Spanyolnátha művészeti folyóirat

Batári Gábor

A látó vak látomása

Pasolini Ödipusz királyának margójára, persze csak akkor, ha van egy filmnek margója egyáltalán

FILMNOVELLA-KÍSÉRLET

Edipo (Ödipusz király) egyszercsak nagyon kezd jelentkezni, mint a jó tanuló, mikor majd kiesik a padból, hogy szót kérne.
Fiam, fiam, drága fiam, ejnye, hát hányszor mondjam még néked, hogy ne jelentkezz! Rója meg gyengéd szeretettel Priamosz király legkedvesebb gyermekét, a tizenkettőből az egyetlen igazi férfit. (A már önvakított Edipo látomásában keveredik múltja, a különböző mítoszok és a képzelete itt pédául lóbetörő Hektórnak álmodja magát.) Tíz lánytestvére van ugyanis és egy elég nyámnyila túl szép öccse, Párisz (bár nyila nyám ide, nyám oda, mindig célba talál). A hercegnők közül csak egy, Szafírisz örököli anyja, Szafirszahoth thaor nők közt igazán (ehelyt valószínű, a trósz fehérnépre kell gondolnunk) ritka szépségét a többi a megszokott tenyeres-talpas nőszemély. Szafírszahoth-ot mint várható Zeusz hamarosan felcsábítja az Olümposzra, a nemmúlók atyját mindig vonzották a kuriózumok, jelen esetben egy filigrán, gyönyörű, közel három méteres nő. (Ez megint egy másik mítosz, meglehet, hogy Léda van idemixelve, kicsit felnagyítva, idegenhangzású nevek álcája megett. Ám Edipo agyának látomásokért felelős modulja igencsak összekeveri a szezont a fazonnal, a trójait a göröggel. Mert Léda sosem volt Priamosz hitvese és Zeusz hattyúképében Spártában kapta el, ám nem édesgette fel az Olümposzra, viszont lányuk szép Heléna, aki Edipo víziójában hellyel-közzel Szafírisz, miután Párisz átrabolta Trójába, biztos szívesen részt vett volna a királyi tanácskozásokon. A bibi csak az, hogy nem törzsökös trósz, ejnye most elszóltam magam, mert ez csak pár sorral később jön.) Szafíriszt egyelőre még nem ragadta magához Zeusz hattyúforma atya-falloszi aspektusa. A nem éppen kishercegnőt rendkívüli szépsége ellenére a férfidolgok érdeklik, Párisszal ellentétben, aki csak a nőket hajkurássza, — természetesen a legkönnyebb prédát, a xhinte nőstényeket, (nem tudjuk kiféle nőcskék ezek) mivel a szemrevalók közt náluk a legkisebb az ellenállás; — a királyi tanácsot is nagy ívben kerüli. Szafírisz nagy bánatára született thaor nő (feltehetőleg trósz) lévén nem vehet részt, még néma jelenléttel sem a királyi legbelsőbb tanács összejövetelein.
Te, mint seregünk legnagyobb részének teljhatalmú főparancsnoka, leendő uralkodó, intézi tovább gyengéd intelmeit atyja Ödipuszhoz, illetve Hektórhoz (akit kusza látomásában Edipo ki tudja miért Priamosznak lát. Ám ennek az emlékképnek az alapja csakis a korinthoszi királyi rezidencia lehet, csak ott folyhatott ilyesféle párbeszéd, nevelő atyjával Polümosszal a korinthoszi királlyal, akihez a pásztorok vitték a thébai-király-atyja, Laiosz által kitett és magára hagyott „dagadt lábút”, mert félt Laiosz király a jóslat beteljesedésétől, hogy saját fia, Oidipusz vet véget életének)
