Spanyolnátha művészeti folyóirat

Vörös István

Három vers karrierről, sikerről

1

MŰVÉSZEK ÉS MŰÉRTŐK

Miféle boldog közhely,
és mekkora hazugság,
hogy minden művész önző,
és hideg szemmel nézik
a nagy tragédiákat:
csupán, hogy művé váljon
a legvadabb rémálom,
ők arra törnek mindig.

De persze az is téves,
hogy jóság hajtja őket,
együttérzésből írnak,
festenek és zenélnek,
játszanak el furcsa,
nemlétező karaktert.

Én nem tudom, mi hajtja
a művészt általában.
Magamtól annyit tudtam,
annyit bírtam kiszedni,
hogy írnom kell, ha kérik,
és akkor is, ha inkább
a csend esztétikáját,
hallgatás jelentését
ajánlják, szuggerálják
azok, kikben nincs részvét
az író és a másik,
az olvasó iránt sem.

Ha nem gonosz és önző,
de semmiképpen sem szent,
akkor ki is a művész?
Ha fölösleges tényleg,
amit ír, fest és táncol,
akkor miért irigylik,
az éppen ezt kifejtők?

Miféle kényszer hajtja,
ha mégsem Isten diktál?
Mi — azt mondanom sem kell —
olyan illúzió csak,
mi félreérti Isten
jelenlétét a versben.
Ott van, de mégse diktál,
kiváncsian olvassa,
ami az önmegértést
szolgálja az embernél,
és neki is segíthet.
Mindenható tekintet
esik a kész sorokra.

Nem érti ő a verset,
de érti a világot,
ami töményen megvan,
mi fuldokolva tátog
a nyelv mögötti térben,
a versben, szóban, képben:
az összefüggéshálót.
Mit nem tár föl elemzés,
csak egy-két szálát húzza,
rángatja lelkesedve,
és az is épp elég sok,
hogy félreértsen mindent.

De nincsen félreértés,
csak rész-értések vannak,
a művészet örömre,
és baj-sejtésre késztet.
A felet félreérti,
megbontja az egészet.
A részből veszi részét,
lepréseli az évet
két másodperc között, és
az öröklétből vág ki,
de közben úgy röhög,
mintha sírást lehetne
vigyorra elcserélni,
mintha jókedve lenne,
mikor a bajt beéri.

Ez is, megint csak újabb
színes közhelyparádé,
pedig a vers nem közhely,
nem lélek és nem álom.
Magánterület-mustra,
lélektelenség-képző,
kis unalomzabálás,
és önzéskimerítés.
Jóságlopás a rossztól,
igazságelfedésre
tett kudarcos kisérlet,
kudarcátfordítás,
törésvonalragasztás,
időhiánytúltengés
kezelése szavakkal,
szó kilakoltatása
az értelem-menhelyről
a ritmus árja által
elöntött szűk utcára.

Hogy mekkora hazugság
a legtöbb boldog közhely,
azt minden művész tudja,
hát ezért nincsenek már
művészek és műértők.



2

MIRE IRIGY A LEGTÖBB?

Hogyha ötvenöt év alatt nem múlt el,
már nem is fog ez a hülye irigység.
Nem arra, amire irigy a legtöbb ember,
de a lényegben persze nincs különbség.

Sárga felhő terül a homlokomra rá,
beszivárog, mint a kénes eső,
a józanság azt mondaná:
Állj valami lényegessel elő!

De nem a vagyon és a pénz a lényeg.
Kit érdekel a hatalom,
amíg kimondhatok olyan igéket,
miket fölsprézve látok a falon?

Egy kép, egy szó, egy vállveregetés
hiányzik csak, vagy lényegében az se.
Túlzott mohóság, ennyi az egész.
A sikerből a csendje.


3

A SIKER ÁLLAT- ÉS EMBERTANA

Ha karriert csinálsz,
az másnak is öröm?
Vagy ég a túlvilág,
ahogy megköszönöm

a megköszönhetőt,
visszajelzéseket,
botrány, mert összetör
a lelkiismeret,

ha más arat sikert
helyetted, vagy te más
helyett? Az égi kert
egy eltűrt vallomás.

Ha karriert csinálsz,
másnak nagyobb öröm,
mert nem ő vét hibát,
nem őt veri közöny,

de élvezi, amit
a munkád létrehoz,
magába zár, kinyit
egy könyvet, s fellapoz.

A titkok könyveit
nekik lapozgatod.
Hol a gond körbevitt,
ők onnan gazdagok,

onnan jön a tudás.
Akkor kicsit neked,
mint olcsó áldomást,
megadják életed,

dicséret és siker,
legyen nagy vagy kicsi,
egyformán fejbe ver.
A kudarc ágai

a kerítés mögött
most virágoznak épp.
A vágyad kiröhög,
mit kívántál tiéd,

mért nem vagy jóllakott?
Hát nem ez a siker?
Miféle alakot
miféle férfifej

vett árnyékként oda,
hol nemrég fény futott?
Mélyül az éjszaka,
partján bagoly huhog.