Spanyolnátha művészeti folyóirat

Fellinger Károly

Fekete kréta

A tehetetlen szavaknak
legalább három fejük van,
mindegyik fejükön
elöl-hátul szemek,
egy orrhosszal lekésve
az időt, ráérősen
érkeznek a végtelenbe,
főbenjáró ártatlansággal,
mint a katasztrófaturisták,
ürességgel megtelve,
egyéjszakás kalandot
keresve,
megszelídítik a bűnt,
akár egy kihajított
keverék kutyát,
aki minden élelemnek örül,
számára
a lerágott csont
az önzetlen szeretettel
egyenlő.

Akarat

Amikor elkezdem az írást,
valami folytatódik bennem,
az elfeledett dolgok
úgy rugdalnak,
mint anyám hasát
belülről a születésre váró
két testvérem,
csak én nem.

Bizalmas

Lelkiismeret-furdalásomon
tanulok
lovagolni,
levet magáról, megtapos,
nem lehet betörni,
felejthető angyalok
kaparnak fel a földről,
újra és újra összeraknak,
mint az órás az öreg vekkert,
amiből mindig kimarad
valami,
biztosan az Isten.
De akkor is
tovább ketyeg.

Másság

Hol vagyok?
Kiengedett magából
az őszinteség,
most éppen kalitkát
csinál magából,
hogy legyen
otthonom végre.

Engedmény

Az ég és a föld
közti távolságon egyensúlyozott,
hogy szárnyai nőjenek,
a szíve olyan volt,
mintha falra firkálták és
nyíllal átlőtték volna,
annak az ütemére
ostorozta magát,
egyre szaporábban,
mint amikor a mindennek
nincs határa, s mellkasa
a szabadság kitermelt,
lebontott faldarabja.