Azon kevesek közé tartozol, Gilbert de Boa lovaggal, a hőssel, ki nemrég leszakasztotta az Excalliburral a Daimóniai birodalom városunkat szorongató úrhajó-egét, leginkább ezen elévülhetetlen érdeméért, (ez megintcsak egy másik mondakör és persze Edipo jövőlátó képzelete) Pentheszileiával első védelmezőnkkel leghűbb, legderekabb testőrünkkel egyetemben, ki nem tartozol szólamfát kérni tőlünk ahhoz, hogy megszólalhass színünk előtt. Városunk első emberei is tartoznak ezzel nékünk, mégha a legbelsőbb tanács tagjai is. Akár Iltert főpap, akár Abrakadabarsz udvari jós és fővajákos, segítőink fejedelmei is, mint Kalliszthó, a nimfák vezetője, Herfiötr, a valkürök vezére, Xhandirilil, a xhinték kalifája, (azóta sem tudom, hogy kik ezek) még Hippolüthé is, aki egyébként Pentheszileia nővére és királynője, csak ti hárman nem. Parancsolj! (Fogalmunk sincs ki fia-borja ezek a népek, de Ödipusz biztos tudja.) Folytatta tovább az atyakép.
A következendőkben egy álomlátomásbéli térugrásnak lehetünk majd a szemtanúi, Korinthoszból Thébába legalábbis a szphynx, Iokászthé és a halott Laiosz király megjelenéséből erre lehet következtetni.
Daliás Oidipusz-Hektór trónörökös odamagaslik Bombochi’Z T’Gahang veresszínű, szphynxfajú nagyfőnök mellé. A két kisnövésű óriás közel egy magas természetesen csak Upellurihoz, Ullikummihoz, a hekatonkheirekhez, meg a küklópszokhoz képest alacsonykák, mivel mindössze három méteresek. Mindkettőnek iszonyún izmos karja-lába, csak a trónörökösnek még a válla is széles, Bombochi’Z T’Gahangnak viszont muszklija tűnik félelmetesebbnek, Oidipusz ellenben nagyon jóképű, ezzel hódíthatta meg többek közt felette igen válogatós anyukája, Iokászthé kemény hátsóját, combját és szívét. Oidipusz-Hektór homlokán csakúgy csillog az istenszem, fején a hercegi diadém, derekán a trónutódlási öv, na meg szőke vállig érő haja, altestén pedig kéklik a csak az ágyékát és tomporát takaró hadvezéri redőzetű tunika. Természetesen nagyon jól tudjuk, hogy Pasolininél Ediponak aránylag rövid, barna haja volt, barna szeme, nem volt óriás, homlokán nem ragyogott istenszem és inkább fehér tógaszerűség volt rajt, mint kék tunika, dehát az abszurdum az mégiscsak abszurdum, minthogy ez ugye a vak Edipo látomása, főleg ha magát daliás Hektórnak látja, vagy talán elfelejtette hogy, hogy nézett ki valaha, merthát már elég régóta világtalan s nem láthatja sajátmagát se? Az ötlet Pasolini mesternek biztos tetszene vagy mégsem? Amikor megszólal, kék szemeit először saját keze által megölt apjára veti, (atyja, Laiosz halottként való megjelenése, Ödipusz apagyilkoságból adódó mérhetetlen bűntudatának a manifesztációja, Freud is így mondaná) ám szavait a mellette álló vörös óriás szphynxhez intézi, (hogy mit mond nem tudjuk, de nem is érdekes) aztán lassan reánéz a veres fenevadnyi Bombochi’Z T’Gahangra, a szphynxfajúra, akinek teste nem nőstényoroszlánból van és nem tesz fel nehéz kérdéseket Oidipusznak, következésképp nem válaszolhatja meg azokat, így a szphynx zavartalanul lakmározgathat a thébaiakból, viszont Oidipusz nem lesz théba Királya és hiába hódította meg édesanyja, Iokaszthé, az általa megözvegyített thébai királyné kemény combjait, hátsóját és szívét, nem lesz a felesége néki, így nem lesznek rettentő vérfertőző bűnben fogant gyermekei sem tőle. Talán ez a vak látomás Edipo (Ödipusz Király) életrevíziója, hogy kiretusálja legalább egyik világra szóló, bár tudatlanságból elkövetett bűnét, ámbár így tovább pusztulnak a thébaiak.

