Spanyolnátha művészeti folyóirat

Erdős Gyula

Tompa Mihály Hernádkakon, 1840-ben

Immáron Lassan 15 éve érlelődött meg bennem a gondolat, hogy elkezdjem felkutatni őseimet, származásomat. Mára ez a családfa kutatás kiszélesedett Hernádkak múltjának kutatásává, falunk történelmének az itt élt elődeink emlékének megőrzésévé. Úgy gondolom minden emlék...egy régi megfakult fénykép, egy kézzel írott levél, iskolai bizonyítvány, nagyapánk által viselt kantáros csizma, nagyanyánk kézzel írott receptes füzete, egy idősebb falunkbeli lakos által elmesélt valós történet … mind-mind olyan emlék, amely segít abban, hogy elődeink emlékét ápoljuk, méltó módon tisztelegjünk előttük.
Hernádkak történelmének egyik jeles eseménye, hogy neves költőnk, Tompa Mihály is majd egy éven át itt tartózkodott, és a helyi meghatározó nemesi família, a Sisáry család két fiúgyermeke mellett házitanítóként segítette jellemük, elméjük fejlődését.
A korábban Sárbogárdon házi-tanítóskodó Tompa 1838-ban összeállította azt az ismeretanyagot, melyet minden bizonnyal az itteni földbirtokos Sissáry Lajos két fiának is tanított.



Sissáry Lajos 1937-től a Bihar vármegye főszolgabírája volt. Hivatali teendői gyakran elszólították,ezért testvére, Sissáry János gondoskodott Gyula és Kálmán neveltetéséről. Az ő felkérésére vállalta el a fiúk tanítását Tompa.
A költő- házi segédtanító már 1840. január 15-én a család birtokán tartózkodott Kakban, innen írta a pataki iskolaszék főgondnokához a kérelmét ez ügyben. A fiúk tanítását az év letelte után tovább vállalta, Patakra magával szerette volna vinni őket.
A családi kúria a falu déli részén feküdt s bár a községgel összeköttetésben volt, mégis pusztának, Sisáry pusztának hívták. Itt lakott Tompa tanítványaival egy különálló kis kerti lakásban. Kakon írta első költeményeit, úgymint a Postadal, Vízdal, Kandalló dal. Az első kettő a »Jelenkor» társlapjában a „Társalkodóban“ jelent meg 1840-ben. Gyakran a mennyezet fagerendáira karcolta a verssorokat.


Ez az év Tompa ifjúkorának első boldogabb éve. A birtokon szinte úri kényelemben él, a család iránta mutatott nagyrabecsülése feledtetik régi szenvedéseit. Sissáry János Tompa itteni működéséről 1840. december 5.-én kiállított bizonyítványban elismeréssel említi „példás szorgalmát, fáradhatatlan igyekezetét s dicséretes külső magaviseletét”. Kovács Sámuel református lelkész pedig „ezen sokra célozó reménységű nemes ifjúnak” „erkölcsi példaadásáról s katedrai jeles tanításáról” tesz bizonyságot.


Forrás: SRKL Kézirattára

Sissáry Gyula, az egykori tanítvány később a falu prominens személyiségei közé tartozik. A helyi református egyház gondnoka, egyházmegyei főgondnoki tisztséget is betölt. Foglalkozik a mezőgazdasági termelés kérdéseivel, agarászversenyek résztvevője. Birtokából örökös területet ajánl fel az új köztemető létesítésére.



A költői szárnyait bontogató ifjú tógátus Tompa Kakon megismerkedik Pankotai Józsa Lajos helyi földbirtokos tizennégy éves leányával, Francziskával, aki először lobbantja szerelemre. Kertjük éppen szomszédos volt, s így majdnem mindennap találkoztak. Habár az öreg nagybácsi, Józsa Dániel, aki Franciskát örökbe fogadta, éberen vigyázott reájuk, s igen haragudott a tintanyaló s versfaragó diákra.
Tompa sok kedves órát tölt a leánnyal. Együtt énekelgetnek esténként a lugasban, a leány gitárral kíséri éneküket. Különösen tetszett az ifjú költőnek az a népdal, mely így kezdődik:

Mikor viszi a kis lány a vizet:
Akkor töri a legényt a hideg.
(Mikor viszi a kis lány a vizet,
Akkor leli a szerelem hideg.
Egyet kettőt kacsintok reája,
Mindjárt csókra mosolyog a szája.
S mennél jobban kacsintok reája,
Annál jobban mosolyog a szája.)



