Spanyolnátha művészeti folyóirat

Petőcz András

Műhelyfeladat

Erdély Miklós költészetében is, prózájában is megjelenik az abszurd — mint szövegszervező erő. A tárgyakhoz és a fogalmakhoz való sajátos viszony jellemzi például a Dekoratív füzetlapok, a Szomjas világ, vagy a Gúlában című munkáit. A feladat az, hogy kapcsolódjunk Erdély Miklóshoz írásait megidézve, valamint a körülöttünk lévő világ abszurditását megmutatva.


Nagy Izabella
Tetszetős papírlapok

(Erdély Miklós sorára)

Csúnya füzet nem füzet,
Bármekkora csöndet építettek köré
Tintám benne vörösposztó
viszi a lendület.

Ha azt írom, amit hallani akarsz, túl egyszerű a rím.
Azt hiszed, tied az utolsó szó,
tintám beszáradva karcol, már csak rózsaszín.
Semmire se való.

Teljes csönd az utcán, rezzenéstelen a hajnal. Cipők sarka sem kopog. Talán ma mezítláb járnak az angyalok. Nem tudni, honnan e dal.

Hosszúkávét és kapucsínót rendelsz. Megiszod egymás után. Gyomrodban a koffein nem veszekszik. Csak böffentesz egyet. Mintha azt mondanád, teszek rá. S hogy bizonyítsd, nagy pohár kólát küldesz utánuk. De nem éledsz fel, még mindig nyomvonalad mélyíted, szándékosan.

Elképzelem szép kezed hasamon. Reggelente arra ébredek. Velem a rend könnyed, de nem hiszed.

Felírom neved egy papírfecnire. Négy betű. Elharapott szájszélemmel az egészet egyben nyelem le. Ne lássa más a szégyent, hogy kívánlak téged.

Elmúlik a minden nap. A csúnya füzet lapjai gyomromban.

Nem voltál fölötte, hogy megvédd.
Alatta, hogy átkarold.
Lepedővel burkolnád körbe,
vagy legalább írhatnál róla költeményt.
Talán holnap.


Elkerülő kockák
(Erdély Miklós sorára)

A jobb megélhetés kedvéért egy gúlához szegődtem.
Jómagam élekkel megáldva, igyekeztem ügyesen beilleszkedni.
Bár tudom, hogy nem szúrtam, láttam a szemeiket, ahogy méregetnek. Mit néznek,
nekik is vannak csúcsaik. Minden gúla kúp is lehetne, de ők azt gondolják,
ez így helyes. Palástokkal vértezni fel magukat.
Azért szegődtem el ide, nem csak a pénz vonzott, ne higgyenek nekik.
Én, kérem, tisztességes kocka vagyok.
Bár egy nap a gúla rámcsöpögtette váladékát, valami nyálas savót. Rettentő
kellemetlen érzés volt. Mintha meglágyultak volna oldalaim. Tartóoszlopom
remegni kezdett, mint a kilencvenhatos földrengéskor, ha emlékeznek.
Még ellenőriztem is, de nem, a talaj biztos volt, az égen is rendben voltak a felhők, s a többi odavalók.
Ezután figyelni kezdtem, mi baja lehet velem. Azért áll fölöttem, hogy lenézhessen rám, s hogy váladék-csöpögtetésével is jelezze, én csak egy kocka vagyok. Bizonyosan így lehet.
Nem mertem megkérdezni a mellettem terpeszkedő másik gúlát, vagy kúpszerű barátját, mert épp talán rólam folytattak eszmecserét. Hogy én milyen vagyok.
Pedig, én kérem, a légynek sem tudnék ártani, tiszta felületemen a víz is megcsillanhat.
Persze hamar beilleszkedik az ember, ha jó társaságba kerül. Úgy éreztem, innen
nem néznek ki, mint az előző megélhetési piramis szerkezetéből.
Ott nemkívánatossá lettem, egy komoly ügyből kifolyólag. Összesimultam az egyetlen csonkakúppal.
Nagyon szép, vékony csonkakúp volt, bevallhatom. Nem bírtam ellenállni, ahogy
hozzám ér, ahogy sima felülete körbeölel. De nekik ez nem tetszett, merthogy én milyen vagyok. Nem mondták, de tudtam, ez a baj. Hogy mi ketten.
És ő, sajnos nem jött velem, hiába hívtam. Mondtam, higgye el, együtt találunk másik megélhetési gúlát. Akár másik megélhetési csonkakúpot vagy kockát. Nem ez a lényeg.
Itt persze nincs senki különleges. Mind gúlák, méregetnek cinikus szemeikkel, és nem
tudják, hogy nekem őutána senki nem kell. Állok a gúlákkal, és remélem,
hamar beilleszkedem, hogy aztán már más dolgom ne legyen, csak, elkopni az idők végéig.

