Spanyolnátha művészeti folyóirat

Berka Attila—Székelyhidi Zsolt

Az irodalmi vagy költészeti performansz

Abszolút értelemben minden felolvasást felfoghatunk irodalmi performansznak, amennyiben megfelel az egyszerű kritériumnak: szöveganyaga irodalmi igénnyel megformált, de nem csak a szöveg felolvasásából, elmondásából áll, a résztvevő(k) egyszeri és megismételhetetlen jelenléte egyszeri és megismételhetetlen helyzetet hoz létre.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden felolvasásnak hozzáadott (művészeti) értéke is van.

A performansz mint önálló műfaj első megnyilvánulásának talán Yves Klein 1962-es „Leap into the Void”, Ugrás az ürességbe című „mozdulata” tekinthető. A fotón a férfi egy háztetőről rugaszkodik el, látszólag a semmibe, illetve hát jóval valószínűbb, hogy a járda irányába. A sokféleképpen értelmezhető, magán túlmutató ugrás és a róla készült, manipulált fotó a művész és a művészet felszabadulását vetíti előre, valaminek, mindennek az elhagyását, és a valahová, sehová, mindenhová érkezés lehetőségét.
A tett és a teóriája közötti rés, ahogy azt Tillmann megfogalmazta a performról megjelent írásában, pontosan megérteti velünk, hogy miként válik el szépen (és egyre gyorsabban) a mű (az előadás) és annak értelmezése egymástól az idő múlásával. Egy mozdulat és a róla készült fotó nem lehet ugyanaz, mert a pillanat elmúlik, és egyben felszabadítja az elmét, amivel azt elemezni kezdjük. Ilyen értelemben a performansznak van egy sajátos, eltolt viszonyulása a jelennel és a jövővel is, miközben persze a pillanat — hangsúlyozva — el is múlik, és akkor múlt lesz belőle.
A performansz tehát az ott és akkor, de az értelmezése a majd mindjárt vagy a sokkal később időképe.
Kezdjük érezni, hogy ezen fenti tétel(ek) felállításakor a színházzal kell kezdenünk összehasonlítani a performot. A színház mint szakrális színjáték (Tillmann). A performansz mint szakrális térköltészet. A performansz egyik útja a mozdulatjáték, a test, a mimika, a fizikai sík művészeti célú használata. Néhány motívum, amellyel felvázolható, kifejezhető a szándék. Ez a mozgás művészete.
De mi van még?
A költészet van még. Minden perform alapvetően egy ötlet, gondolat kifejtése egy vagy több, erősen szimbolikus mozdulattal, eseménysorral. Így hát szintén a színházból kiindulva hát persze, hogy a vers felől is értelmezhetőnek kell lennie a performnak. A másik út tehát a költészet. A verbális kifejezésmód eseménybe illesztése. A szavakra mozgás akciója.

A performansz önálló műfajként a ’70-es években jelent meg, amikor a művész (performer) saját testét, személyiségét és a közvetlen környezetét kezdte el használni (Artportál) kifejezési eszközként és egyben témaként, művét pedig „élőben” mutatta be. A happeningtől, body arttól, fluxustól stb. eltérően sokkal zártabb, komponáltabb alkotásokról van szó.
Magyarországon 1977 környékén kezdtek el performanszokat csinálni, először talán a Rózsa eszpresszóban, azután a Ganz Mávag Művközpontban, ami 1983-tól Fekete Lyukként funkcionált és hosszú ideig a hazai underground nagyon fontos megjelenési tere volt.
A magyar performansz egyik legfontosabb képviselője Hajas Tibor volt, ő 1978-ban Dark Flash című akcióját hívta először performansznak. Hajas későbbi művészeti írásaiban a saját magával kísérletező performer önveszélyességét firtatja, mely radikális gondolatsor végén a testet mint „egyetlen megbízható médium”-ot jelöli meg magasabb művészi céljai eléréséhez. Ez a test-fétis-médium a magyar performansz-művészetre a mai napig nagy hatással bír.
A performanszra nagyon is jellemző a tágabb értelemben vett eszközhasználat, így különböző médiumok már a korai időszakban is jelen vannak az előadásokban. Az szinte természetes, hogy a performer saját tárgyait, ruházatát használja, alakítja a mondanivaló kifejtéséhez, de nagyon korán megjelenik a fotó, majd később a videó, a kivetítés, illetve az előre rögzített hang(ok) megszólaltatása.
Szkárosi Endre zenei performanszaiban zenésztársai közreműködnek a mai napig, Ladik Katalin összetéveszthetetlen orgánumát vagy Petőcz András monoton szövegmondását szintén sokszor kísérték, kísérik zenészek, illetve zenei motívumok. Maga a zeneiség a költészeti performansz irányából eleve elmozdítja az előadást a hangköltészet felé, de a maszkban sikító/éneklő művész gyakorlatilag ugyanabban a performansztérben marad, mint a szinte szótlan, testével és környezetével játszó, pantomimszerű motívumokkal dolgozó performer.
A performansz lételeme az együttműködés. A performer más művészeti ágak képviselőivel dolgozik együtt, sőt, őmaga is könnyedén válogat a kifejezési eszközei közt, egy alkalommal térinstallációt készít, máskor szinte színpadias, színészekre jellemző mozdulatokkal és mimikával apellál. A mögötte feszülő vásznon épp egy body art-jelenetet látunk, mialatt ő az előtérben, a színpadon verset szaval.
Ezek a mixtúrák és az audiovizuális térélmény végsősoron segítik a nézőt megérteni az adott performansz lényegét, akik inkább a szövegre koncentrálnak, onnan ismerhetik meg a verbális mondanivalót, akiket a képek, a díszletek vagy a használt tárgyak segítenek, ők vizuálisan értelmezhetik az előadást.

Az SPN Krú irodalmi/költészeti performanszai az irodalom felől közelítenek (amikor nem szövegalapúak, akkor nem, természetesen, de most azokról nem beszélünk). Ezért általában már adott szövegekre építjük az előadásokat, de az is működik, ha egy adott rendezvény (fesztivál, kiállításmegnyitó stb.) témájához készülnek frissen szövegek és velük együtt az előadás. És van az az eset, amikor az SPN Krúnak van saját anyaga, amit előad.
Most két ilyen saját munkát mutatunk be: az egyik az ún. űrös, a másik a vámpíros-zombis sorozat. Közös bennük a tematizáltság, és az, hogy kötet, könyv lett belőlük (Székelyhidi Zsolt: Űrbe!, 2012; Székelyhidi Zsolt: Vampomorf, 2013) — egyébként viszont jelentősebbek a különbségek.

Berka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi ZsoltBerka Attila—Székelyhidi Zsolt