Az étertestről

Időutazó Von Vogüssen báró, más néven de Upanisade márki elménckedései Salo ürügyén

Olvasó, ha már itt tartunk, el kell hogy mondjam, a minap kitértem ami jól bejáratott centrális időzónánkból és látogatást tettem a kronosziba, méghozzá az úgynevezett múltba, legalábbis az ő múltjukba, mert nálunk ilyesmiről beszélni, hogy múlt értelmetlen, minálunk állni látszék az idő, mégis telik, de nem múlik, és ott a földi hetvenes évek elején beültem egy úgynevezett moziba és megnéztem egy úgynevezett filmet valami Pasolinitől, címe Salo, hogy mi a szőrös disznóparéj az a Salo, azt eddig nem tudtam — Han Solo az igen, arról már korábban is hallottam —, de most már talán tudom. Lényeg az, hogy ez az úgynevezett Pasolini egy kollégám és szellemi rokonom, de Sade márki, nem véletlenül becézgetnek éngem Upanisade márkinak, írásai felhasználásával szemünk elé vizionálta, hogy meddig fejlődhetett volna az olasz fasizmus vagy mi a galagonya legmorbidabb vonulata a szó legnegatívabb értelmében, ha lett volna ideje ily teljességre jutni. Nos, én rettentő párhuzamokat véltem itt felfedezni e filmi végkifejlet és a Daimóniai Birodalom ténykedése között, csak erre kevesebb már az anyagcserés végtermék, a bélsár, a székletzabálás magyarán mondva a szar, meg a szarevés, azért mégiscsak a másvilágon vagyunk vagy mi a szar. Ha nem tudná az olvasó itt, minálunk a centrális időzónában, az asztrális térben, a Második Univerzumban, ha jobban tetszik a másik világban, azaz a másvilágon már jó ideje egy rendkívül agresszív, tirannikus képződmény a Daimóniai Birodalom uralja a Világűrt, csak a békecsillagon, ahol újra tartózkodom, Doxopoliszban, mit a tündék alapítottak, van némi békénk. Tehát a filmtől nagyon megihletődve papírra bátorkodtam karcolni ezt a kis karcolatot, ha a paralellitásokat tekintve tévednék, akkor elnézést kérek az olvasótól. Hát íme. Az étertest romolhatatlansága avagy Szép alezredes végtagvesztései ürügyén, itt az ideje, hogy górcső alá vegyük a szokásosnál is nagyobb alapossággal, miként is vélekedik a birodalmi politikai, gazdasághatalmi és tudományos elit, a globális értelmező és tematizációs hatalom: Thanatodozor Soros Ölelnök Őmikroszentsége és az ő Magistere és annak magisztrátusa, a Forgás-Gép-Agy Alapítvány, a Fővilágosító Tanács és elágazmányai; a kül- és belbiztonsági alakulatok erőszakszervi és ideológiai vezető sejtjei; a Minden-hatóság direktóriuma, a tábornoki kar vezérlő karja, a Daimóniai Vezérkar, a Rend-Űrség intergalaktikus legfőbb kapitánysága és a Hamisbéke Bizottmány. Miről? A milóiak hadi testének elpusztíthatatlanságáról. Nos, ez ügyben két pártra oszlanak (bezzeg abban nem pártoskodnak, hogy ellopják tőlük isteni eredetüket és szigorúan titkos tenyésztési programokkal magyarázzák kikezdhetetlen testi és szellemi kondíciójukat, csak annyi menti őket, hogy ezt maguk is elhiszik, sőt a milóiak többsége is). A szarxista párt az elpusztíthatatlanságot mindössze az étertest feji és törzsi részére vonatkoztatja, az extremata párt viszont kiterjeszti azt a végtagokra is és a lenyűgöző milói karnak vagy lábnak csakis megbonthatatlan egységben való eltávolítását, így természetesen kizárólag csípő- illetve vállízületből tudja elképzelni, de