Spanyolnátha művészeti folyóirat

Székelyhidi Zsolt

Elsírvers
(Dukay Nagy Ádám, Sír-verseny)

Nincs értelme verssel jönni,
amikor a létöl már
nem tart fel és vissza.
Ahol nem tartozol
senki ölésének, ott
elszámolsz magaddal,
levonod
a szemhéjak
árát,
főhajlasz
a részrehajtásnak,
elfekszel.
Mindennek
ellentettjére
nem vagy.
Ezed jól sikerült.
A létöl
tarthatatlansága,
a kötetnyi
kötetlenség,
ami belülről
kibomlik
a végén.
Maradi
meneted,
amit odázhattál
volna
a semmire se
rímelőre
szedett
szemsorokig.

***


Dukay Nagy Ádám
A sírvers epitáfiuma


Drága élők és holtak,
ím, ezennel én vonulok vissza.
Én a sírvers maga.
Most még, utoljára,
megírom - e szegleten -
magam, magam, aztán kész:
ennyi.
Dolgoztam, szolgáltam -
volt gyilkosság, járvány, háború ezernyi.
Ebből lett elegem - van ilyen.
Többé ebben részt venni nem
kívánok, szóval, ezért és ezért:
a mai nappal fölmondok.
*
Létem értelméről így, immár kívülről,
a következőképpen nyilatkozom:
nem volt, nincs és nem is lesz soha,
kinek szólok, miért, és pláne ki beszél, és ha szól, azt miért épp rímben teszi, hogy létezem, semmi indoka.
*
Így hát most azt mondom,
viszlát, kézcsók, szeva,
visszavonulok
valami szeretetotthonba -
majd mesélek naphosszat
sok rajtam végzett kínrímről,
rosszul vésett betűről,
*
s mikor az ott töltött
nyugalmas napok után végleg elnémulok,
kérlek, ne beszéljetek helyettem,
sírkövemről így ekképp rendelkezem:
lehet tőlem fa, márvány, vagy andezit,
egy a lényeg - az isten szerelmére! -,
rá ne írjatok valamit!

***

Dukay Nagy Ádám verse a Spanyolnátha első évfolyamának Sír-verseny c. számában:
http://www.spanyolnatha.hu/archivum/sir_verseny/2/szepirodalom/dukay-nagy-adam/232/