül. Zsorka elszaladt Manszurért mivel ő is orvos, de nem volt a kórházba mutogatta Zsorka, h. 20 perc, de én nem vártam, hanem a Gonda házba mentem el a magyar orvosért, habár Csöre már elment érte. Zsorka kiabált utánam h. ő is jön együtt szaladtunk. Kopogunk az ablakon az orvosnak (Gonda jegyző is ott volt) mondom neki, hogyha teheti jöjjön el. Azt mondja erre ő, h. nagyon sajnálja, de menjek el a másik orvoshoz, mert az, az ügyeletes, kérdezem, h. számít ilyenkor az ilyesmi. Erre Zsorka is beleszólt valamit az orvos mondta aztán, h. veszi azonnal a kabátját és a táskáját és jön. Jött is megvártuk és együtt mentünk Apuka már nagyon rosszul volt kiabált, h. nem kell orvos, engedjék meghalni, puskát, h. hagy löjje le magát... A kocsiúton állt v. is ült a kocsiba Bakondi doktor. Köszöntem és barátságosan meg kérdezte, h. h. van apuka. Majd menjen el hozzá mert újra megnézi.”

Törökszentmiklós, 1945 január 28.
„...mondják, menjek haza. Kérdezem mi van, gondoltam, h. rosszul lett apuka. Akkor mondják, h. öngyilkos lett. Bement apuka a pernyét kiszedni meglátta a Manszur revolverét kivitte az alsókonyhába. Anyuka utána ment a szobába nem volt ott, amikor kiér a gangra hall két revolver dörrenést, rohant a kamrába onnan az alsókonyhába. Nyitná ki az ajtót nem tudja apuka lábától, rávolt esve a fára homlokán ment be a golyó”

Tsztmiklós, 1945 január 30.
„…Ebéd után elmentünk a kertészhez négy gyönyörű ciklámen koszorúért és 3 ciklámen csokorért. Nem tudom, de nem nagyon tudtam sírni. Bánt is, h. olyan gonosz lennék v. is vagyok h. nem tudom a saját édesapám megsiratni. Jöttek a vasutasok két koszorúval egyik az állomásé,a másik a pályafenntartásé. A tanítói kar, Bakosné, Margit néni, a nővére Bakos U. Nagy tiszteletes. Gaál esperes imádkozott és beszélt. Sokat emlegette a két fiút ilyenkor mindenki sírt. Amikor tették a koporsóra a fedőt olyan rémes volt, ma már egy pillanat és nem látom soha többé, jaj már mindjárt nem látom, már a fején van a féltet... Délben iskolában voltam. 4 után kiakartunk menni a temetőbe, mert apuka ma lett volna 53 éves. Nem mentünk ki, mert sár volt és nem volt csizmám.”

Debrecen, 1945. április. 26.
„…11h-kor hazajöttem az iskolából, gazdaságtanról és kézimunkáról. Bandukolok haza és arra gondoltam, hogy mi lenne, hogyha otthon Sanyitól várna (ott) egy levél. Délután jön 2 miklósi fiú és hoz egy levelet, az Ági címzése volt kívül, amikor kibontom majd elájulok Simon Sanyi írt. Bevitték katonának Sopron alatt megsebesült a jobb karja és a ballapockájába kapott szilánkot.

Debrecen 1945 június 5-től július 10-ig.
„…Miklóson írom az eseményeket csak úgy visszaemlékezésből. Remek élet folyt Debrecenben mindég kijártam a Faragóék szőlőjébe. Sokszor faképnél hagytam a tanulást és kikocsiztam. Péter és Éva nagyban szerelmesek voltak egymásban. A kis Gábor nekem udvarolt, sohasem mondta egy szóval sem, de észre vettem amikor az ablaknál tanultam mindég felnézett és megállt évődni, v. ha látta, h. tanulok lábujjhegyen ment el az ablak alatt. Szerelmes volt a leveleket július 26-án kaptam tőle egy 8 oldalas levelet, hazaszaladtam ebédelni és visszamentem tornaórára az úton találkozom Pörével és elárulta a hadititkot, h. Sanyi D.-ben van. Majd elájultam. 2h-ig még egyházi éneket tartott Gulyás. Hazamentünk Icával, Sanyi a konyhában ült egyáltalán nem változott meg. Kaptam tőle egy édes kis Ady kötetet. Délután sétáltunk egyet azt hiszem, h. az erdőbe. Este a Faragóék szénapadlásán aludt.”

*Simon Zoltán Egy kicsit krincsen-kruncs című képzőművészeti albuma Rőczei György szerkesztésében az Ars Libri Kiadó gondozásában hamarosan megjelenik.

Simon Zoltán Simon Zoltán Simon Zoltán Simon Zoltán Simon Zoltán Simon Zoltán Simon Zoltán Simon Zoltán Simon Zoltán