Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bene Adrián

gingkólevelek

a szederindák benőtték a varjúhájat
a levendulát a szilvafát a rózsát is
kiszabadítom lemetszem a felesleget
mint abban fáskamrák közé zárt udvarban

ahol a téglák rései közt nő a paradicsom
a rozmaring és az orgona illata elnehezül
a szobából kihallatszó hangoktól

mindig erre vágytál mondtad
zavarban voltam tudtam nem
tart az idill örökké hazudtam
aljasan elfojtom magamban
aminek te ártatlanul átadod magad

tudom kinek az ellentéte vagy
kit akarok elfelejteni veled
melyik pillanat mire emlékeztet
miben vagy jó miben rosszabb

azt is hogy ki fogok menekülni ebből
elhagylak hogy legyen kit gyászolni
évekig bűntudatom lesz azért ahogyan

eszembe jutsz kertészkedés közben
bokáig jársz a páfrányfenyő leveleiben
nincs aki zsákba gyűjtse és kitegye a kapu elé

elalvás előtt a mosolyod
apránként próbálom
ébredés után a melled
egyelőre nem megy

kaland

a kaland éjkék ragyogás
az erdőben az ösvényről
vaktában eltérni kiszédülni
az előrelátható bekövetkezésből
masnit kötni az időre
a pillanatot eseménnyé hurkolva
a félszemű plüssmaci nyakán
szóval létezésünk kontingenciája

játékból lenni érzed milyen jó
koponyát találni csontváz nélkül
milyen állaté hogy került ide
nyilván nem önszántából hagyta el
a testét olyan véletlenül mint te
amikor hazakísérsz egy idegent
akinek az ágyában kötsz ki
mintát veszel a világ húsából

beazonosítod ő festette azt a képet
amin pont úgy néz ki a háttér mint
álmodban fojtod el gyerekkorod óta
nyomaszt ébredés után az űr
a maci fél szeme helyén az iszonyat
attól a göcsörtös éjkék útszéli fától

a fa-teszt mutatja az embernek a környezetéhez
önmagával szembeni mélyebb kevésbé tudatos
dió talán szilva az undorban gesztenye
ott is a kalandról van szó meg a létezésről
a testbe zárt érzéki véletlenszerűségről

gyökerekről sérülésekről
eltérülésről kizökkenésről
ahogyan hirtelen
megleped magad
az aljnövényzetben gázolsz
érzed a létlebegést
kalandfaktor mormolod
és kiszabadítod magad
a tövisek közül átlépsz
a koponyán túl
késő van
fázol fáradsz
elindulsz
hazakíséred magad
nagy kaland