Spanyolnátha művészeti folyóirat

Éles Bulcsú

Ötről a hatra,
avagy a Lácacsékei Művésztelep elmúlt öt évéről

„Mind a működtetők, mind a kurátorok, szervezők, mind a művészek érzékelik, hogy a művésztelep, mint olyan nagy lehetőségeket ad a magányból történő kilépésre, új impulzusok szerzésére, lehetőséget ad esetleg új ismeretek befogadására, s valljuk be: sokaknak az otthoni környezetből való kimozdulás (…) még további inspiratív körülmény. A fenntartó, a működtető oldaláról is sok szempont lehet mozdító erejű, pl. hogy híre megy az adott településnek, egy működő művésztelep része lesz a divatosan település-marketingnek nevezett folyamatnak, s végső soron lehetőségét adja egy önálló művészeti gyűjtemény felépítésének.” (Feledy Balázs)1

A Lácacsékei Művésztelepről írni annak alapítójaként és vezetőjeként első ránézésre nem tűnt nehéz feladatnak. Hányszor teljesítettem már ilyen kérést az évek során? Több írás jelent meg a művésztelepről a megalakulásától kezdve egészen mostanáig, és szerencsére nem csak az én tollamból. Írt rólunk Áfra János, Csetneki József, Feledy Balázs, Vass Tibor és Zudor Boglárka, helyet adott az írásoknak a Demokrata, a Spanyolnátha, a Kulter.hu illetve az Új Művészet — figyelemreméltó mindkét felsorolás.
Ahogy végignéztem az elmúlt öt évről szóló irodalomjegyzéket, máris eljutottam az első kérdéshez: egyedül emlékezzek vissza, vagy felhasználjam a munkához mások írásait? Esetleg a saját visszatekintéseimet elővéve vessek egy pillantás arra, hogyan láttam a helyzetet korábban? Második (harmadik?) döntést pedig abban kellett meghoznom, hogy szigorúan szakmai szemmel írjak, vagy engedjek az emlékek nyomásának?

Végül úgy határoztam, hogy első nekifutásra megírom saját emlékeimre hagyatkozva, mintegy együltőhelyben, majd aztán átnézem az irodalomjegyzéket, egyrészt az esetleges hivatkozások, másrészt a tárgyilagosság miatt.

Engedje meg a kedves olvasó, hogy személyes hangvétellel indítsam az első öt év összefoglalását. Lácacséke alpolgármesterével autóstoppolás közben ismerkedtem össze 2015 tavaszán, majd fél év csend után kaptam tőle egy levelet, amelyben felkért, hogy szervezzek művésztelepet a falujában. Egészen addig csak annyi emlékem volt, hogy van egy „lepukkant” kistelepülés, amelyen keresztül vezet út Királyhelmecre (ahová sokat jártam akkoriban). Volt egy érdekes jelenet, amikor középiskolás osztályommal éppen egy kelet-felvidéki kirándulásra tartottam. A diákok előbb a romos, összedőlt házakat nézték döbbenten, majd amikor elmeséltem, hogy itt fogok néhány hónap múlva egy művésztelepet létrehozni — akkor rám szegeződtek a döbbent tekintetek.
Tényleg így indultunk… kellett hozzá egy lelkes alpolgármester, Fülöp Emil. Itt mesélem el, hogy a falu első emberével is érdekesen ismerkedtem össze. Ő éppen egy traktort szerelt az udvarán, amikor az alpolgármester lelkesen bemutatott neki: „Itt van a telep vezetője. Ő grafikusművész.” Erre a polgármester csak annyit mondott: „Jó neki.” majd szerelt tovább. (Később neki is lesz majd szerepe a történetben.)
Két szálon indult a szervezés. Mondanám, hogy anyagi és szellemi síkon. Az alpolgármester és több lelkes segítője azon fáradozott, hogy semmiben ne legyen hiányunk. Kaptunk egy használaton kívüli kisüzemet, és annyi ellátmányt, valamint vacsorameghívást, ami egy hónapra is elegendő lett volna. Tehát bőven volt helyünk a munkára, és lehetőségünk arra, hogy jól érezzük magunkat. Kis túlzással: hamarosan oázis nyílt a puszta közepén, és azért lassan megbizonyosodtam róla, hogy van néhány látnivaló és takaros ház a településen.

