Spanyolnátha művészeti folyóirat

Nagy Zsuka

A színésznő monológja

(kamaraszínpad, reflektor, cigarettafüst, üres nézőtér)

állok anyám rúzsával a kezemben,
szempillafesték, szemöldökceruza, szájfény,
nézem magam a tükörben. közben sms-t írok.
anyám szól, hívd majd apádat, hazahoz.
a barátnőim vártak, örültem, hogy végre lent vagyok.
elindultunk az Édenbe, előtte sosem voltam ott.
kértek valamit, csak arra emlékszem, hogy rossz íze volt.
valaki adott cigit, köhögtem, megszédültem, de jó volt.
azóta dohányzom. — táncoltam is, azt hiszem,
a poharamat ide-oda tettem,
de nem tudom, nem emlékszem.
egy arcra igen, szoktam álmodok vele.
két kocsonya szem, sötét haj, hosszú, nyirkos kéz,
a többiekkel együtt voltunk sokáig,
aztán nem tudom, hová tűntek,
egy kis utcában találtak meg, a földön feküdtem.
véres volt a bugyim,
nem tudtam felállni, mindenem fájt.
aztán nem jött meg, anyám orvoshoz vitt,
semmi nem volt olyan, mint addig.
felfeküdtem a vizsgálóágyra,
rátettem a lábaimat a tartóra,
az anyám fogta a kezem,
csak nézett maga elé, tudtam, mondta.
hánytam, lefogytam, romlottak a jegyeim,
arra nagyon emlékszem,
hogy az apám nem beszélt velem,
nem mondta, kicsi bogyóm.
anyám tartotta magát csak,
de szürkült meg fájt, leginkább nekem.
bő ruhákat hordtam, meghíztam,
az utolsó hónapban nem jártam iskolába.
a kórházban az anyám fogta a kezem,
ott volt ő is, akinek odaadtuk, ami történt,
hogy minden úgy legyen, ahogy előtte volt.
az anyám mindent intézett.
mindenki nyilatkozott,
jöttek és mentek az emberek,
vér, máz, zsinór, kötegek.
sokáig meg akartam ölni magam,
egyszer meg is próbáltam, kimosták a hasam.


nem tudok semmit róla,
barna haj, kicsi vadgesztenye szemek,
felsír, ahogy kell, másra nem emlékszem.
nem kereshetem, nem tudhatok róla,
nem tudhat ő se rólam.
nem tudom, mit kellett volna tenni,
hogy így volt-e jó.
de hogyha így is, él,
valahol egy ember, akinek én adtam az életet.
hátha, valahogy, egyszer megkeres.