Spanyolnátha művészeti folyóirat

Szalai Zsolt

Itt vagy ott

Ülünk a Hollóban és dühöngünk,
pletykálunk, és minden megy tovább.
Megkövült maszkjaink senki nem vési le,
álmodni nem tudunk mást, azzal nem éri be
egyszerű vágyunk, hogy a holnap mostohább.

Ugyan ostoba kis emlékezések
indulnak útnak szerte-széjjel

arról, mi volt az Operaház előtt az éjjel,
hogy a szfinxet részegen meglovagolta,
és dobott egy hátast, ahogy a Léda dobta,
de ki dönt mégis szobrot kárörvendő kéjjel?

Ki látta ezt, és ki olvas erről költeményt —
túl bulvár ez így; s hogy nem bánta foga,
az éppen mit cáfol és mit nem bizonyít?

Dermedten állunk, az élet egyre ridegebb,
képzeletnek a virtuál és nem a márvány
szab határt. Az ő lelke ódon, babonás vár,
viszi hit, gőg, de nem olcsó ostobaság,
megélni, amit vágy és mersz diktál,
mint aki életéért mással nem üzletel,
üvölteni: űzz el magadtól, vagy én űzlek el.