A fentebb említett szellemi sík azonban az én asztalom volt. Tehát: kiket hívjak meg a művésztelepre, merre jelöljem ki annak a szakmai irányát, jellegét? Nem akartam kizárólagossá tenni az absztrakt-expresszionista irányvonalat, mégis ez határozta meg a „zászlóbontók” névsorát: Breznay András, Burai István, Gáspár Gyula, Laczkó Andrea, Várhelyi Tímea. Andit, Timit és Gyulát a hegykői, Andrást pedig a zerindi művésztelepen ismertem meg. Pista annyiban lóg ki a sorból, hogy ismeretségünk nem újkeletű, ő egyfajta pótapám volt. A szervezés során, az első évad előtt több művésztelepvezető ismerősömet megkérdeztem, hogy mi mindent kell tudni erről a számomra akkor még új szerepkörről. Nota bene, az elmúlt öt év alatt meghívottként dolgozott Lácacsékén a Csernátoni, a Hajdúsági, a Hegyvidéki, a Hortobágyi, a Sárospataki, a Siófoki és a Zerindi Művésztelep vezetője is — nemegyszer a kölcsönösség jegyében.
Még egy gondolat a szakmaiság kapcsán. Mindig igyekeztem az ismerős képzőművészeket meghívni. Adódhat a kérdés, hogy miért nem a hajdúsági kollégák közül választottam? A válasz nagyon egyszerű: Hajdú-Bihar megye több kiváló művészteleppel rendelkezik, amelynek a tagsága szinte „lefedi” azok körét, akikkel én is számoltam volna.

Az első művésztelep a kollégák biztatására az én tárlatommal indult, mondván: illendő lenne, ha „bemutatkoznék” a település számára. (A második idényen Laczkó Andra jegyezte a nyitókiállítást, aztán megszüntettem ezt az eseményt. Azonban ne szaladjunk ennyire előre.) Mit is mondhatnék? A meghívottak serényen dolgoztak, a helyiek pedig annyira a kedvünkre akartak járni, hogy a tábor végére rádöbbentem, bizony sok, ha minden este hivatalosak vagyunk egy borkóstolóra, vagy egy vacsorára. (Ezt is észszerűsítettük a későbbiekben.)
Burai István a tus-akril lapjait ontotta magából a saját stílusában. Breznay András a rá jellemző expresszív olajképeit festette. Gáspár Gyula borral lavírozva rajzolta kitalált mozdulatokat bemutató figuráit. Szép számmal kerültek ki kezei alól ezek a „bor-lavírozások”, a víztől eltérő anyagból fakadóan szokatlan felületeket szülve. Emellett olajjal is dolgozott, kitalált-torzult fejeket festve meg. Laczkó Andrea finom hangvételű, aprólékosan megmunkált, absztrakt képeket készített. Kísérletező kedve az anyaghasználatra, a maszkolásra és a helyszínen talált elemek feldolgozására-felhasználására egyaránt kiterjedt. Várhelyi Tímea szintén a lírai-grafikai vonalat képviselte, ám míg Laczkó fejből, addig ő látvány után dolgozott.2
2017 tavaszán Burai István sajnos az égi művésztelepre távozott. (Pedig tudtam, hogy szívesen dolgozott volna még Lácacsékén.) Másodjára kapott meghívót Gáspár Gyula és Laczkó Andrea, hozzájuk társult két „újonc”. Móder Rezső az évek óta rajzolt magánmitológiájának sorozatát folytatta tovább: jelképes-elvont figurákat vetve papírra. Ha úgy érezte, beleragasztott, ha úgy látta jónak, akkor beleírt. Szobrász és zenész munkássága is megmutatkozott — teljesen természetes módon — a telepen készült grafikáin. (Móder volt az első Munkácsy-díjas képzőművész a teleptagok között. Szerencsére később többen igent mondtak a meghívásoknak e jeles elismerés tulajdonosai közül.) Szente-Szabó Ákos esetében olajfestménytől a ceruzarajzig, kész munkától a vázlatig, absztrakttól az ábrázolóig, kicsi vászontól kezdve hatalmas farostig terjedt a skála.3

