Spanyolnátha művészeti folyóirat

Krajnyák Dalma

Szabó Lőrinc levele Bartók Bélához

Tisztelt Mester!
Sokáig tűnődtem és tanakodtam, vajon hogyan szólíthatnám,
s egyáltalán megszólíthatom-e korunk zenét költő óriását, én
a kezdő, lírát művelni igyekvő diák, ki kifejezni szeretné őszinte
elragadtatását, úgy általában munkássága iránt, de legfőképp
és kivált az öt dalát illetően, melyeket nem rég volt szerencsém
hallani élőben, és ami egészen és rendkívüli módon felvillanyozott.

A muzsikához nyilván nem szakértek, de kedvelője vagyok a népi
és klasszikus zenének; a magamfajta irodalmi lélek ebből táplálkozva,
a ritmussal játszva tesz kísérletet arra, hogy csupán szavakkal zenéljen.
Ezidáig rendre a hangverseny élményem, őszintén szólva, a debreceni
szántók lakóinak ciripelése volt, de most, hogy elmúltam tizennyolc,
végre élvezem, amit kínál a főváros. Bár természetesen az is megeshet,
hogy hiába Budapest, e téren életem végére érve is csak kimagaslóan
mezei leszek: maradok leginkább értője és mestere a tücsökzenének.
Ám a dalciklushoz visszatérve, engedje meg, hogy megjegyezzem,
nem vitás, hogy ez egy elementáris találkozás maga és a magyar líra
úttörő nagysága között, a kölcsönös és páratlan hatás két alkotónál,
ki kora előtt jár, lázadók és olykor meg nem értettek, más versei nem
adhatták volna alapját ennek a műnek, mi egyenest gyógyír a léleknek
a pandémia és egyéb átkokkal sújtott furcsa, huszadik századi időkben.
Két zseni, Bartók és Ady, két háborgó lélek egyesül ebben a sodró és
éteri zenében, a váltakozó lüktetés, a kopogás, a halántékomon éreztem,
nem tudom, a dallam vagy a szavak tépkedtek bele a szívembe, az ének
vagy zongora szólama, gyanítom, mindkettő egyszerre, hiszen eggyé vált
a szöveg és zene, melyek aligha létezhetnének már többé egymás nélkül.
Még ki sem kerültem az élmény hatása alól, már az foglalkoztatott, vajon
tudok-e majd egyszer úgy írni tengerről és halálról, őszről és magányról,
eljutok-e olyan mélységbe mi aztán olyan magaslatokba repít, hogy egy
másik géniusz formálja majd az általam kreált tökélyt még tökéletesebbé?
Kedves Uram, zárom soraim, s elnézését kérem, ha levelemmel zavartam,
pláne így, ismeretlen, mivel jelen körülmények között mondandómat
nem adhattam át élőszóban, mi azonban igen csak kikívánkozott belőlem.
Úgy értesültem, egyébként is rendkívül elfoglalt, leköti legújabb műve,
nagyobb lélegzetű, egzotikus téma, egy mandarinról szóló történet, talán
egyszer engem is megihlet, bár lehet, némileg hétköznapibb formában.*
Addig is újabb célt találtam a tökéletesedés útján, egy célt, mi fűt és motivál,
hogy egyszer talán, Ady után, az én verseimet rejtse a Bartók életműben
egy bizonyos opusz szám. Maradok tisztelettel és végtelen elismeréssel,
Szabó Lőrinc.
* Szabó Lőrinc ’Gyomrok’ című versében arról ír, hogy mandarint uzsonnázik.