pusztán varázslással (meglepő, de ateista létükre babonásan hisznek a mágiában) és azt is csupán Szép alezredes esete óta. Azért sok lábat és kart eltávolít mindkét párt rituális keretek között a birodalmi elit sugallatára, természetesen a zavandalák (amolyan körüllakó, aboriginális szolganép) körében végzik szeletelő tevékenységüket leginkább, kevésbé a milóiak, daimóneusok, runiták közt amúgyis a zavandalák végtagjain fizikális okokból könnyűszerrel végrehajtható az effajta szalámitaktika (szeletelés) meghát még a legapróbb gyanú, nem hogy meggyőződés sem forog fenn az ügyben, hogy valamelyik tagjuk esetleg egész testük darabolhatatlan vagy bonthatatlan lenne, a szarral viszont nem foglalkoznak nem eszik, nem étetik, — még szöges süteményt se, — sőt még nem is érintik. Szegény milói hölgynép pedig, önnön roncsolhatatlansága ügyében (bár saját gyönyörű testükről van szó, azért mégsem anatómiai és élettani ismeretekkel születtek) ki van szolgáltatva tanárai, nevelői világnézetének, ha legkedveltebb mesterük vagy professzoruk szarxista, akkor bizony a harctéren rettegni fognak végtagjaik elvesztésétől, ha meg extremata, akkor a pedagógiai befolyásból kifolyólag a fronton kiegyensúlyozottabb lesz mentális állapotuk. Mert még az ellenségtől sem kell tartaniuk csak az olyan baj- és méregkeverő, (sz)excentrikus alakoktól, mint a gátlástalan lábfetisista, kukkoló, pederaszta és szadomazochista Loki, aki a tiltott varázslástól sem riad vissza kiapadhatatlan szenvedélye kielégítése érdekében. Ugyanis gyanútlan, leginkább női áldozatát óvatlanul kakával kínálja meg, úgy tesz, mintha fehér bort adna néki közben húggyal itatja, szegény victimológiai eset ezt észre sem veszi, aztán annak lábát bekeni szarral, a megigézett áldozattal közösen lenyalják, végül a szép, többnyire alsóvégtagot mágia segítségével eltávolítja és elhelyezi otthonában, egy mintateremben. Mindenesetre az tény, hogy mindezidáig milóiakkal nem fordult elő végtagvesztéssel járó sebesülés még az Ílionon, a frontbolygón sem. Az az egy meg, ami történt az is az extrematák hitének forgatókönyve szerint zajlott le (ugye szegény Szép alezredes tragikomédiája, ő volt Loki egyetlen, milói hölgynépből való áldozata, de elmaradt az ürülékkel való kenegetés és annak nyalogatása, mert oly csodás volt Szép Irén ales lába, hogy arra szar nélkül is ingerenciát kapott, így hát azt fekáliamentesen lopta el) helyesebben az ő elképzelésük lett erre a különös eseményre alapozva, ugyanis az nem végtagsérülésből adódó amputáció, hanem lábszöktetés. Bal karja esetében pedig fény és hangjelenségek kíséretébeni egyik pillanatról a másikra való eltűnés — mindkét bal oldali bűn- illetve baleset a Második Univerzum eddigi történetében páratlan — az extrematák meggyőződését látszik egyelőre igazolni. Ám a valóság ennél sokkal összetettebb, a két párt különféle teóriája csak részigazságokat tartalmaz, mindkettőjüknek igaza van csak nem úgy, ahogy ők gondolják. De olvasó a milóiak étertestének köztes helyzetéről, származás szerinti különböző típusainak más és más mértékben való sérthetetlenségéről szóló tudományomat már kifejtettem egyik első értekezésem lábjegyzetében és fogom is még részletezni kicsit későbben, az események előrehaladtával.