Spanyolnátha művészeti folyóirat

Sütő Csaba András

építsd magad — főhajtás az apák előtt

addigra kigyúrva fű, letaposva minden, nagyobb rend nem lesz, halmokban minden, ne legyen meg, ami épp kell. csillan a fém a fényen, az első duhanások. szaporázza csákánnyal, kaparja a lapáttal, üti ásóval, rugdalja, tépkedi a gyökereket. csinos halom emelkedik a földből, mélyül, szélesedik. most jöhet az ásó, most hol a csákány, hány nyom széles, mekkora mély.

bokáig, térdig a gödörben, roszog a lapát az előbb száraz, később egyre nedvesedő rétegeken. derékig, vállig, ingünk-gatyánk, beszarásig és tovább, lefelé, előrehalad, néha felnéz, kimászik, föléborul a föld, az ég, szakad róla a víz, szemében hamvadó tűz, tagjaiban új fájdalom, remegés, láz. fentről nézi, derekán igazítja a gatyát, az ásóval a gödör szélét, hosszát. földbe vág, elcsúszik, a kavicson felsikolt, az agyagban elakad, meri a lapáttal az itt cserepes, ott kavicsos földet, szétesett vályogdarabok, rothadó szalma, ház volt itt előtte is, a bontásból maradt.

sorsot vet, alapot ás, falaz,
húzza szakadásig a gerendákat,
lecez, rakosgatja a cserepeket.

felépül, kín, szenvedés árán,
mérhetetlen szitokban,
átkozva, áldva, magasztalva,
hátat, derekat beleszakítva,
vért izzadva, csak azért is.

emberkedik, megfontol, hozzátesz,
elfelejt, megtalálja és elveszíti,
soha többet nem kerül elő.

mér, elmér, a falakba centiket csal,
megjön a munkából a munkába,
áll a tüzépen, fülest kapott, megszimatolta,
lesz anyag, vagy van, vagy nincs.

fuvar, pakolás.

alakul a toldás
régi házhoz újat forraszt
meszet olt a kertben
keveri a betont
önti a blokkot
a deszkából
pévécé-hengerekből
eszkábált
sablonokba

rakja a falat a zsinór mértéke szerint,
persze hogy nem annyi,
persze hogy nem tökéletes.

bokáig a faragás utáni sifrában
a téglák között lassul
a kövér malterhurkák csorgása
első árnyékukat tartják a falak

körbevasalás betonkoszorú