Spanyolnátha művészeti folyóirat

Onagy Zoltán

Harmincötödik

(Rövid darab az gyorsan múló szerelemről)

(Dolgozószoba a budapesti ötödik kerületben. A falon méretes fatábla, rajta rajzszöggel rögzített kéziratlap, kutyanyelvek, kivágott újságcikkel lebegnek a huzatban. Apró heverő, rajta fekvő, csecsemőpózba gömbölyödő, kockás pléddel betakart Ady. A heverővel párhuzamosan pedáns, szecessziós íróasztal, párnás karosszék. Balra ajtó, jobbra két zsalugáteres ablak, az egyik nyitva, az ablakban nagyvárosi utca szemben lévő emeletes háza látszik. Amikor nyílik az ajtó, a fény Adyra vetül, aki kinyújtózik, lelóg a lába. Kócosan, rövidlátón pislog, keresi, hol ébred.) Kicsapódik az ajtó, utcai öltözékben, kalapban, nyitott kabátban beront Adyné. Kicsi, helyes lány bubifrizurában, mint egy gimnazista a jelmezbálon, de most nagyon nincs jókedvében. A Pesti Naplót lobogtatja, kiabál.
— Miért írta ezt Krúdy? Azt mondd meg, de azonnal! Ha te ilyen vagy, így viselkedsz, hiába minden, amit teszek, az orvos is megmondta, belehalsz.
— Shhh, csitt legyen, ne üvöltözzön — suttogja Ady fájdalommal telve. A korai látogatás mindenben ellentmond a másnaposság előírta rutinnak.
— Azt írja, festőlétrát követeltél, hogy hirtelen akaratodból megmászhasd Lédát az Opera előtt. Igaz ez?
— Nem fogná be a száját, de tövig, ha lehet? — A férfi szenvedve felül, fejét két keze közé fogja. Elkínzott tekintettel Csinszkára néz olyan arckifejezéssel, mint aki azon gondolkodik, ki ez a nő, milyen jogon hangoskodik a szobájában.
— Azt írja, hogy amikor harmadszor leestél a talpazatról, Révész Bélát elküldted a szomszéd utcába, ahol festők dolgoznak, hogy lopja el a ketteslétrát, de Béla csak röhögött. Igaz ez? Végül ketten tartottak bakot, hogy le ne ess, össze ne törd a pofád. Elvitetlek, bezáratlak, meglátod, ha nem vagy képes vigyázni a méltóságodra, az egészségedre.
Ady nem válaszol, de láthatóan nem emlékszik az éjszakára. Semmire nem emlékszik. Hirtelen az se tiszta, ki ez a kicsi, nagypofájú nő, mit akarhat tőle.
— Kérem, kérem szépen, hölgyem! Kimenne a szobából, amíg megkeresem és felveszem a cipőm, már az illem kedvéért is? Hálásan köszönném.
Csinszka elsápad, ledermed, aztán sarkon fordul, bevágja maga mögött az ajtót, ami kinyílik újra. A félig kinyílt ajtón át halljuk, amint olvassa a Krúdy-tárca egyes tételeit.
„A költő a szobor hátán biztosan ül. Amint biztosan ül, újra kitör belőle a költő. Versben emlékezik, versben énekel a múltról, jelenről. Egy költő versben törjön ki, ha kitör, a folyamat természetes ritmusában.” (...) „Ezt a költő ezért szerzette, mert az ő felesége idegensége miatt az régi szeretőjén kezdett szívében megindulni, s arra az oláh nótára ritmizálta, melyben az eltévedt juhokat siratja volt az oláh leány.” „Régi szerelmem nagy tüze / Hamuvá vált vala szinte, De ím, nem tudom, mi löle, / Hogy bennem meg felgerjede. Elvált hív szeretőm miatt / Új bánat nagy kínnal fogyat, De nem látom semmi módját, / Mint oltsam szerelmem lángját.”
Ady nem mozdul. Kintről Csinszka sértett, túlhangsúlyozott felolvasása, érződik belőle, mennyire gyűlöli a szerzőt, Krúdyt.
„Mert mint mérges nyíllal lőtt vad, / Kiből nyílvas ki nem szakad,
Fetreng, sem élhet, sem halhat, / Úgy tűr én szívem fájdalmat.
Hogy véletlen most Cupido / Meglőtt az mordály áruló,
Maga hittel lőn köztünk szó, / Hogy frigyünk lenne állandó.”
Ady a fejét forgatva keresi a cipőjét, hogy felvehesse, ahogyan tervezte.
„De hitét ugyan nem állja, / Frigyét ez fattyú felbontja,
Elmémet olyra gyúlasztja, / Ki csak kár, maga is látja.
Mert annak édes szerelmét, / Kinek ígéri személyét,
Magánál vesztette kedvét, / Nésze tökéletlenségét.”
Térdre ereszkedik, benéz az ágy alá, megtalálja az egyik cipőt, de nincs ott a másik. A cipő párja sehol nincs. Összeomolva a megoldhatatlan feladat súlya alatt, halálos fáradtan rogy az ágyra.
„Avval régen gyűlöltetett, / Azki szerelmével éget,
Veszedelmemre de siet, / Hogy bennem gyújt régi szenet.
Átkozott, ha nem más móddal, / Végezd búmot halálommal,
Ne gyújts olthatatlan lánggal, / Metszesz keserves kínommal?”
Újra hallja a nőt, és felfogja, mi elviselhetetlen a reggelben. Csinszka felolvasása. Lassan feltápászkodik, egyik lábán cipő, másikon zokni, a félig nyitott ajtóhoz sántikál, óvatosan behúzza.
„Vagy hogyha égetni akarsz, / Mint bolondot, mit játszódtatsz?
Arra gerjessz, kit megadhatsz, / Nyerhetetlenre ne gyúlassz!”
Az ajtó lassú csukódásával halkul a felolvasás hangereje, végül elnémul. Ady visszafordul a szoba belseje felé, tartása, tekintete megváltozik. Győzött. Nem lehet mindig, de most sikerült.