Spanyolnátha művészeti folyóirat

Tönköl József

Melengetek néhány napot

Mintha a mindenség megfagyott volna miközöttünk,
a sikoltás is, ami te voltál, mint egy tücskös éjszaka,
ami megint sírással világosodik,
hogy ne ismerje meg őszi hangomat páskom homokja,
könnyes arcomat a Hóvirág-forrás tükre ne nézegesse,
ne tudjak semmit az utazásokról, sorsokról itt, most,
a szomorúság félelméről, gyűlöletről, megaláztatásról,
az elmenekülőkről és a fájdalomról, bódogtenyérről,
melynek levelei folyton kitépik belőlem az emlékeket,
voltam szerelmetes levendulád az imakönyvben,
hajdanában sólyom, hordó a hegy elsüllyedt házában,
kócszakállú betlehemező,
gyerek, akit karácsonykor az angyal költögetett,
pléhkakas szava a major gabonamagtárán,
mind távolabb a világ hamujától, a vakító űrtől,
mind közelebb felhő-kápolnákhoz, kőfalak köveihez,
voltam neked kettéhasadt arc, a hold vadul verő szíve,
az ágyamon lángokban állt lepedő, dunyha, vánkos,
de hol van ő, ő hol van, az anyám?
melengetek néhány napot,
ebben a faluban olyan minden, mint azelőtt,
elballag az utcán egy halottasmenet,
kinek mondhatom: nyakam vas szorítja, hazaérkeztem.