Spanyolnátha művészeti folyóirat

Reményi Kitti

Az elveszett hét év

(naplóregény, részlet)

2050. október 15. Tizenhatodik nap
Szörnyű álmom volt, fel is riadtam, Bence alig bírt megnyugtatni. Anyám jelent meg kislányként, nagyon szép lány volt. Ott állt egy méterre nagyanyámtól, aki talpig fehérbe öltözve, beszélgettek, aztán megjelent egy meztelen férfi korbáccsal a kezében és megfogta a nagymamát, húzta magával, aki engedelmesen követte. Anyám pedig csak állt szomorúan, nem értette a történteket, csak nézte, amint viszik el mamámat és integetett neki. Rémisztő volt az egész, különösen a férfi jelenléte. Hosszú órákig nem bírtam visszaaludni.
Egész nap nyomott hangulatban voltam. Elő is vettem a nagyim naplóját és belemerülten olvasni kezdtem.

1987. december 27. vasárnap
Ma van a születésnapom, tíz éves vagyok. Ezt a füzetet Nóritól kaptam, aki a legjobb barátnőm. Ő is ír naplót, meg is mutatta nekem, ezért én is írok mostantól és én is megengedem neki, hogy elolvassa. Nincsenek titkaink egymás előtt és úgy képzelem, hogy Nóri, bármi történik velünk az életben mindig velem lesz és majd mikor öreg nyanyák leszünk, akkor kacagva együtt fogjuk visszaolvasni amiket írtunk, miközben unokáink rohangálnak körülöttünk.

1988. január 1. péntek
Nálunk aludt Nóri, szülei elengedték, mert szilveszter volt. Az ő szülei és az én szüleim nem barátkoznak, pedig nagyon rendesek a szülei. De valahogy mégis mások. Sokkal több mindent megengednek Nórinak, mint nekem.
Nóri nagyon szép lány, neki is szőke hosszú haja van és szemüveget is hord, tud zongorázni, én is akarok hangszeren tanulni! Sokat játszottunk a Ki nevet a végénnel, meg kártyáztunk, táncoltunk és ettünk virslit, amit apa főzött. Jó ez a szilveszter, mert ilyenkor sokáig fent lehetek, nem kell 8-kor már aludni menni. Nóri mindig tízkor fekszik, és anyukája mindig vetít neki. Nekem csak anya olvas, de azt is ritkán és már az összes mesét kívülről tudom, szinte mindet olvastuk.
Nóri elárult egy titkot, hogy szerelemes Balázsba. Nekem nem tetszik, mert csúnya, elálló nagy füle van és orra. Nekem a Bence tetszik. De ő messze van sajnos.

1988. április 3. Húsvét
Holnap elutazunk a nagyiékhoz.
Szeretek hozzájuk menni és ott lenni, már alig várom, hogy újra találkozzak Bencével, a szomszéd fiúval. Vele jókat szoktunk játszani, jó barátom, megmutatta a titkos bunkerét. Kibringáztunk oda, fára is másztunk, majdnem leesetem és akkor ő segített. Bence helyes és nagyon tetszik, szőke haja van és szép kék szeme. Majdnem megcsókolt, de én elfutottam, végül kergetőztünk és letepert a földre, leszorította a két karom, mindketten gyorsan vettük a levegőt, farkasszemet néztünk és én nyertem, megálltam pislogás nélkül.
Bence két évvel idősebb nálam. Becsuktam szemem és ő adott egy számra egy puszit. Olyan finom volt. Aztán kérte, hogy mutassam meg neki a nunimat, ő már látta az Anikóét, aki az osztálytársa, de az nem volt olyan szép. Megmutattam neki, és ő megsimogatta, ami igazán jól esett. Én is kértem, hogy mutassa meg a kukacát, de azt már nem lehetett. Újra kergetőzni kezdtünk, jól éreztük magunkat. Szerelmes vagyok Bencébe. Aztán lefeküdtünk egymás mellé és néztük a tiszta kék eget, egy bárányfelhő se volt. Azt mondta Bence, hogy ha megnövünk, akkor elvesz feleségül, mert biztos jó feleség lennék, olyan, mint az anyukája, kedves, segítőkész. És nagyon szép lány vagyok, szebb, mint az Anikó.
Már ebédidőre járt, mikor nagy futásnak eredtünk és hazáig rohantunk, és félúton jutott eszünkbe, hogy a bicikliket otthagytuk a gesztenyefa alatt. Bence visszafordult értük, de én is vele mentem. Késő délután értünk vissza, a fáról szedett almát ettük, nem voltunk éhesek, de jól megdorgáltak minket, mi meg csak nevettünk rajta.
Este kártyapartit csaptunk, Nagyapa nagyon jól tud kártyázni, mindig ő nyer.

