Spanyolnátha művészeti folyóirat

Szőllőssy Balázs

53 – glioksizom: p53.XII.413 (bleak008)

Bleak Netlabel, Ausztria

Szőllőssy Balázs

A mikrotestek egyik típusa, a glioxiszóma zsírt raktározó magvak szikleveleiben vagy endospermiumában fordul elő nagy mennyiségben. A zsírsavak béta-oxidációja és a glioxálsavciklus enzimeit tartalmazza. A zsírsavak szénhidrátokká alakítása (glikoneogenezis) a legfőbb feladata.
Az Ausztriában alkotó, szerb származású Ivana Primorac (aka 53) alkotásait 2003-tól 2005 végéig összerendező, elsőre nehezen megérthető című (első) lemeze a molekuláris biológia köznapi fülnek alig vagy egyáltalán nem érthető vonatkozásait önti, formálja zenévé. |Legalábbis így képzeljük egy molekuláris biológus-zenészt hallgatva. S agyunk akaratlanul is fordít, ha tetszik, tolmácsol, a zene mi, emberek számára valamiféle neurológiai, idegrendszereket stimuláló hatású taktusokat rejt magában s ez az erős pszichológiai hatás végigkísér minket a teljes anyagon. Izgalmas és hátat borsozó utazásra hív.
Az album műfaját tekintve talán nagyjából az electroaccoustic dark experimental noisy industrial ambient közelében található, persze ezzel tán ugyanúgy nem mondtam semmit, mintha csak simán ambientet említettem volna. De mégis: lassú, eklektikus, indusztriális és zajos dobtémák váltják egymást számról számra, tehát a downtempo-n (alacsony bpm-számú, inkább meditatív ütemek) belül az ambient tűnik a legjobb irányadónak. Vagy mégsem? Biggyesszük elé legalább a „dark" (sötét) jelzőt, hiszen a zenéket hallgatva semmiképp sem nyugalom és relaxációs állapot, hanem inkább szorongós, borús, dühös tehetetlenség sugárzik felénk, később pedig belőlünk.
A zajok struktúrát kapnak, ütemet képeznek, az eltorzított mélydobok egy gyárlátogatásra hívnak, ahogy Ivana mondja: „Ez az első albumom, ahol zajokkal kísérleteztem és melódiákkal. Az érzéketlen zaj egy értelmezhető hangképbe sűrűsödött össze, ahogy a közvetlen környezetünkkel együtt nap mint nap átlényegülünk, életünket, dal(lam)ainkat, félelmeinket, szomorú magányunkat fűzzük össze vele és éljük át újra és újra."
Muszáj berakni az albumot a WinAmpba!

Solitude (magány): a nyitó track rögtön beszippant minket abba az indusztriális, elektromos, lélek nélküli világba, ahol semmi más nem számít, csak a termelékenység, a precizitás - de valahogy mégsem stimmel valami, a gyárízű reggel zajosabb, a gyártás akadozóban... Kilépsz az utcára - felhangzik a fájóan szép csellószó, haladsz az épületek mentén, mintha kiáltás hallatszana, elfojtott, keserves... A basszus követni kezdi a formát nyerő ritmust, a cselló bekapcsolódik, két monoton téma váltakozik — aztán beindulnak a gépek, eltűnik minden szépség.
Nucleus: a világ elnyel, egyetlen támpont a basszus ismétlő minimalizmusa, és akkor valahol valami nyugtalanító zaj, egy könyörgés, egy felzúgó, végtelenségig torzított emberi hangfoszlány... Tovább perdít minket a kérlelhetetlen géperő.
2 (Muzika iz filma): talán egy ósdi bakelit valami üres és téglafekete szobában. Meghatározhatatlan, vészjósló ütemek. A cselló mégis ráhangolódik, mélyen és szomorúan idézi az eligazodást, vonja és húzza az elkerülhetetlent. A ritmus változik, gazdagodik, azt hinnénk, lassan kiteljesedik, de mielőtt... már el is hallgat, a cselló kérdőre vonódik, a dallam pengeni kezd, üresség, csettintésszerű hangok nyugtalanítanak.
Receptor: a férfihang Amerikáról beszél és valami sajnálatos szereptévesztésről... Nem értem pontosan és nincs is időm rá, halk, de meghatározóan dübörgő drone-zaj nyit utat a zenének. Egy lassan, ritmusosan lihegő mély hang és a sercegő-ciccegő elkerülhetetlenség szólít. És akkor énekelni kezd. I don't want you in my head... (Nem akarlak a fejemben...) Egy félelmetes zúgás és beindul. Nincs menekvés. Ez az egyik legkontrasztosabb nóta.
Hallgatom tovább 53-at, időrendben, hiszen az albumon később helyet kapó számok később is keletkeztek.
Az Impure a maga 5 perc 21 másodpercével hosszúnak számít. Suttogó női hang nyitja rá a szemünket a világra ...but this feeling of emptyness goes away... (...de ez az ürességérzet múlóban van...) A csellójáték magával ragad, de zajos intermezzók szakítják félbe unos-untalan — aztán szintetizátorbasszus játszik, majd recsegés, pengetés és majdnem csend a háttérben, mintha ezúttal érvényesülni hagynák a gépek az individuumot... Egy ideig.
Chaura: szomorúszép dallam, mondatfoszlány és... újból az a gyáríz a számban. Őrültjó zene, a lüktetés felgyorsul, a húrpengető basszusszólam együtt mozog a dobbal, a lehetetlen sercegés mellett dúdolni kezd, aztán, mintha egy latin-amerikai csaj mondana valamit...
Iddb: nem tudom, mit jelenthet a rövidítés. Szintetizátorról szól a vonóshang, aztán bejön a pengető-minimalista dallam, erősödő sercegés és zaj... kialusznak a lámpák. Pengetés s megszólal a vonós, először mélyen, majd egy oktávval fentebb is - együtt játszanak, együtt élnek — míg valami gépi nem közelít, csak jön, jön és valami katarzis. Meg kell hallgatni, anélkül nem értheted meg, mit érzek most!
Krv nije voda (all my ancestors) (minden ősöm): vízcsobogás — tán. Pengetés és gyönyörű dallam, még több cselló... A víz elhalkul, elhangosodik. Soha nem lehet tudni, mi következik. Valami ideges dobogás, idegbeteg ritmus torzít bele a szépbe — a víz a végén még hallatszik...
Away: az est utolsó hallgatnivalója. Többszólamú dúdoló egy basszushangra. A háttér zúg, valahol gyors pengetés erősödik, szépséges mély cselló szomorkodik, kattogni kezd balra a tér.
Sokáig nem tudunk kiszállni. Benne maradunk, mint valami veremben, ennek a nőnek az agyában. A biológiát eláztatja az eső, a sercegés abbamarad...