Spanyolnátha művészeti folyóirat

Kiss Attila

Fa

Színmű egy felvonásban

Szereplők: Éva
                  Anasztázia

A színpad hátterét bíborszínű függöny takarja el. A függöny középen kettéhasadt, felülről az aljáig. A színpad előtere üres.
Éva lép be balról. Vastag kabátot és nadrágot visel, a kezében pásztorbot. Körbejárja a színpadot lassú, méltóságteljes léptekkel, közben végig a botra támaszkodik. Végül megáll a színpad közepén, és háromszor erősen a padlóhoz veri a bot végét.

ÉVA
(durván, elnyújtottan) Na!

Vár. Fülel, mintha valami reakciót várna. Újra odacsapja a botot a padlóhoz.

(még erőteljesebben)
Na!

Körbenéz. A földre dobja a pásztorbotot. Tapsol, közben mondogatja, mint aki állatokat biztat:

(ízesen)
Ne! Ne-ne-ne!

Újra és újra összecsapja a kezét, mint amikor egy állat farára csapnak. Aztán a térdére üt mindkét tenyerével.

(kurtán)
Na!

Leveszi a kabátját, és a földre teríti. Letérdel rá. Összeteszi a kezét az imádkozáshoz.

(áhítatosan)
Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes, hol van az Úr, és ki menti meg a pokoltól az én méhemnek gyümölcsét?

Hátranéz.

(kiáltva)
Jöhetnél már!

A színpad hátsó részéből, a függöny hasadékán át Anasztázia lép a színpadra. Földig érő, fehér ruhát visel, a derekán kék színű övet, fején aranyszínű parókát. Fadézsába ültetett tölgyfabokrot húz a padlón, odahúzza Éva elé. A dézsa és a kis tölgyfa eltakarják Évát a nézők elől.

ANASZTÁZIA
Ilyen a nő. A saját méhét hibáztatja, holott a gyerek a hibás.

Eligazítja a redőket a ruháján, szorosabbra húzza a derekán az övet.

Senki nem tehet róla.
ÉVA
(felnéz) Miről?
ANASZTÁZIA
Nem kárhoznak el.
ÉVA
Kik?

Csend. Anasztázia nem válaszol.

Mit akarsz?
ANASZTÁZIA
Imádkozz tovább!
ÉVA
Nem tudok.
ANASZTÁZIA
Akkor tegyél úgy. A pozíció segít a hangulat megteremtésében.
ÉVA
A méhnek nincs gyümölcse.
ANASZTÁZIA
(ingerülten, mint aki kiesett a szerepéből) Nem csinálom ezt tovább! Mindig, mindenbe csak belekötsz.

Meglazítja az övét, és hátramegy, a függöny mögül locsolókannát hoz elő.

ÉVA
(behunyt szemmel, hadarva) Asszonyunk, szűz Mária, látom a lángokat, fekete szénné égünk a kiszáradt anyaméhek kohójában, most és halálunk óráján, ámen.
ANASZTÁZIA
(locsolja a tölgyfát) Vajon fog teremni a tölgyfa?
ÉVA
Dehogy fog! Letépik az összes levelét még a nyár vége előtt.
ANASZTÁZIA
(leteszi a locsolókannát) Annyi baj legyen!
ÉVA
Nem sajnálod a tölgyfát?
ANASZTÁZIA
Az örökkévalóságban nincs tölgyfa.
ÉVA
Mert minden elég.
ANASZTÁZIA
Nemcsak a pokol létezik.
ÉVA
A mennyországról nem tudunk semmit.

Éva leszakít egy levelet a fáról. Anasztázia odébb húzza a dézsát, hogy az ne takarja el Évát a nézők elől. Anasztázia leül a kabátra, Éva mellé.