2050. november 1. harmincharmadik nap
Arra ébredtem, hogy egy fekete macska a körmeit épp belém akarja vájni, de ez csak álom volt, mert felriadtam, kaparászást hallottam, ami kopogássá vált. Bence nyitott ajtót, és a kócos hajú szomszédasszony, Márta állt az ajtóban. Még alig tértem magamhoz, hívott, hogy menjünk reggelizni, utána pedig menjünk el az úgynevezett Csodaállatkertbe, ami az 5. szinten található. Mondtam, hogy összeszedem magam, bár még az álom hatása alatt álltam, de öt perc múlva ott vagyok.
Mártának be nem állt a szája, de én csak a mamám naplóján gondolkodtam, milyen felhőtlen gyerekkora lehetett a nagyinak, voltak szülei, még ha szigorúak is, de ő legalább nem volt olyan magányos, mint én. És ő tudta, hogy mit jelent szerető szülők közt felnőni. Irigylem is érte és nagyon sajnálom, hogy nem ismerhettem a szüleimet.
Márta zökkentetett vissza a jelenbe, csodálkozott, hogy lehet az, hogy már több mint egy hónapja itt vagyunk és még nem fedeztük fel a Komplexumot, hisz a nagy térképes kivetítőn annyi minden lehetőség található. Mondta, hogy mi milyen unalmasak vagyunk, lehetne több élet bennünk.
Bence azt mondta, hogy ő visszamegy a szobájába, nem hallgatja ezt a ripacs nőszemélyt — igaza is van, gondoltam, én is inkább olvasnám tovább a nagymamám történetét, de megbántani se akartam ezt a lányt, így elmentem velük az úgynevezett csodaállatkertbe. Semmivel sem volt különb, mint egy tropicarium, tele krokodilokkal, teknősökkel, törpecápákkal, tengeri halakkal. Márta ujjongott, mint egy idióta kisgyerek, a pasijának magyarázott, aki meg hallgatott, egyszer összeért a tekintetünk, de én szemérmesen lesütöttem a tekintetem, pedig szép zöld szeme volt és hosszú szempillája, ami egy pasinál is imponáló.
Látszott, hogy a csaj a vezér, mert a pasi mindent végrehajtott. Azután jött a kikérdezés, „Miért jelentkeztünk?” — Mert busás pénzt kapunk a végén, ha végigcsináljuk. - „Hogy érezzük magunkat?”- Szarul, unatkozunk, legalábbis én. - „Mit dolgozunk, mi a véleményem erről az egészről?” És még rengeteg kérdésre kellett válaszolnom, így mire visszaértem a szobába, mint egy agyhalott olyan voltam, le is kellett feküdnöm aludni. De abban maradtunk Mártával, hogy legközelebb én megyek át hozzájuk, és megcsinálom a haját, erre azt mondta, hogy jó, végre egy emberi kéz fogja meg a haját, mert egyébként van szépségápolási szint is, ahol már nem emberek, hanem kísérleti robotlányok dolgoznak.

2050. november 2.
Reggel átmenetem Mártáékhoz, ahogy ígértem, de rosszkor kopogtam, mert Márta egy pongyolában jelent meg, amiből majd kieesett a fél melle, István pedig egy szál alsónadrágban lábait szétterpesztve feküdt az ágyon. Idegesített, legalább takarta volna be magát! Bence nem csinálja ilyet az biztos! Mondtam, hogy akkor inkább visszajövök később, de marasztaltak é nem is zavartatták magukat, én viszont kényelmetlenül éreztem magam. Végül Mártával kimentünk a fürdőszobába, ledobta magáról a köpenyét, és ott állt teljesen meztelenül előttem. Meglepődtem, mert a nagyanyámon és magamon kívül nem állt velem szemben még soha meztelenül egy nő.
Észrevette, hogy végignéztem rajta, majd mosolyogva kérdezte, hogy szerintem formásak-e a mellei, és ha gondolom, fogjam meg nyugodtan. Mondta, hogy én is dobjam le a felsőm, de hirtelen sokkot kaptam, azt se tudtam mit feleljek, legszívesebben elrohantam volna, de akkor már Márta a zuhany alatt állt, és kérte, hogy mossam meg a haját. Nem volt mit tenni, csináltam amire kért. Szép hosszú sötétbarna haja volt, de a végei nagyon töredezettek, így a végéből levágtam és fufrut is csináltam neki, majd kontyba tekertem a haját. Egy kicsit emberibben nézett ki.
Mikor végeztünk, épp nyitottam ki a fürdőszoba ajtaját, István jelent meg teljesen meztelenül, látványosan felizgult állapotban. Na, ez több volt a sokknál már! Elnézést kértem, és gyorsan kiviharzottam a cellájukból.
Elmeséltem a történteket Bencének, aki csak annyit mondott, hogy perverzek és lehetőleg kerüljem őket. Bár megjegyezem, hogy szép teste volt Istvánnak, Bencénél sokkal izmosabb.
Ebéd után pihentünk, és mire felébredtünk már este lett. Alig várom, hogy tovább olvassam nagyim történetét. Olyan, mintha itt lenne velem.