Spanyolnátha művészeti folyóirat

Vörös István

A modern költészet babitsi hagyománya

Hányféle útja van a modernségnek a magyar költészetben? Néha úgy tűnik, a modern meg sem érintette a mi költészetünket. Minden csupa hagyomány, még a lázadás is jól megformált, fegyelmezett. De a költészetnek mindig fegyelmezettnek kell lennie. Rendet kell találnia vagy teremtenie, aztán azt a rendet tartania kell — vagy kéjjel, de fegyelmezetten megszegnie. A huszadik század magyar költészete ilyen modernitással áthatott. Nem annyira arról van szó, hogy miközben máshol (franciáknál, németeknél) dúlt az avantgárd, a nyugatosok még Baudelaire-rel szöszmötöltek, és a szecesszióval játszadoztak. A modernség sokféle. Nemcsak az első látásra is formabontó irányai vannak. Ott van az elioti fegyelmezett és komponáló, ott van a kavafiszi szerepvers, ott van az Új versek Rilkéjének tárgyszerűsége, a Duinói elégiák Rilkéjének gondolati sűrítettsége. A felsorolt jellegzetességek mind megtalálhatók a korai Babitsnál. A modern magyar költészetnek ő a megalapítója.
Ady a sztár, a celeb, a Petőfi korában elfogadott lázító költő új változata, a kurucos magyar mentalitás felforgató nagy költője. Irodalmi újszerűsége és fontossága elvitathatatlan. Ő a magyar modern egyik útja, bár útnak mégsem lehet nevezni, mert láthatólag nem folytatható, ahogy Petőfi se volt az egy szűk évszázadig. Babits egy időben cselekszik Bennel, Eliottal, Rilkével, Trakl-lal. Modern, tárgyszerű, személytelen, néhol horrorisztikus költészetet művel. Később ő is irányt vált. Hangját megőrzi, de modernségét személyesebbre, sőt a '20-as években még az avantgárddal is kacérkodóvá hangolja. És továbbra is párhuzamban halad a világ tendenciáival. Akkori költészete jellegzetes példája a '30-as évek katasztrofizmusának. Bár ezt a kifejezést a magyar irodalomtörténet nemigen alkalmazza.
A tisztán modernista Kassák sokakat elindít az ő saját külön útján, míg sorban le nem kanyarodnak róla. Vas István is, Illyés is, József Attila is, Radnóti is. Maga Kassák soha nem vált irányt, de szelídül, kisimul, konoksága mégis megmarad. Út ez, de nem az egyetlen. A francia útnak is mondhatnánk, ha Kassák költészete nem lenne jelentősebb Éluardénál vagy Aragonénál. Na de ez csak egy vélemény.
Teremt aztán Kosztolányi is egy másik modern versbeszédet, a nagy vers magyarhangját ő véglegesíti, ezen szól Márai pár jelentős verse, Faludy legjobb pillanataiban, a korai Vas István. És József Attila se lehetne meg nélküle. Bár az ő esetében minket jobban érdekel a korai Babits városi tájleíró költészetének hatása, mondjuk a Városvégé A város pereménre vagy az Elégiára.
És általában is, a modernség útjai közül a babitsi hagyomány érdekel most minket, ez az angolos, görögös modernség, mely rögtön klasszicizál, mert a formák túlfeszítésével robbantja a verselés rutinját. A Babits és részben Füst teremtette hangból indul Weöres. Babits tanítványa Nemes Nagy Ágnes is, hogy aztán tárgyszerűségét az őrületig továbbfejlessze. A kései Pilinszky rokontalan versei is ebbe a hagyományba illeszthetők. Bár ő már az '50 években is kitárgyszerűsödik a kosztolányis-józsef attilás versbeszédből.
Mindez az újszerűség-keresés nem aktivista, hanem metafizikus. A túlvilági kérdésekre nyitott, nem ateista, inkább istenkereső és -találó, -elképzelő és -teremtő. Ezeknek az újító költőknek a vers teremtő erejéből is nyilvánvaló az általánosabb értelmű teremtő erő létezése. Polgárnak nevezem őket, mert öntudatosak, magabiztosak, erős költői hagyomány van mögöttük, erős világnézeti hagyomány: az isteneket is maguk építik. Vallomásaik a vallomás megkerülését jelentik, a polgári életüket és személyüket titkolják, elfelejtik, leváltják, néha, mint Weöres Sándor esetében egyenesen nőre cserélik, vagy kiiktatják, mint Nemes Nagy Ágnes.
A babitsi iskola a legirritálóbb, legirigyeltebb, legtöbbet kritizált és legkevésbé értett rétege a magyar költészetnek. Ennek ellenére, vagy épp ezért komoly a népszerűsége. Zavarba hozza a kritikust, mert nincs lemaradva Európától, a filozófust, mert az ő dolgába is belekontárkodik, és a kánonfejlesztőt, aki másnak osztana szívesebben lapot. A költészetben nem a tiszta költészetnek, hanem valami zsurnálnak, harcosnak, életesnek. De az életnek nemcsak felszíne, mélysége is van. Ide szeretném elkalauzolni az olvasót. Magam már évek óta igyekszem erre az örök folyosóra bejutni, végigmenni ezen az egyenes labirintuson. De nem szomorúan! Szóljon a dob, tánc legyen a léptünk. Olvasni a világon túli dolgokról: e világhoz méltó polgári (az olvasó a polgár másik neve), józan és bátor cselekedet.


