Nincsenek szigorúan vett alapvetéseim és téziseim vagy kifundált céljaim. Vannak viszont bukdácsoló gondolataim és összefirkált papírfecnijeim. Felhalmozok apróságokat, amiket itt begyűjtök, ott felveszek, majd amoda pakolok. Később, amikor már elborít a limlom, szortírozok, és azon mélázok, vajon mi késztetett arra, hogy magamhoz vegyem ezt vagy azt a kacatot.
Így forgattam azt az 1911-ben kiadott, már többszörösen átkötött, mégis lapjaira hullott Szemelvények az Odysseiához! című kis könyvecskét, amit száz forintért vettem egy paplanba bugyolált hajléktalantól a Nyugati pályaudvar tövében. A könyv varázslatos illata és az ógörög nyelvű szemelvények fölé írt talányos fejezetcímek magukkal sodortak.
Címet adni, mi több: jó címet és találót egy alkotásnak, s nem valami lila ködbe burkoltat, embert próbáló feladat, már ha komolyan vesszük azt, amivel foglalkozunk. Talán egy hét sem kellett, és rajzaim ott árválkodtak a kihullott sárga lapokon, de úgy éreztem, hogy külön-külön, még ha egy sorozat tagjainak is tekintem azokat, súlytalanul lebegnek a levegőben. Nézegetve őket azon morfondíroztam, vajon mi köze lehet Homérosz eposzának az én figuráimnak? Szinte semmi! De miért is kellene, hogy legyen? Kell-e nekünk az Odysseiát oda-vissza fújni, hogy megértsük egy bolyongó ember lelki világát, minden nyűgével és nyavalyájával egyetemben, hisz jórészt itt vagyunk mi magunk, akik vég nélkül tévelygünk ezen a sártekén. Vagy teremthetünk esetleg magunknak saját hősöket a saját korunkban? Itt és most?
Mennyi lehetőség, játék, és hány tucat történet bújhat meg még a szemelvények címei mögött, s mindezt nem felkínálni a barátaimnak és pályatársaimnak maga lett volna a bűn. És álljon most itt egy rövid rész a hozzájuk írt levelemből: „…azt szeretném, hogy a szemelvény címe által inspirált saját, külön bejáratú történeted — saját hőseiddel - helyezd el a mába, ebbe a népvándorlással sújtott, globális felmelegedéssel és a túlnépesedéssel vesztébe rohanó civilizációnkba. Bár ez a megfogalmazás cefet negatív és kalodába szorít… de ha alapjáraton optimistán tekintesz a jövőbe…hát kezedben a toll!” Így most reményeim szerint barátaim történeteivel együtt nem lesznek súlytalanok grafikai lapjaim.