Spanyolnátha művészeti folyóirat

Székelyhidi Zsolt

L. és B. — kis láztörténet

L.
Volt egy szonátád,
hogy hegedülted,
hullámzott az ég,
hallották a csillagok,
hullottak nemrég

egy felvételen.
Remegtem, lázam volt,
fordult az ágy velem,
a dunyha körül csak
szellemhúr véknyult
a violintételen.

B.
Lázadtál, ne lódíts
mást, a betegség illó indok,
ellógtunk időben,
térben. Élettanilag,
mostanra az van,
tényként meghalok.

Lázasságod izzadt találkozás,
versed a pianó fekete félhangjai,
húrba fogott foglenyomatok.
Félreolvasva téged: zsarátnok-
piros arcod lobogásai.

L.
Nézd, szonátád ritmusa
térdre rogyaszt lányokat,
engem parkettre kerget,
lejtem hozzá sorba
a sodró körszavakat, forró
fejemet feszes dobbőrbe verem,

hogy megleljem taktuslelked
lényegét! Jaj, ezt nő hogy tudná,
ez férfihang, s nekem mégis
megszólal félve a nő.
Szonátád kétsütetű.

B.
Halálomkor, ha van kedved,
írj egy verset, tedd
zongorába, gyújtsd fel.
Hallgass.

L.
Halálodkor, ha tehetem,
meghallak.

B.
Halálomkor tehát találkozunk.