Spanyolnátha művészeti folyóirat

Csala Bertalan

Pasolini-kaleidoszkópszerűség

Ó, uram, miért hagytál el,
– sóhajtott egy éhes, másnapos reggelen,
s ahogy a komákra nézett, undor fogta el,
én is biztos olyan vagyok: koszos, büdös, sunyi.
Felrúgott egy kukát, csak úgy.
– Mit bámulsz, hülye – morogta az arcába egy szembejövőnek,
a fene essen ebbe a világba, fene essen mindenkibe,
miért kell úgy élnem, ahogy nem bírok.
Hol a szabadság, Csóró?
A szabadság egy adag túró,
amit a gazdag ribanc kutyája bezabál.
A kereszten végezzük.

Érzelem vacog a placcon,
vizslatják durva kezek,
milyen kis buta, milyen aranyos.
Nem felel. Most fájni kezd valami,
legbelül, valami, amit szívnek neveznek.
Bam-bam-bam harangoznak, jaj,
mindig harangoznak valakiért,
hiába kapar az ember, hiába,
úgyis megfeszülünk a végén,
az Aranypolgár köp egyet,
és elfordítja székét.
Az öröm pedig? Az öröm:
meglátni a felhőket, és felkiáltani:
de szépek, de szépek!