Spanyolnátha művészeti folyóirat

Mezei Gábor

Az év honlapja 2007

Szakmai nap és ünnepélyes díjkiosztó a Best Western Hotel Hungariában

Idén már kora délután a Best Western Hotel Hungaria impozáns, négy csillaghoz, hogy azt ne mondjam, hotel-hadseregtábornokhoz méltó üvegajtaja előtt találom magam, hiszen 2007-ben Az év honlapja pályázatának díjkiosztó gáláját-vacsoráját szakmai délután előzi meg, ahol — a meghívó szerint — ötleteket kapunk, hogyan kell korszerű, hatékony, s nem utolsósorban üzleti céljainkat megfelelően támogató honlapot készíteni.
Miután sikerült belibbennem a gyárkapunyi dupla üvegajtón, s ha már kérdezed, igen, a halálom az üvegajtó, sohasem tolom, amikor tolni kellene, s húzni sem húzom, amikor az volna a valahová bejutást leginkább megkönnyítő mozdulatsor, szóval miután bejutottam, s egy kedves ajtónállótól a Magyar Marketing Szövetség szakmai rendezvényének helyszínére vezető, szerintem kimondottan nőknek szóló koordinátákat is megkaptam (az étterem előtt jobbra, fel az első emeletre, s tudja ugye, kiskezétcsókolom, hogy az első emelet csak a második lépcsőforduló után következik majd, ott aztán megint jobbra tetszik fordulni, s már meg is tetszett érkezni, drága), egyik ámulatból a másikba esem.
Az egyik ámulatomat a szálloda szépen felkarácsonyozott, kivilágolt hallja okozza, a másikat pedig a tény: ismerősökkel találkozom, alig tíz lépés után. Munkatársaim a fiatalemberek, én ügyeket intézek ott, ahol ők marketingolnak, s igencsak meglepődünk, kölcsönösen, amikor összetalálkozunk. Zavarunkat rosszul leplezve tartunk a regisztráció felé, ahol csinos hoszteszek várnak minket, lajstromba vesznek, megajándékoznak, eligazítanak. Kollégáim furán méregetnek, látom rajtuk, hogy ők a maguk ittlevését még csak-csak értik, de hogy én hogy kerülök ide…?! Miután lerakjuk motyónkat a konferenciateremben, amely Bécs városáról kapta nevét, s megitta ki-ki a maga üdvözlő kávéját, teáját, üdítőjét (innen is köszönet a szervezőknek a szakmai délután alatt minden igényt kielégítő büféért), egyikük viccesen megjegyzi, nem is tudta, hogy a cég három embert delegált a rendezvényre. Mondom, itt nincs közöm a céghez, ahol veletek együtt dolgozom, ma egy művészeti portált képviselek, s lazán névjegyet nyomok a kezükbe, rajta a nyelvi lektorságom, s a lap neve, címe. Ha az ittlevésemmel nem tudtak mit kezdeni, a Spanyolnáthával még inkább nem fognak tudni mit, kuncogok magamban, s valóban, kérdezik is rögvest, mi ez, s honnan a név, miért pont ez, s egyáltalán…?
Mit mondjak — dezsavűm van. Tavaly ugyanezek a kérdések záporoztak rám, majdnem ugyanebben a sorrendben, ugyanezen társaság rendezvényén, igaz, nem ugyanitt. Akkor a Zserbóban zavartan magyaráztam azt, amit ma a négycsillagos csodában már magabiztosan mondok el, hogy máshogyan van közünk a madárinfluenzához, a névválasztás tisztelgés is a figyelemfelkeltés mellett, hogy kortárs művészeti portál vagyunk, irodalommal, zenével, képzőművészettel foglalkozunk, elsőközléseket hozunk, legutóbbi számunkban, a Kassák-évre emlékezve katalógusnyi képzőművészeti alkotást nézhet meg, vagy tanulmányt is olvashat Zsírsátán kedvenc „ház”-zenéjéről az, aki ellátogat honlapunkra, hogy a szerkesztőség szeret projektekben gondolkodni, a legutóbb kitalált például az Európa kulturális főhálósa nevet viseli, s egészen 2010-ig tart. Ők tovább kérdeznek, én lassan átesem egy határon, s csak mondom a magamét, hogy legutóbb Sárospatak, előtte Miskolc, Székesfehérvár, Veszprém, Tata, Szekszárd is bemutatkozott, hogy odáig jutottunk, jobban mondva eljutottunk odáig, hogy a települések, székes városok maguk jelentkeznek: szeretnének projektünk által bemutatkozni az interneten, reprezentatív összeállítással bemutatni, ha tetszik reklámozni szűkebb hazájuk művészeti életét.