2018 több tekintetben is újdonságot hozott a telep életében. Fülöp Emil alpolgármester átadta a házigazda szerepét Fedor László polgármesternek, aki a saját vendégházát biztosította nekünk új helyszínül. Időközben a művésztelep gyűjteményét vándoroltatni kezdtem. Egy-egy válogatást bemutattam Budapesten, Debrecenben, Kolozsváron, Nagykörűben és Sátoraljaújhelyen. A meghívásnál pedig innentől kezdve kihangsúlyoztam a korábbi kezdeményezést: ha lehet, akkor mindenki egy grafikát hozzon belépő képnek, és egy festményt készítsen a helyszínen a falunak, így alakuljon párhuzamosan e két vonal a gyűjteményben.
A harmadik művésztelepre ismét meghívót kapott Breznay András, mellé azonban öt új kolléga érkezett. Ghyczy György a „hengeres” vonalát folytatta akrillal kartonra, illetve tussal és akvarellel különleges japán papírra. Téma- és formavilága, illetve munkamódszere már-már magánmitológia, így a telepes munkái jól illeszkednek az életművébe. Olajos György egy aprólékos, hosszan készülő akvarellbe kezdett bele (amely el sem készült a telep végéig), azzal párhuzamosan pedig papírra vetett egy nagyvonalúbb-tömörebb kompozíciót. Természetesen minden munkája a csak rá jellemző formavilágban készült. Siska-Szabó Hajnalka korábbi emlékeket (borospincék boltívei) és itt szerzett élményt (a templombelső szerkezete) dolgozott fel a képein, erőteljes-élénk színekkel, és lendületes ecsetkezeléssel. Jellemző rá a szín elsőbbsége a vonallal szemben: ha néha grafikát készít, akkor azt is festői felfogásban teszi. Székely Géza szinte beköltözött a református templomba, ahol naponta elkészített egy-egy nagy méretű pasztellképet, vizsgálva-láttamozva az épület belső szerkezetét, berendezését. Nála az ember és a táj (enteriőr) ábrázolásának van egy oda-vissza játéka: míg az alakjai konstruktív szerkezetekké merevednek, addig az épületrészletei, tárgyai olykor embert sejtetnek. Ő, ha festeni kezd, akkor azt is grafikusként teszi. Zsadányi Zsolt olajjal festett, de pasztellszínekre hangolt belső tereinek sorozatát lezárva, a közelmúltban akvarellel és tollrajzzal készített utcaképekre tért át.4
2019-ben Gáspár Gyula és Ghyczy György már régi vendégként érkeztek a faluba. Koncz Gréta egyetemi hallgatóként a Miskolci Téli Tárlaton díjként kapta a részvétel lehetőségét. Ebben az időben az akril-vászon festményein a térmélység ábrázolási lehetőségeit, ég és a föld viszonyát vizsgálta. Képei rendszerint valós élményekből indulnak, mégis attól függetlenedő, önálló tájak lesznek, amelyek egyaránt hatnak a szemre és a lélekre.5  Festményein megfigyelhető a vizes és száraz festékhasználat egymásra hordásának játéka. Különlegességnek számított Pistyur Imre, aki két szobrászrajzot adományozott a gyűjteménynek, és itt nagy kedvvel látott neki két szép darab (mésztufa?) kőnek. Nagylelkűségéről tanúbizonyságot téve, mind a kettőt a településnek ajándékozta a zárás alkalmával. Tömbszerű, zárt formái jól azonosítják őt, bárhol is szerepeljenek a munkái. Kellemes színfoltja volt a telepnek úgy emberileg, mint szakmailag. Toró József az absztrakt expresszionista vonal remek képviselője, képein nemegyszer új tereket teremtve.
A 2020-as esztendőt gondolom, nem kell részletezni. Az öt éves fennállás ünneplésére készültünk, végül örültünk, hogy zárókiállítás nélkül ugyan, de megtarthattuk a telepet. Három régi arc mellett (Ghyczy György, Koncz Gréta, Toró József) hárman első ízben dolgoztak a művésztelepen. Csetneki József belépő képként a Megkötöm lovamat… című, vegyes technikájú lapját hozta magával. Úgy az expresszív formavilág, mint a lovak szeretetére utaló tartalom egyaránt jellemző Csetnekire. A művésztelepen az évek óta készülő, a színre és a gesztusra egyaránt épülő sorozatát folytatta, melynek egy remek darabja maradt a gyűjteményben. Fodor Barbara és Molnár Sándor egyfajta expresszív-szürrealista grafikai vonalat követnek.6

A tábori események, vendégeskedések hosszú sorát jelentősen lerövidítettük annak érdekében, hogy mindenki zavartalanul dolgozhasson. Ezzel szemben kialakultak különféle együttműködések. A Csetneki József vezette Urbán György Nemzetközi Képzőművészeti Szabadiskola és Ifjúsági Művésztelep a zárókiállítások többségén jelentős létszámban képviseltette magát, míg a Fátyol Zoltán irányította Vámospércsi Művésztelep hol vendégül látott minket, hol látogatóba érkezett hozzánk. Érdemes elolvasni azt is, hogy melyik évben ki nyitotta meg a művésztelep zárókiállítását: Áfra János költő, művészeti író (2017), Csetneki József festőművész (2018), Vass Tibor képzőművész és József Attila-díjas költő (2018). (2016-ban e sorok írója beszélt a zárókiállításon, 2020-ban pedig nem lehetett megnyitó.)