ANASZTÁZIA
Azért szeretném, ha legalább egy makkot teremne a fa.
ÉVA
(a levelet forgatja a kezében) Fatima.
ANASZTÁZIA
A makkból ültethetnénk egy újabb tölgyfát.
ÉVA
A makk befurakodik a hüvelybe, és a kilövellő spermiumot mohón felszippantja a méhszáj.
ANASZTÁZIA
A makk megreped a földben, és kihajt belőle az új sarj. És százötven év múlva gigantikus tölgyfa lesz belőle.
ÉVA
Mi az az örökkévalósághoz képest?

Csend.

Fatima.
ANASZTÁZIA
Többet kellene imádkoznod.
ÉVA
Mit imádkozzak?
ANASZTÁZIA
A rózsafüzért. Ezt mondta Mária Fatimában, amikor megjelent a három pásztorgyereknek.

Éva felugrik, felkapja a pásztorbotot, és a színpad jobb szélére szalad. A botot a padlóhoz csapja, összeüti a tenyerét, miközben rövid indulatszavakat mond, mint aki állatokat terel.

ÉVA
Ne, te, nee! Gyerünk!

Újra összecsapja a tenyerét, lelép a színpadról, és a nézőtéren át tereli a képzeletbeli nyájat. Közben folyamatosan ütögeti a nézők székeit, hol tenyérrel, hol bottal.

Indulja má’! Hoppá! Na! Nanana! Hé! He! Heee!

Visszaér a színpadra. Anasztázia végigfekszik Éva kabátján. A fejéről leesik a paróka.

A jelenés után jöttek a zarándokok, és letépték a tölgyfa összes levelét, ami fölött Mária megjelent.
ANASZTÁZIA
(felül) Imádkozták a rózsafüzért.
ÉVA
Kicsi tölgyfa volt. Olyan, mint ez.
ANASZTÁZIA
El kellett volna ültetni a makkját.
ÉVA
Még nem volt makkja.
ANASZTÁZIA
Nehéz ez egy földi halandónak. Utód nélkül elpusztulni.
ÉVA
A tölgyfa helyére építették a jelenési kápolnát. Aztán a kápolna fölé a bazilikát. Aztán az egész felvonulási teret a sok százezer zarándok számára.
ANASZTÁZIA
Az örökkévalóságban és Fatimában nincsenek fák.
ÉVA
És vajon mi történt a kis tölgyfával?
ANASZTÁZIA
Az egyik zarándok elkérte a munkásoktól, akik az alapot ásták ki a kápolnához. A munkások megmutatták neki a helyet, ahová a kiásott fákat félrehajigálták. A zarándok turkált közöttük, de nem tudta felismerni azt a fát, ami fölött Mária megjelent. Talán addigra már széthordták az ágait a madarak, hogy fészket építsenek belőlük.
ÉVA
És vajon mi történt Fatimával?
ANASZTÁZIA
Azóta is zarándokok százezrei fordulnak meg ott, különösen a jelenések emléknapjain, minden hónap tizenharmadikán.
ÉVA
Nem. Mi történt az én Fatimámmal.
ANASZTÁZIA
(hűvösen) Az nincs többé.
ÉVA
Amikor Fatimát elvettettem, megkértem az orvost, hogy megnézhessem. Megmutatta a helyet, ahová a magzatokat félrehajigálták. Turkáltam közöttük, de nem tudtam felismerni Fatima maradványait. Talán addigra már széthordták a patkányok.
ANASZTÁZIA
(feláll, Éva kabátján tapos) Ez hazugság!
ÉVA
Ki hisz neked?
ANASZTÁZIA
(felveszi a parókáját, a tölgyfa mellé áll, és újra szorosabbra húzza az övét) Ez hazugság! Az abortusz szigorúan higiénikus körülmények között zajlik. A magzatot hermetikusan lezárt zacskóban távolítják el.
ÉVA
(felemeli a pásztorbotot, mint aki ütni készül) Te mondtad, hogy vetessem el!
ANASZTÁZIA
(tiltakozólag felemeli a kezét) Szó sem volt ilyesmiről! Én csak azt mondtam, hogy az ártatlan magzatok, akiknek nem is volt lehetőségük bűnt elkövetni, egyből a mennyországba mennek.
ÉVA
Nem igaz!