Tovább is van, mondanám még, de megkezdődik a szakmai nap, a Magyar Marketing Szövetség főtitkár asszonya mindenkit szeretettel köszönt, s elmondja, hogy a délutánt Kőszegi András, az elnökség tagja moderálja majd, mire sármos férfiember jelenik meg a pulpitusnál, s rögvest fel is kéri Eszes Istvánt, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanszékvezető tanárát az első előadás megtartására. Eszes tanár úr érdekes és szellemes beszámolót tart a jó és a rossz honlapokról, s én újra az egyetemen érzem magam. Majd kibújok a bőrömből, zsizseg bennem valami, okát nem tudom adni, de jól zsizseg, teljesen fel vagyok dobva, jegyzetelek ezerrel, hogy az internetnek nincsen közepe, de ha közepe nincs, akkor széle sincs, figyelek, s most érzem csak, úgy igazán, hogy mennyire hiányzik az iskolapad.
A tanárembert egy menedzser-típus váltja, Parajdi István, a www.internetszeminarium.hu ügyvezetője, aki a céges weboldalalak hatékonyságáról beszél. Nagyon pörgős, roppant izgalmas a prezentációja, látszik rajta, nem először áll ennyi ember előtt — magabiztos a fellépése, tudja, mit akar elmondani, s azt is, hogyan, profin használja a projektort, s folyton az egyszerűséget, a flesek és a hiperlinkeltség elkerülését emlegeti a jó honlap kapcsán.
Olyan lendülete van a két nyitó előadásnak, hogy kissé kótyagosan botorkálok ki a szünetben egy kávéért, s harapni valamit. De nem jutok el a pogácsáig, marketingeseim ismét elkapnak, nem értik, mit keres egy művészeti honlap képviselője ezen a rendezvényen. Kortyolgatva a kávémat ismét mondani kezdem, hogy ebben az évben is egyetlenek vagyunk a kortárs művészetiségünkkel a pályázók között, pedig azt gondoltuk, a tavalyi indulásunkkal lavinát indítunk majd el, de nem így lett, magányoskodunk óraportál, háromdés moziélmény, a Művészetek Palotája, a Szépművészeti, a Filharmonikusok, az Artportál és a Nemzeti Sírkert koszorújában. Másrészt, mondom alig egy év elteltével ismét, szerkesztőségünk törekvése, hogy népszerűsítse és megkedveltesse a kortárs irodalmat és művészetet ott is, ahol, esetleg úgy tűnik, indifferens ezek jelenléte, s a lap megjelenése a Magyar Marketing Szövetség pályázatán s ezen a szakmai napon, e törekvésünk ékes bizonyítéka.
Mire ezt végigmondom, kezdődik is a második felvonás, a következő szereplő dr. Bak Zsuzsanna, aki pasiriasztó doktorátusát egyháztörténetből szerezte, s egyébként netwörkmarketingol. A web 2.0 előnyeiről, kedvező használatáról beszél, a blogos weboldalak, a listaépítés, s a webkonferenciák jelentőségéről. Dr. Vágó Júlia a következő előadó, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezető főtanácsosa, aki a minisztérium „Üzletre hangolva” programját ismerteti, ami — teszem hozzá gyorsan, nem az előadó hibájából — olyan „szárazra” sikeredett, hogy nyugodtan tudok alatta azon agyalni, hogy én nagyon élvezem ugyan az ittlétet, rengeteg nekem új információt hallottam, de a webszerkesztőnk profitálhatna a legtöbbet az itt elhangzottakból. Ő azonban most nem csak webszerkesztői minőségében, a szerkesztőség többi, szintén alkotó, író-költő tagjával, a főszerkesztővel, az olvasó- és művészeti szerkesztővel együtt olvas fel az Apacukában, népszerűsítik a Spanyolnáthát már Budapesten is.
Magamba mélyedésemet technikai szünet szakítja meg, amikor dobogót kanyarítanak a következő „menüpont”, a kerekasztal-beszélgetés kerek asztala alá, lehetőséget adva ezáltal sármos moderátorunknak, hogy élete eleddig első, valóban kerek asztalnál lezajló kerekasztal-beszélgetését levezethesse. Résztvevői olyan jó nevű cégek képviselői, mint a Microsoft, a Sanoma, a Carnation, a Google, az ETARGET, s a Kirowski. S én ekkor esem a harmadik ámulatomba a mai napon, hiszen mindannyian harmincas éveik közepén járó fiatalok, akik szakmailag maximálisan felkészülten válaszolnak, lefutják a kötelező udvariassági köröket egymással szemben, s ó igen, élnek a helyzet adta lehetőséggel, s kicsit mindannyian reklámozzák is az általuk képviselt céget. Azon gondolkodom, miközben hallgatom őket, hogy az életüket alighanem ugyanazzal a magabiztossággal és céltudatossággal élhetik, ahogyan például az internet adta perszonál ikszpérienszről vitatkoznak.