Tompa levélben búcsúzott el a leánytól, melyet még hitves korában is sokáig féltett kincsként őrzött Francziska.
A szép szőke leány 1844. aug. 4.-én Tátray László, gesztelyi földbirtokos hitvese lett. 1892-ben özvegyen halálozott el. Ekkor már Miskolcon él, a Fazekas utca 2.szám alatti lakásában. Az Avasi református gyülekezet tagja, de eltemetésre hazaszállítják a gesztelyi egyházközségbe. Ahol Olajos Pál hernádkaki református pap végzi a temetési szertartást.
Síremléke sajnos ma már nem található meg, az idő vasfoga által elenyészett...
Első ábrándjainak emlékét aztán költészete is megőrzi; visszavarázsolja ifjúsága boldog álmait.
Első szerelem című versének ihletője ma is vitatott, akár Jósa Francziska is lehetett a múzsa….
„Mikor csendes nyári szürkületben
Üldögéltünk a lugasba' ketten;
Hogy átölelt lágy fehér kezével...
Azt az órát hogy felejteném el?”
A Kakon töltött idő nem csak szerelmet hozott , hanem szívet melengető barátságot is. Szoros barátságot kötött a szomszéd Hernádnémetiben lakó Máthé János káplánnal, e művelt ifjúval, együtt vadászgatva barangolták be a harangodi síkságot.

1844-ben megjelent Dalfűzér című dalos-kottás könyve.
Vajon mi volt a célja Tompának az énekek összeírásával? A kollégiumi diáknótázgatás és népdalgyűjtés szeretete vezette-e, ajándékba akarta adni, vagy esetleg saját magának szánta egy kedves dalolgatás emlékére.
Az sejthető, hogy nem csupán a népdal iránti szeretet, hanem a költő saját nótázgatásának emléke ez a daloskönyv. Franciska meghódította a költő szívét. A családtól elkerülve, felébredt szívében nótázgatásuk kedves emléke, mikor megtudta 1844. első felében, hogy Franciska férjhez megy, s meg is történt az esküvője.
Talán az emlékezés hatása alatt azokat a dalokat írogatta le a tanév folyamán Patakon, és a leány esküvője után augusztusban Selyén, melyeket Franciskával énekelgettek Hernádkakon. Emellett szól, hogy a kötetet Tompa nem fejezte be, és nincs ajánlása sem. Ha Tompa nem önmagának, emlékezésül szánta volna a kötetet, teleírta volna, és ajánlással látta volna el, ahogy megtette egyetlen eddig ismert, Böszörményi Katalinnak ajándékozott daloskönyvével. „ Emlékül B.K.nak 1841."


A Dalfüzér 31. nótájának kezdő sora is alátámaszthatja azt, hogy Francziska iránti szerelme ihlette a dalok összegyűjtését:


„Gesztely alatt foly’ el a Hernád,
Közepében van egy lenge nád,
Hajtogatja a víz folyása,
Kedves az én rózsám szólása.

Tisza szigetében lakom én,
Hol egy madárszót sem hallok én.
Bárcsak egy madárszót hallanék,
Kitől a rózsámnak üzennék.”



A jelképekbe burkolt vagy szókimondó strófák izgatott ütemében egy igaz költő, és igaz hazafi szíve dobbanását hallani...akinek élete a sajóvölgyi falvacskák eklézsiáinak körében zárul.


*Elhangzott 2021. szeptember 28-án, Tompa Mihály 204. születésnapján, a hernádkaki Vidám Páva — Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház avatásán