A mágus
(A Simon Mágus című filmre)

Egy szavát sem érteni. Félmondatok jönnek ki torkából.
Hogy igen, és tudod, és így.
Szemem övében. Hiába mosolyog, nem örül.
El kell földelnie magát, azt gondolja.
A hit a legerősebb.
Nem csak a halál völgye létezik, vannak néhol zöld pázsitok.
Most ott terpeszkedem. Hófehér combomon a nap.
Őt várom. Harmadnap is. Negyednap is.
A számokkal sosem voltam jóban.
A pázsit aztán barnul, rajta rozsda levelek mostanra üres fűzfákról.
Combom vörös a lenyugvó napban, érkezik a sötét.
Hanyadnapja is?
A hit a legerősebb.

***

Rózsa Boglárka
Csak füzetlapok
Erdély Miklós nyomán

Csúnya füzet nem füzet
nem esőáztatta, málló
lapok tömege,
amik sárga fogmosópohárra
vannak ráragasztva.

Megered. Zajjal a hangszóróból.
Megmunkálatlan csend ez,
finomhangolva a Mészáros utcai
kávézó vendégfüleire.

Még esik kicsit, majd abbamarad,
és már nem olvasom a sorokat.
Te olvasod?
Érzed a papírra ömlött
forró kávé keserűen cukros
lenyomatát?
Fekve iszol vagy ülve?
És eszel, mikor éhes vagy?
Betűtésztát párolgó tócsából?

Ez nem recseg, ez nem egy vers,
amit kinyomtattak és összegyűrtek.
Nem luft, nem ritkaság.
Nem kell figyelned!
Megéri írni?
Mit éri meg írni?
Még mindig mit.

Ahogy nyammog az őz, figyeli almát nyelő párját.
Még éppen nem pépes a falat, még nekem is jutna belőle,
ha kitárnám a száját. Őz- és szarvas szájtátás.
Oldalra nézek, egyelőre nem avatkozom bele.


Szomjas világom
Erdély Miklós nyomán

Szomjas világ ez a miénk
Ó hogyne, nagyon is az!
De én éhes is vagyok,
Most és mindig, mindenre.

A panelban kapaszkodom
Felfelé a tizedikre,
Ahova nyitott ablakon át
Esnek be a részegek.

Élvezetben válogatós
Arcokat mutat a tükör,
Fészkelődöm, rángatózom,
Viszketek az esti csendben.

Felülről töltöm vissza,
Amit alulról elvettem,
Magamból formált vággyal
Habzsolom a világot.

***

Korda Zsuzsa
Semmiben

(Erdély Miklós nyomán)

A jobb megélhetés kedvéért a semmihez szegődtem. Gondoltam, ez sokkal könnyebb lesz a valaminél. A felvételi bizottság, nem is kért tőlem semmit, így semmi perc alatt be is kerültem a rendszerbe. Emlékszem, az első napomon nagyon izgatott voltam. Már korán reggel ültem a semmiben, néztem jobbra, néztem balra, sehol semmi. Először tetszett a feladat, hogy csináljuk együtt a semmit, és hogy bevágódjak a főnökömnél, megpróbáltam a semminél is semmibb lenni. Azonban, semmi sem ilyen egyszerű.
Az első tüntetek nagyon hamar jelentkeztek. Két hét után, szorítást éreztem a mellkasomban, és gyakran zsibbadtak a végtagjaim. Reggelente nem volt kedvem felkelni. Egyik nap aztán úgy ébredtem, hogy nem éreztem semmit. Az érzékeim teljesen eltompultak. Elvesztettem a kapcsolatot önmagammal, és semmilyenné váltam. Onnantól kezdve képtelen voltam tovább koncentrálni a semmire. Eldobtam hát a biztos megélhetésemet, és már másnap jelentkeztem a valamihez.


Kulcscsomó

Tudtad-e, hogy ez az a tárgy, ami veled van,
első pillanattól kezdve, amióta megbízhatónak ítéltek,
nagyobb szükséged van rá, mint a telefonodra,
mégsem tartod akkora becsben,
egész nap azt sem tudod hol van,
aztán persze amikor kell, keresed, ideges leszel,
trágár szavakkal igazságtalanul illeted,
pedig mit sem tehet rendetlenséggel kevert feledékenységedről,
ez nem csupán egy használati tárgy, zseb és táska tölteték,
azt jelenti van otthonod, de legalábbis van hol aludjál,
és most, hogy emlékeztettelek rá, rájössz,
azt sem tudod hol van, de őszintén reméled, hogy megvan,
és nem került illetéktelen kezekbe.

A gondolat jön

A nő sír. A férfi elment. A kutya nyüszít.
Az ágy üres. A szekrény kong. A csésze törött.
A csönd súlyos. A mellkas szorít. A légzés nehéz.
A gondolat cikáz. A gondolat csábít. A gondolat nyugtat.
A kéz remeg. A pohár koppan. A tégely üres.
A bódulat édes. Az izom ernyedt. Az álom szép.
A légzés kihagy. A perc pereg. A lebegés könnyű.
A test halott. A kutya ugat. A telefon csörög.