A vitát, a beszélgetést, ahogyan moderátorunk mondja, nem lehet befejezni, csak megszakítani, de azt kötelezően meg kell tegyük, hiszen mindjárt kezdődik Az év honlapja 2007 pályázat díjátadója. Így a társaság, kivéve az én marketingeseimet, akik nem jönnek díjkiosztani, mert mint kiderült, nem pályáztak a frissen elkészült céges honlappal, átvonul egy másik terembe. Ismételt regisztrációt követően velkámdrinkkel kínálnak a pincérek, egyszerre hárman is, s ketten nehezményezik, amiért nem az ő tálcájukról emelek le egy poharat. Konstatálom, hogy a ma délutáni-esti szerelésem nem is lehet olyan rossz, ha a pincérek így, s ó igen, egy jó dekoltázzsal sokra viheti az ember, minimum három pohár pezsgőt kaphat, ha kedvre valót mutat a kanyarulat.
Választásom asztalt illetően egy „csajosra” esik, tavaly férfiemberekhez telepedtem, idén lássuk, hogyan reagálnak a nők a Spanyolnáthára — gonoszkodom magamban. Mindenki bemutatkozik mindenkinek, névjegyeket csereberélünk, olvasgatjuk egymás „titulusait”, ahogyan vártam, szinte mindenki marketing menedzser körülöttem. Egyetlen üdítő kivételt a Duna Televízió szerkesztője jelent a jobbomon, akivel váltunk is néhány szót tévéről, olvasásról, kultúráról. Érdekes módon mégsem ő az, aki elsőként rákérdez az asztalnál ülők közül a „spanyolnáthaságra”, hanem az egyik menedzser. S nálam ismét indul a verkli, mint akit felhúztak, mondom a magamét, a Spanyolnátháét.
A díjkiosztás elkezdése fojtja belém a szót, Kőszegi András itt is moderál, úgy látszik, neki a december tizenkettedike ilyen nap, ilyen moderálós, nekem meg ilyen évhonlapjás-izgulós, hiszen akkorát dobban a szívem, amikor a pályázók között a Spanyolnáthát is említik, hogy az alighanem a fényes-szépen feldíszített terem legtávolabbi, ámbátor igen ízlésesen megterített asztalánál is minimum kilences erősségű földrengés morajának hallható.
A gála rögtön a kultúra kategória nyerteseinek kihirdetésével kezdődik, itt vagyunk érdekeltek, s ó igen, megint majd’ szívrohamot kapok, amikor a legígéretesebb tíz honlap között a Spanyolnátha művészeti hálóterem neve is elhangzik.
A kategória győztese a Nemzeti Sírkert oldala, különdíjjal pedig az Artportál-t és az Arcus által készített www.vangoghbp.hu-t jutalmazzák. A főszerkesztő és a webszerkesztő is úgy engedett el, hogy holmi díj nélkül haza, illetve az Apacukába ne menjek. Ha máshogy nem megy, vicceskedik előző délután Vasstibi főszerkesztő telefonon, akkor lopjál egyet. Hallom a hangját, ahogyan mondta, itt cseng a fülemben, s közben az jár a fejemben, lehet, ha elmesélem a legígéretesebb tíz közötti említést, talán kicsit azt érzi majd ő is, amit most én, hogy ez az elismerés csapatunknak a fődíjjal egyenértékű.
Ettől a gondolattól nagyon indulhatnékom támad, anyukám azonban udvariasságra nevelt, megvárom, amíg valamennyi kategória győztese átveszi az átvenni valóját, amíg Kőszegi András mindenkinek jó étvágyat, s további szép estét kíván. Akkor viszont már szedelőzködöm, mehetnékem van, Apacukázhatnékom, holott Vasstibi biztosan jobban örülne, ha maradnék, ha még pár emberrel beszélnék, Parajdival tényleg érdemes volna, de már délután sem sikerült, mindig annyian voltak körülötte, nem lehetett hozzáférni, még a pincéreknél nyerő ruhadarabom sem vitt hozzá közelebb, majd mondom a fiúknak, nézzenek rá a honlapra, szerintem elmondása alapján érdemes, talán kiengesztelhetem ezzel az infóval a főszerkesztőt. De most itt hagyva szépen díszített asztalokat, termet, jó s kevésbé jó pasikat, megyek, mert szeretném végre látni az én pasijaimat, szerkesztőtársaimat a Spanyolnáthában, s tudom, nem kapnak sokat, amikor személyemet csak, mint hallgatóságot és barátot talán, s maximum a pincéreknél bejövő dekoltázsomat, vigasztalásul.