Spanyolnátha művészeti folyóirat

Petőcz András

Bartók Béla levele Szabó Lőrincnek (járvány idején)

Lóci, a szakmádba ártom magam,
ilyen, ha a zongorád mozdulattalan,
látod-e, barátom, a koncertek hiánya
önnön magam a vers felé viszi:
a némaságra vágyom, nem a hallgatásra.

Levélféle ez — ippeg csak ölelés,
inkább jelzés csupán, miként a kés,
ami fegyverré alakul, ez nem ritka pillanat
manapság — hogy mit hoz a holnap,
az szinte mindegy: gyilkolnád magad.

Szabó Lőrinc levele Bartók Bélának (járvány után)

Vigyázzon, kedves Maestro, nagyon:
a szív nem ismer kegyelmet, és — tudjuk —
robusztusnak nem mondható alkata
furcsa játékot űzhet, ha úgy hozza kedve.
Mozduljon végre — ismét — a zongora!,

dinamikát nekünk!, meg diszharmóniát!,
a vass ereje legyen újra a miénk, ahogy
csapatba verődve köszöntjük azt, ami
a járvány előtti világból megmaradt nekünk
— az akkori muzsikát akarjuk hallani.