Spanyolnátha művészeti folyóirat

Csősz Gergely

hommázs á szövegromlázs

(em)
hátulról látszott, nagytestű prémes egy állat.
áll ott, kényelmetlenül, elfele balra csavarva.
esthajnal csill-vill odafenn, míg ő mereven néz.
fénytelen orrhegye bóvli, de szőre se érdemes, és még
állat, csillag sem volt. kényelmetlen, igaz, hogy
állati kényelmetlen egy helyzet volt, amikor, sőt!


(pgy)
feslett volt, egy kört kért, sört, pluszban valahány cent
császárkörtét. nézd, egy tégely margarin is van,
mondta, ki érti, de űzött voltam, meg zavaros, mint
matrózfröccs kora reggeli órán, dugtam, ahogy csak
tudtam, elég otrombán. két szeme akvamarinkék
illatosító szappan, félig telt piszoárban.


(ke)
elszánt kell legyek, elszánt, akkor nem visel úgy meg.
mást is mondott, még sokat is nagyon, azt de leszartam!
mintha különbségekről, persze lehet, hogy az én í-
rói különbségemről, csak hallgattam erősen,
aztán ő is el. el se köszönt, hát várom azóta
vissza, de nem jön, közben majd tíz éve iszom már.


(pj)
vágyammal bár felperzselhetném az egészet,
állok a járdán, átellenben, a házatokat épp
nézegetem csak, könnyet akarnék csalni szemedbe,
füsttel, mert máshogy már nem megy. lángol a hús és
forr fel a vérem, borderlájnosként de nehéz ez,
hidd el, csak magamat, nem téged féltelek, édes!


(gyá)
ajtó volt a te tested, apró résnyire nyitva,
persze, ne értsd ezt félre, dehogy vagy deszka, szerelmem,
mármint rajta keresztül, rajtad, mert csak a tested
volt igazán ott, és csak a tested volt igazából
otthonom énnekem ebben a létben, mintha lehetne,
tényleg volna hová haza innen menni, de nincsen.


(sm)
átjáróház lettem. volt ajtó, de felettem.
ég veled, élet, számban a föld, meg a létra eladva.
úgyse lehetne fokozni, berókáznánk ide, eskü!
orromban benzin szaga terjeng ősi erővel.
vegyszerelemféltésből elkövetett remegés ez.
asszem mindjárt hányni fogok, mert senki sem ért meg.