Lesújt a pásztorbottal, de Anasztázia félreugrik, és Éva a tölgyfát találja el. A dézsa felborul, a föld kiszóródik.

A gyerek a hibás, amiért megfogant! Ő elkárhozik, mert bűnt követett el ellenem, én pedig üdvözülök, mert ártatlanul szenvedtem.

Újra le akar sújtani Anasztáziára, de az ismét félreugrik, és Éva most a locsolókannát találja el. A víz kiömlik.

Ez Isten igazságos büntetése!
ANASZTÁZIA
(megigazítja a félrecsúszott parókát a fején) Nemcsak a pokol létezik!
ÉVA
Csak a poklot ismerjük.
ANASZTÁZIA
Imádkozz többet!
ÉVA
Nem tudok.
ANASZTÁZIA
Vezekelj!

A víz összefolyt a földdel, és sár lett belőle. Éva eldobja a pásztorbotot, és belefekszik a sárba.

ÉVA
Mária Fatimában megmutatta a három pásztorgyereknek a poklot, és hogy hogyan szenvednek az elkárhozott lelkek. De a mennyországot nem mutatta meg.
ANASZTÁZIA
Meghamisítod Fatima üzenetét!
ÉVA
Fatima azt üzeni, hogy megették a patkányok.
ANASZTÁZIA
A három pásztorgyerek szerette Máriát.
ÉVA
(felül a sárban) Máriát?
ANASZTÁZIA
Akinek a nevét mindig kimondod az Üdvözlégyben.
ÉVA
(csodálkozva) Nem vettem észre, hogy kimondom.
ANASZTÁZIA
(felállítja a dézsát. A sok kiszóródott föld miatt a fa ferdén áll) Ilyen az egész mennyország: nem vesszük észre. (Évára néz) Most imádkozhatsz.
ÉVA
(a tenyerén lévő sarat az arcára keni) Emlékezz, ember, sárból vagy, és visszatérsz a sárba.
ANASZTÁZIA
(ünnepélyesen) Ámen!
ÉVA
(feláll) Rá mered erre mondani, hogy ámen?
ANASZTÁZIA
(méltóságteljes léptekkel elindul a bíborszínű függöny felé) Bizony, bizony, mondom neked, amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is. (Eltűnik a bíborszínű függöny mögött)
ÉVA
(markával elkezdi visszalapátolni a földet a dézsába) És mi lesz a fával? Mi lesz Fatimával? Mi lesz Fatima üzenetével? Mi lesz Fatima emlékével? (Ránéz az eldobott pásztorbotra) Mi lesz a nyájjal? A három pásztorgyerek szülei eladták a nyájat. Annyi zarándok jött a gyerekekhez, és mind a jelenésről akarta őket kérdezni, hogy a gyerekeknek egyáltalán nem maradt idejük a nyáj őrzésére. El kellett adni.
ANASZTÁZIA
(a bíborszínű függöny mögül) Megverem a pásztort, és szétszéled a nyáj.
ÉVA
(a locsolókannában maradt vizet a fa tövére önti) Csak ne fenyegetőzz! Inkább foglalkozz a tölgyfával! Szeretném, ha legalább egy makkot teremne.

Éva fel akarja venni a pásztorbotot, de sáros keze miatt hezitál. Végül megmarkolja a botot, többször végighúzza rajta a kezét, és alaposan besározza.

Majd én hazaterelem a nyájat!

Háromszor egymás után a padlóhoz üti a bot végét, de az egyes koppanások közt hosszú szünetet hagy, miközben végignéz a közönségen.
Azután a botra támaszkodva, balra kimegy a színpadról.
Függöny.