Hogyan látja Fedor László, a település első embere a művésztelepet? „Egy ilyen településnek, mint a miénk, minden apró lehetőséget meg kell ragadnia a kitörésre. Egy ilyen tábornak nem anyagi, hanem eszmei-, erkölcsi értéke van. (…) Már az első alkalommal megmozdult a falum, örömmel fogadta a művészeket és ez a lelkesedés azóta sem csökkent. Egy ilyen kezdeményezés ránk irányítja a figyelmet, megmutatja, van értelme az összefogásnak, a tenni akarásnak. A tábor kezdeti sikerét bizonyítja, hogy azóta már szinte hagyományos programmá vált a lácacsékei alkotótábor. A művészek szívesen jönnek hozzánk, hiszen tudják, itt nyugalom és szeretet várja őket.”7  — „Ez a művésztelep már a miénk, nem hagyhatjuk kihunyni ezt a lángot.”8

A művésztelep tagsága képlékenyen alakul: a gerincet, arculatot adó visszatérők és a változatosságot, megújulást biztosító új meghívottak dolgoznak együtt Lácacsékén. Általában olyan hivatásos képzőművészek kapnak meghívást, akik már önálló forma- és gondolatvilággal, egyedi stílussal rendelkeznek, és rendszeresen szerepelnek az országos seregszemléken.9
A művésztelepi munkáról Csetneki József a következő módon vélekedik. „A folyamatosság gondolata mellett a közös gondolkodás, a szemléleti és értékközösség kialakulása is meghatározó szempont egy művésztelep kialakításában. A résztvevők, a hozzájuk kapcsolódó művészpályák már önmagukban is jelzik az alapítók törekvéseit egy stílusdivatoktól független, korszerű, értékorientált kortárs művészeti műhely kialakítása mentén. A közös célnak nem mond ellent az sem, hogy a művésztelepre meghívott alkotók számos, eltérő kifejezésmód, technika, felfogás képviselői, hiszen a szervezők meggyőződése szerint a szigorú esztétikai minőség, az értékalapú alkotói felfogás egybekapcsol(hat)ja a kifejezési formák akár egymástól lényegesen eltérő megnyilvánulásait is. Tehát minden olyan művész, aki egy művésztelepen vagy alkotóházban dolgozik, attól függetlenül, hogy éppen a témája után kutat vagy egy új technikával kísérletezik, elképzelhető, hogy ha épp nem is a főművét készíti, de éppen azon az úton van, mely a várható főműig vezeti majd. — Úton van. Tehát a művésztelep ennek az útnak a része, kísérője akár.”10

A második évad után rendeztem az első válogatástárlatot. Akkor még új volt nekem ez a feladat, így menetközben csodálkoztam rá arra, hogy egyes képek párbeszédbe lépnek egymással. Vagy vitáznak, vagy egyetértenek, de mindenképpen érdemes őket együtt, vagy egymás közelségében, egy térben szerepeltetni. Innen következett egy újabb megdöbbenés, amikor ráeszméltem, hogy egy ponton túl már a gyűjtemény határozza meg az újabb meghívottakat. Ez nem azt jelenti, hogy mindig ugyanazokat fogom hívni Lácacsékére, és azt sem nyilvánítom ki, hogy a látvány utáni-ábrázoló festészetnek nincs helye a művésztelepen, csak az a helyzet, hogy öt embernél többet nem érdemes hívni, és a bevált, régi arcok mellé (különféle okokból) nem könnyű új színt hozó kollégát hívni.