+


Szerepeljen itt illusztrációként a Városvég c. Babits-vers, és az átiratom, amelyben igyekszem meghosszabbítani az előbb jelzett erővonalakat, illetve láthatóvá tenni őket, továbbá az a Weöres-vers, melyben épp mestereiről beszél, meg a saját kísérő-versem:


Babits Mihály

VÁROSVÉG

A város végén áll a régi ház.
Vigyázz!
Tudod-e mit beszél a régi ház?

A régi gyász
van falaira festve
és barna nappal és fekete estve.
Vigyázz,
mert elfog téged is a régi gyász.

A régi láz
gyul minden este bús ablakain ki
s a lelket inti:
vigyázz,
mert elfog téged is a régi láz.

Lázas és gyászos a vidék:
vad ég,
sötét felhőkben izzó hasadék.
Dombfogyásig tart a táj,
ott megszakad a szemhatár,
ott lesz zöldje kék;
mi van tul rajta még?
Talán a semmi. Talán az ég.

A pázsit
egyre kopaszul, egyre vásik.
A gyárból
a csatornába szennyes ár foly.
S tellik a csonka ucca reggel
sok meztelen, piszkos gyerekkel.

Sereggel
nőnek az út szélén a gaz gyomok.
Kutyatej, csallán, szarkaláb,
a hervadt berze búj alább,
legényhüség röpíti pelyhét
s a vad hajnóka húnyja kelyhét.

Mérföldkő mellett nagy rakás homok.
Homok tövén a szöcske herseg
a távol kocsmazajjal versenyt.

Késő délután
pecér jön arra ketrechintaján
s a sok visító eb körül
a tájnak renyhe népe összegyül:
bámész sereg,
züllött koldus, pőre gyerek;
kocsmából is a kis lotyó
s sok cserfes asszony s vén szotyó.

A régi ház
mit vár ugy e vidéken, mit vigyáz?
A régi gyász
fog el, ha nézel a néma kapúra,
s a régi láz
bús vágya leng a szennyes bús vidéken
s vad égen:
az költi lelked szennyes mélabúra.


Vörös István

VÁROSVÉG

Mi kelti lelkem szennyes mélabúra?
A nap, mint törött lámpabúra,
potyog a raktáráruház mögé,
mintha a doboz rejtené
az összes bűnt, mit elkövettünk,
minden szörnyű régi tettünk,
s az alkony most előkotorja.
Mi szüksége van a valóra?

Az nekem kéne inkább,
talán a könnyű élet titkát,
ha felnyitom, majd meglelem.

Ahol régen egy ház volt és a kertje,
nincs már belőle régi semmisem.
A lélek ezt kell elviselje.

Gyárból a csatornába
nem szennyes ár folyik.

A változás ilyen.

A hely itt parkolásra
kell, és a mocsok eltünik.
Nem lesz tele a csonka utca reggel
se meztelen, se piszkos gyerekekkel.
Erre már senki nem lakik.
S a bokor alji hontalan tanyán
csak egy szakállas lakja a magányt

Elvétve nő
a parkoló betonján
a gaz, nincsenek is gyomok.

A kutyatej, csalán és szarkaláb
ma errefelé inkább ritkaság.
Sajnos a rendet is megunják
Egy szőke nő
a fagylalt ócska kelyhét
eldobja, hunyorog.

Nyárfa röpíti pelyhét,
Nem várja meg, hogy elsöpörjék.

Mérföldkő mellett nagy rakás homok.

Homok tövén kocsiból kiszökött kutya,
ha itt felejtik, nem lesz jó sora.
Túl kicsi, hogy a konténerbe szemétért ugorjon,
s nem olyan bölcs, hogy átlásson a sorson.

Nincs kocsmazaj,
itt zsemlés húspogácsát
lehet kapni, és hozzá persze kólát.
Kint is bent is szól a zene
az önfeledés képlete,
a könnyűség kisértette,
kilóg a légbe, mint a lóláb,
pedig lehet, ez a valóság,
mi eddig volt, az volt illúzió.

Kezdetben vala az ige,
a végzetben a szó,
mindegyik vicces inkább,
egyik se megható.

Aki néha kijár ide,
nem is sejti, hogy mit lát.


Weöres Sándor

HÁLA-ÁLDOZAT

Szememnek Ady nyitott új mezőt,
Babits tanított ízére a dalnak,
és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak
ezt-azt kívánó kordivat előtt.

Kölyök-időm mennykárpitján lobogtak
mint csillagok, vezérlő tűzjelek.
Hol e gyönyör már? jaj, csak a gyerek
érzi minden pompáját a daloknak.

De mit tőlük tanultam: őrzöm egyre.
Három kanyargó lángnyelv sisteregne,
ha fejemet izzó vasrácsra vetnék.

Oltáromon vadmacska, páva, bárány:
három költő előtt borul le hálám.
Bár a homokban lábnyomuk lehetnék.


Vörös István

KIFUTNI A HAGYOMÁNYBÓL

Szememnek Babits nyitott távlatot,
és Füst, hogy olyat is akarjak,
mi nem is tetszik, arra tanitott.
Kussoljanak a kint levő hatalmak!

És Nemes Nagy következetessége
vas-szöget vert az egészbe,
ábrándokat Jézus-tenyérbe,
neki tán fájt, de énnekem megérte.

Weöresről azt hazudtam, hogy a nagyapám:
a bort mindhárman úgy szerették,
mint férfinak itt kötelesség.

Hol e gyönyör már? Inkább a versolvasás,
mint bármiféle férfivállalás,
mi életemet igazzá tehetné.

+1
Bár lábnyomukban víztócsa lehetnék.