Spanyolnátha művészeti folyóirat

Hegyi Zoltán Imre

A hántott kérgek

Ad notam John Ashbery: A fák
— Ne nézd — önreflexió

Ne lássa senki:
hogyan hevernek, hogy tudnak pihenni
a másra figyelő fecsegésben.
Hiszen nem jöttél mégsem

ma reggel, itt
a jóvá hagyott világ megalkuszik
a hiányoddal, s egyszerre csak
tényleg: pusztán kéregszavak,

lehántott héjak itt, te pőre
hiányodban heversz akár a fa bőre,
kis mellébeszélés-
gazdag hántott különélés.

S jó, hogy bár egy mintán
követlek, egy képzeleti hintán,
a tűzben pattogó kéreg
csendje, akár érbe dúsult méreg:

valódi. Őszi csendben
fényvesztő úton jelentem
a fecsegést. Nem véd.
A mellébeszélés is jelenlét.

Elvanási

— Happy End — reflexió

Elvan a gyerek ha játszik.
Elvanási tüneteim vannak.
Te egyre felnőttebb vagy —
ha netalán elhagysz majd, ezért
hagysz el, ahogy süllyedő hajót
a menekülők.

Úgy csinálok, mintha érdekelne
a komolyan vétel — holott vételek
tekintetében másra hangolt,
amolyan rosszul beállított rádió:
nem fogja, csak a vészjelzéseket.

Eljátszom a felnőtt léteddel,
nyomot hagyási szándékkal, hiszen
az eltelt évek nyomot hagytak benned,
nyomjelző lövedékek, soha
nem a célra tartva —
rossz tengerészgyalogos volnék, csupa
figyelmeztető lövés, katasztrofális
találati aránnyal.

Ha elhagysz, hát ezért,
hiszen nem találok.
És lehet, nem lesz elég a te
találataid megtapsikolni.

Elvagyok. hogy ez az el
mikor lesz neked indulóvá, azt
nem tudom.
Közösen szoktunk a kimenetelbe menetelni,
de te egy ideje másik ritmusra lépsz.

Megcsinálom a reggelid.
Összetapogatom az estéd.
A vállam a párnád.
De közben látom, ahogy
becsomagolod a tárgyak
vesző rajzait egy számomra elérhetetlen
megmenekülésbe.

Elvanási tüneteim vannak, és
ez már így marad —
rajtad áll, melyik hetedik hullámtól
lesz ez a vereség gyógyíthatatlan.