Ha a művésztelep első öt évét szeretném összegezni, nem tudom mással kezdeni az értékelést, mint Ghyczy Györggyel. Magánmitológiába hajló képeivel a gyűjtemény absztrakt ágának alapköve úgy a festmények, mint a grafikák terén. Hozzá viszonyítható-illeszthető mindenki, aki nonfiguratív felfogásban dolgozik. Legyen szó akár Csetneki Józsefről, vagy Toró Józsefről, akiknél a festészet és a grafika egyszerre egyedi és egyenrangú, akár Siska-Szabó Hajnalkáról, akinek a képei jól érzékelhetően a látványból indulnak, de ugyanúgy az elvontba érkeznek. Ide sorolandó még Laczkó Andrea, aki azonban az erőteljes színvilággal szemben a „halk szavú” képépítés — és a folyamatos megújulásra törekvés — szép példája.
Burai István saját vonalat dolgozva ki magának, úgy figuratív a kép egészét tekintve, hogy részleteiben absztrakt: teret enged a foltok és színek ritmusának.
A látványelvű irányzatból Breznay András emelkedik ki, aki ugyanolyan szívesen dolgozik fejből, mint művészettörténeti előképek, vagy helyben szerzett élmények alapján. De ehhez az ághoz sorolható Szente-Szabó Ákos, Várhelyi Tímea és Zsadányi Zsolt. Itt kell megemlítenünk Koncz Grétát, akinek a munkássága még szükségszerűen képlékeny. Csak rajta áll, hogy meddig fog ívelni most induló pályája.
A grafikusok közül élen jár Olajos György és Székely Géza. Mindketten akaratlanul is a vonal elsőségét hirdetik a színnel szemben, hiszen akkor is rajzolnak, ha valójában festenek. A képírók csoportját erősíti még Molnár Sándor és Fodor Barbara.
A sokoldalúság és a képek közötti kapcsolódás remek képviselője Gáspár Gyula. Míg a borral készült krokijai szépen rímelnek Móder Rezső grafikáival, addig az abból készült festmények éppen Pistyur Imre szobraival lépnek egymást erősítő kölcsönhatásba. Akinek viszont a rajzai illeszkednek szépen a gyűjtemény grafikái közé.
A felsorolásból nem hagyható ki három képzőművész, aki bár személyesen ugyan nem járt a művésztelepen, de képet adományozott. Csótó László, Gaál József és Dréher János munkái egyaránt megtalálták a helyüket a gyűjteményben, erősítve, színesítve, kiegészítve azt.

A folyamatosság és az átgondolt újítás Lácacsékén jelenlévő arányát jól jelzi, hogy ki kapott meghívót 2021-re: Ghyczy György, Laczkó Andrea, Révész Ákos.

Végezetül még egy előre tekintő gondolat. Még 2019-ben, a zárókiállításon fogalmazta meg Fülöp Emil az új, megoldásra várófeladatot a következőképpen: „Ez a művésztelep már túlnőtte önmagát.”11  Az a helyzet, hogy a kérdésre nemhogy megoldást nem sikerült találni, hanem igazából még választ sem. Közben pedig a meghívott képzőművészek 2020-ban is eljöttek Lácacsékére, és föltehetően ugyanígy tesznek majd idén is. Ezáltal pedig a gyűjtemény folyamatosan gyarapodik. Az a gyűjtemény, amely bár nem mutat átfogó képet a kortárs magyar művészetről (hogyan is adhatna?), de egy erős, színvonalas ízelítőt ad belőle az értő szem számára.


1 Feledy Balázs 2019. Életérzések, életkutatás. A lácacsékei művésztelep fővárosi kiállításáról. Új Művészet Online, XXIX. évf. 2. sz.
2 Éles Bulcsú 2017. II. Lácacsékei Művésztelep. Spanyolnátha, XIV. évf. 4. sz. 2017/4
3 Éles Bulcsú 2017. II. Lácacsékei Művésztelep. Spanyolnátha, XIV. évf. 4. sz. 2017/4
4 Éles Bulcsú 2018. Lácacsékei Művésztelep, 2018. Spanyolnátha, XV. évf. 4. sz. 2018/4
5 Éles Bulcsú 2020. V. Lácacsékei Művésztelep. Spanyolnátha, XVII. évf. 4. sz. 2020/4
6 Éles Bulcsú 2020. V. Lácacsékei Művésztelep. Spanyolnátha, XVII. évf. 4. sz. 2020/4
7 Bánhegyi Gábor 2019. A falu nemzetközi hírneve. Észak-Magyarország. LXXVI. évf. 11. sz. 5. o.
8 Bánhegyi Gábor 2019. Az összegzés ideje. Borsod Online, 2019. 07. 01.
9 Éles Bulcsú: A Lácacsékei Művésztelep https://lacacseke.eoldal.hu/cikkek/tortenet.html
10 Csetneki József 2018. Helyszín és közösség. A III. Lácacsékei Művésztelep. Új Művészet, XXVIII. évf. 8. sz. 30-32. o.
11 Fülöp Emil szóbeli közlése.

A Lácacsékei Művésztelep logójaÉles Bulcső, Egyszemélyes Művésztelep