Spanyolnátha művészeti folyóirat

Fecske Csaba

Szubjektív sorok Körmendi Lajosról

Szép szál kun férfit látok magam előtt, akinek ugyan — tudom — vannak szárnyai, de lábai mély gyökeret eresztettek a Kunság ért kalászt lengető himnuszos földjébe. Egyszerre örökölte a madarak és a fák természetét. Tudott paprikácsolni. (A szót tőle kölcsönöztem, az egykor Napjainkban megjelent verséből.) Másokért tenni tudó ember volt, a barátom. Látom őt a bereki fürdő medencéjében, körülötte, mondhatnám költőien, holdudvarában az írótábor résztvevői pancsikolnak a meleg vízben és a költészetben. Úszógumit viselt, bár jó úszó volt, érdekes módon ez az úszógumi volt rajta szárazföldön is. Jól állt neki.
A régi Mozgó Világban találkoztam először a nevével, a Művész Pista huszonegye c. nagy figyelmet keltő írás szerzőjeként. A hetvenes években bemutatta költőként a miskolci Napjaink, egy rímpár maradt meg bennem ebből a bemutatkozásból: hajolaj — halolaj. Személyesen Miskolcon találkoztunk először, a Kelet vendége volt Sarusi Misi barátjával együtt. Aztán a berekfürdői — ma már az ő nevét viselő — tábor együttlétei, napfényes koraőszei, amiket a vérszomjas szúnyogok se tudtak megkeseríteni. Hálás vagyok neki, hogy a kezdetektől a tábor vendége lehettem. Felhívott egyszer: szeretnél a táborba jönni? Persze hogy szeretnék, mondtam, mert persze, hogy szerettem volna. Akkor ülj buszra és gyere, várunk. Először azt hittem, hogy viccel. Komolyan gondolta, én pedig komolyan buszra ültem, és néhány óra múlva Berekfürdőn voltam, barátok között, akiket a medence partján működő büféből figyeltem árgus szemekkel, hogyan tempóznak, éldelegnek a nekem túlságosan idegen közegben, a vízben. És persze most Lajossal együtt eszembe jutnak a többiek is, akik már égi vizekben úszkálnak: Szenti Ernő, DNS Eszter, Rékasy Ildikó, Oláh János, Jókai Anna, és a tábor lelkes támogatója, Hajdu Lajos polgármester úr.
Tanulmányúton járt Lajos többek között Mongóliában, a mongol nők petróleumot pisáltak utána, csaknem férjül fogták ott. De hát a már említett gyökerek visszahúzták. Az ő lelke lebeg a bereki vizek fölött.
Ha azt mondod, Berekfürdő, én azt mondom Körmendi Lajos, ha azt mondod, írótábor, én azt mondom, Körmendi, és látok egy szép szál kun férfit, huncut mosollyal kerek arcán. A fürdő fái az ő hangján susognak jambusban ilyenkor ősz táján.