Spanyolnátha művészeti folyóirat

Heimann Zoltán - drMáriás

Képzelt levél egy meg nem született közös gyermekünknek

„Kedves dr. H. Béláné!
Kisfiam!
A bagarolt etesd meg a többiekkel, de Te inkább bort igyál! Itt felénk nincs sok újság. Enni-, innivalónk hál’Istennek van bőviben, de hiányzik erre a jó szó. Jönnek a bajor akcentusú, meg svájci menekültek, és kellene még több szlovák is.
Apádékkal gyakran kiülünk a padra, és együtt dúdolgatjuk a „Jó ebédhez szól a nótát”, meg, ha nem zavarják az adást, bejön a Hír TV is. Nem is kell nekünk már más.
Boldog születésnapot!
Drága jó szüleid,
Pista és Jenő
Utóirat: Nővéred várja a leveled, kedves nénéd is hiányolja a beszámolóidat.”

„Te rosszcsont Janklopovics Editkém nekem, te!
Hát miért kell állandóan csintalankodni? Miért vonz mindig csak a pajkos rosszalkodás, csintalanság, lükeség? Hát nem megmondtam szépen, drága egyetlenem, aranymókusom, cukorbárányom, hogy kerüld el jó messzire azt a sok ebadta művészt? A falkába verődő írástudatlan haszontalan részegeskedő naplopó irodalmárokat? A lila ködben úszó, egymás hiúságába kapaszkodó, nyákos szavak gurgulázásában élvezkedő sületlen mukit? Azokat a fűzfapoétákat, okoskodókat, fehér selyemsállal a nyakuk körül saját maguknak tetszelgő semmirekellő anyámasszonyokat, akiket legszívesebben sodrófával zargatnék ki a házamból egyenesen hátra, az ólakhoz, vagy a gyárakba, vagy legalábbis valami kézzelfogható munkára? És most hallom, hogy valamilyen lovagrendben is lopod a napot, ahelyett, hogy dolgoznál? Hát nem jó neked a te szerény, rendes ruhád? Színes fürdőköpenybe bújtatjátok egymást, napóleonkalapot nyomtok egymás fejébe és a vécéről leszakított lánccal a nyakatokban meg a nagypapától elcsórt háborús kitüntetésekkel fontoskodtok egymásnak jól becsiccsentve, mint valami félkegyelműek? Mondd már meg, hogy ezt meg ugyan minek? Hát ezért neveltelek én egy életen át? Óvtalak, tanítottalak, hogy egyszer végre egy rendes, józan, megbízható ember legyél, akire büszke az egész családja, a szomszédok, a falu, a város, az ország?
Szóval itt az ötvenedik születésnapod, s egyszerűen nem tudok mást a tiszta szívemből kívánni, minthogy végre térj észhez, s jó útra! Itt a végső ideje! Addig is küldök egy kis szalontüdőt, hurkát, kocsonyát, birkapörköltet, velőscsontot, vaddisznópörköltet, marhafelsált, egy raklap krémest és tökös rétest, s egy jókora, Tajvanról rendelt gumibabát, hogy otthon vezesd le a feszültségeidet, aztán amikor emberek között vagy, szépen viselkedj és példát mutass ebben az egyre szörnyűbb világban.
Aggódó szeretettel küldi bárányragutól illatos pusziját szerető nagymamád, Bartók Béla és nagypapád, Kodály Zoltán.”
Készül hozzá egy keresztelését megörökítő festmény, ahol Béla és én, mint szülők vörösborba mártjuk a kisdedet.