Spanyolnátha művészeti folyóirat

Gáspár Ferenc

Minden másképpen van

Őrült történet a XXI. századból

— Utálom ezt a maszkot — mondta Szabó Lőrinc Bartók Bélának a Bartók Béla úton, a Meki előtt.
— Az utcán nem kell viselned — intette őt a nagy zeneszerző.
De ő csak furtonfurt mondta a magáét, hogy „utálom ezt a Budapestet”, és, nincs egy rendes kocsma sem itt, és, hogy a nők nadrágban járnak, és…
— 2020 van — vágott közbe Bartók. — Ez egy szerencsétlen szám. Ez már a XXI. század.
— Le… — felelte Lőrinc, és egy leírhatatlanul csúnya szót használt. Nyomdafestéket nem tűrőt. — Menjünk a II. kerületbe — kiáltotta hirtelen, és megrántotta Bartók mellén a zakó ujját. Ott van egy iskola, de énrólam elnevezve! — és hirtelen felragyogott a tekintete.
— Nem bánom — válaszolta Bartók. — Arra van az én emlékházam is. Ott laktam a Csalán utcában, mielőtt elhagytam volna az országot.
— Én meg a Volkmann utcában, mielőtt elhagytam volna ezt a földi világot — replikázott Szabó Lőrinc.
— Miért, te meghaltál? — csodálkozott rá Bartók. — Akkor kivel beszélgetek én itten? És miért kellett neked meghalni? Csak nem egy nő miatt?
A költő hallgatott.
— Mert annyit vacakoltál — mérgeskedett a zeneszerző. — Én, ha beleszerettem valakibe, azonnal elváltam. És megnősültem újra. De ezt a huzavonát… Amúgy van egy zeneházam Rákoshegyen is.
— Most mi vetélkedünk itten? — morgott a költő. — Tudod mit, inkább üljünk le ide egy sörre, és nézzük meg a tévében Márkus Cecíliát.
— Őbelé is beleszerettél? — érdeklődött Bartók. — De mintha nem így hívnák őt… És már tud róla?
— Még nem — kínálta hellyel a költő a kisvendéglő teraszán. — Még nem tudja, sajnálja az életét.
— Mindenki életét sajnálja, ő a tisztifőorvos, nem? — értetlenkedett Bartók.
— Azért jöttél, hogy kötekedj velem?! — kiáltott fel a költő és egy mozdulattal kikapcsolta Cecíliát. Felemelte a két karját, mintha varázsolna és Bartók felé fordult: — Ne élj, mikor nem akarom! — kiáltotta, de a zeneszerző csak a fejét csóválta és egészen halkan így szólt: — Nem ihattak másból, csak tiszta forrásból.
Hogy aztán kinek lett végül igaza a vérre menő vitában, azt mindenki megnézhette az utolsó tévéhíradóban. Így mi sem áruljuk el, mi történt a költővel és a zeneszerzővel, csak azt, hogy záró csörtéjük végén megegyeztek abban, hogy a tisztifőorvost Müller Emíliának hívják, a színésznőt pedig Márkus Cecíliának.