Spanyolnátha művészeti folyóirat

Fátyol Zoltán

Elhunyt Molnár Attila Benedek

Szeptember 24-én, életének 60. évében elhunyt szerzőnk, Molnár Attila Benedek.

Szeptember 24-én, életének 60. évében elhunyt szerzőnk, Molnár Attila Benedek. Első kötete 1999-ben jelent meg; 2003-ban Bornai Tiborral jelentetett meg közös cédét. Önálló estje volt többek között Szentendrén, a MU-színházban, a Ködlámpa Irodalmi Kávézóban, Zalaegerszegen. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Molnár Attila Benedeket lapunkban Turczi István búcsúztatja.

 

Turczi István


Emlékpróba Molnár Attila Benedek halálhírére

Közöm az időhöz, hogy elmúlok

 

   A lehetőség nem világít.
   Kora reggel van, szombat, szeptember huszonnyolc, be kell kapcsolnom az asztali lámpát, hogy megtaláljam a papírt és a tollat. Papírra írok, tollal. „Te is papírra írsz?” — kérdezte Attila, vagy ahogy mindenki hívta őt: MAB, már az első találkozáskor. Rendhagyó házi felolvasásokat tartottunk a Gyarmat utcában, amolyan nulladik típusú Parnasszus-esteket; ott jelent meg először. Valakivel jött, hozta őt a hír, az estek és a jó borok, nagy közös röhögések, és a jó-rossz versek híre. Már az első próbán elbukom: nem tudom, kivel jött, de talán nem is érdekes. Nem kell mindenre emlékezni. Jó az az üresség, az a felfénylő semmi, ami maga a vers. Miközben összeszorított foggal írok, és préselem az agyamat, megkérem Annát, szedje elő azokat a régi lapszámokat, amelyekben MAB publikált. És az egri Parnasszus Műhelytalálkozók antológiáit se felejtse ki. Miközben írok, nem MABra gondolok, hanem azokra a társakra, akik velünk voltak már akkor is, ott is. Vass Tibire, Kürti Lacira, Andára, Payer Imire, Boldogh Dezsőre, Novák Valentinre, Kiss Judit Ágnesre, Székelyhidi Zsoleszre, Tolvaj Zolira, Béki Istvánra és Nyilas Atillára, k.kabai lórira és Turányi Tamásra, Dukayra és Horváth Orsira, Tomaji Attilára és Babiczky Tibire, Székely Szabira, Aletta Vidre, Kulicz Gabira, Puskás Balázsra és Posta Mariannára. És persze Jónás Zolira. Velük próbálok osztozni a pillanatban. Ők az „érintésekbe dermedt mesék” (MAB) igazi tanúi. Rájuk gondolok, meg a csocsóra. MAB azt mondta nekem, ha mellettem áll a csocsóasztalnál (persze hátul, a védelemben), biztonságban érzi magát. Nem győzhetik le. Olyan ez neki, így mondta, mint a Parnasszus. Ha működne a belenyugvás etikája, akkor most hátradőlnék, lekapcsolnám az asztali lámpát, és higgadtan próbálnám összegezni azt, ami — távlatosan nézve — igazán el sem kezdődött.
   A lehetőség nem világít.
   MAB csak nekünk költő, és félő, csak nekünk marad is az. De ez most másodlagos. Ő akkor is költő, ha alig félszázan tudjuk ezt. Asztalomon landolnak a kért lapszámok és két antológia: 2003 tavasz, nyár (az Erotika szám, benne Attila Szatír ikonjával és Vénuszdombi meséjével), továbbá 2004 nyár, 2005 nyár (Háború+béke), és az egri műhelytalálkozók 2003/04-es kötetei. Találomra felnyitom az egyiket MABnál, ezt olvasom verse elején: „Ha haza van, minden van.” Lám, az emlékezetben bizonyos távolság van, de a vers egyetlen mondattal képes összerántani a dolgokat. MAB tudott írni, kezelte a rímhelyzeteket, volt füle, nem is akármilyen, voltak témái, hisz ő volt közöttünk a legidősebb, és megvolt benne az íráshoz elengedhetetlen szeretet. „A reménység melege az igazi éhség” — írta egy másik versében. Erről azonnal eszembe jut, hogy Pilinszkyt sokszor szóba hozta. Mondtam neki, írd meg, olyan ez, mint a kopjafa, kell egy jel. Megírta. Feszült arccal hozta, mutatta, vajon tetszik-e. Örömmel közöltük. Jól tettük. Idemásolom.

 

   hajszálra annyi a szenvedés
   mi elviselhető még
   hiába ülsz kabátban a szoba közepén
   úgyis mezítelen leszel
   mostanában hajnalaim szakadozottak
   akár az emberi beszéd

 

   falkában élünk
   holott Isten magányos
   hinni próbálsz
   letörlöd az égboltról az elviselhetetlent

 

Elfordulok az íróasztalomtól, hátralépek a gépemhez, és megnézem, az e-mailek közt találom-e nyomát beszélgetéseinknek. Meglelem az utolsó levelét, amelynek már a címe is fáj: feltámadott a mab-bácsi. Ezt írta: „istvánnal megtelefonírozva, lóhalálban küldöm a versezetet, majd élőszóban többet a mélyrepülésről. már megvagyok.”

   A lehetőség nem világít. Talán mégis?
   Felötlik egy kép, tisztán látom, előttem van, pontosabban tőlem jobbra a mikrofon mögött áll, és hamiskás mosollyal vezeti fel produkcióját. Eger, nyár, betűz a nap, sörösüvegek, nevetések koccannak. Arra a tábori feladatomra, hogy 'írjatok dalt', ő egy blues-t írt ugyanis, a Pedofil blues-t. A szavazáskor magasan ő nyerte meg azt a kört, telitalálat volt a szöveg, szétröhögtük az agyunkat, és ő eszelősen jól adta elő. Nagyon jól, kicsit eszelősen. Akkor lépett fel utoljára a teljes csapat előtt.

 

   csontomon érzem csókodat,
   lelkem belém már hálni járogat,
   épül az éj, visít az alkonyat,
   dolgozz velem, de nehogy túl sokat,
   hajtani mégis csak te tudsz
   ötven vagyok, már sosem leszek húsz.

 

Mi lenne, ha még egyszer elénekelnéd, Attila?!

 

Molnár Attila Benedek a Spanyolnáthában

 


Búcsúztatása október 29-én 16 órakor lesz a leányfalui Szent Anna templomban.