Spanyolnátha művészeti folyóirat

Berka Attila

A világ legjobb akciófilmje

Először a megszokottól eltérő bőrszínűeket, aztán a túlzottan sötét és a túlzottan világos bőrűeket, aztán a zavaróan erős kipárolgásúakat, de a teljesen szagmenteseket is, aztán a visszataszítóan máshogy, harsányan, feltűnően, vagy unalmasan, jellegtelenül öltözködőket, a magányosan vagy csoportosan összevissza közlekedő, és a kávéházakban, éttermekben üldögélő idegen nyelven beszélőket, azokat, akik nevettek, és azokat, akik nem, akik segítséget kértek, és akik magabiztosan lépkedtek az utcákon, kényelmesen zötyögtek a járműveken, vagy csak vártak valakire, a sétálóutcába szabályosan, engedéllyel, vagy engedély nélkül, merő virtusból behajtókat, a nyugodtan andalgók közé pimaszul begördeszkázókat és —korcsolyázókat, a ráérősen cammogókat, a körülöttük forrongó világról tudomást sem vevő magukba fordulókat, az élet és a világ értelmetlenségéről idegesítő eltökéltséggel gondolkodó, rakodópart alsó kövén ülőket, a partmenti sétányon szerelmesen lépkedő, szenvedélyesen csókolózni megállókat, az otromba, buflák, nyáladzó, böhöm, kussoló, vagy apró, csökött, folyamatosan elviselhetetlenül magas hangon ugató kutyákat sétáltatókat, a minden körülmények között mindenről fényképet készítőket, a családot, az anyóst, az apóst, az anyát és az apát, a gyereket és a csecsemőt öntudatlan lelkesedéssel levideózókat, a régi barátot az új barátnak elárulókat, a feleségüket vagy férjüket megcsalni igyekvő, szeretőjüket ajándékokkal elhalmozókat, az embertársaikra tekintettel soha, egyetlen árva pillanatig nem levő, megátalkodottan üzleti haszonért hajtókat, a nélkülözéstől állandóan betegeskedő, szomorú szemű, éhségtől ásítókat, a lelki fájdalomtól remegő, részeg, kéretlenül prédikálókat, az ételre, italra, drogra így-úgy ennyi-annyi pénzt kunyerálókat, a bármilyen igaz vagy hamis kérdéssel vagy kéréssel könnyedén megállíthatókat és a mindig gőgösen elfordított fejű, közömbösen továbbrohanókat, a ráérőket, a sietőket, aztán a kocsmaasztaloknál magányosan kushadókat, a maguk elé meredőket, ahogy az egész asztaltársaságot szóval tartókat, a pultosnőnek öntelten vagy szerényen udvarló pultnak támaszkodókat, a sarokasztalnál gyárkéményként füstölő fröccsöt vedelőket, és a gyümölcslét kortyolgató, riadt tekintetű józanokat, a könyvtárak olvasótermében, a színházak páholyaiban, a mozik nézőterén, koncertek dühöngőjében, focipályák lelátóin önfeledten szórakozókat, az érettségit elbukókat és az érettségin buktatókat, a főiskolákon, egyetemeken sikerrel vagy sikertelenül vizsgázókat, a főiskolákon, egyetemeken igazságosan vagy igazságtalanul, szigorúan vagy nagyvonalúan vizsgáztatókat, a fodrásznál a barátnőkkel órákon át semmiségekről csacsogókat, az önkiszolgáló étteremben két menü közt tanakodva, a többi munkatársról egymásnak ilyen-olyan értékes információt kiszolgáltatókat, a kéjes borzongással szaftosan pletykálkodókat, a rájuk bízott titkot fűnek-fának elfecsegőket, az elvileg hozzájuk közelállókat, a bennük megbízókat a hátuk mögött a legnagyobb élvezettel akár az első szimpatikus idegennek kiadókat, a postán, a hentesnél kényszerűen hosszú, tömött sorokban állva türelmetlenkedő, mindenkinek beszóló, a magukét jól megmondókat, a senkinek se kellőket, a mindent megkívánókat, a semmire se vágyókat, aztán a kanyarban sohasem lassító, a gyalogosokra rutinszerűen dudálókat, a járdáról önkényesen, akár a leglehetetlenebb, legveszélyesebb helyeken lelépő, az anyázó autóvezetőknek rendszeresen bemutatókat, a jelentéktelen ügyek miatt utcán, bankban vagy bárhol máshol összeverekedőket, az előre megfontolt szándékkal kést vagy pisztolyt használókat, a felsorolni képtelenségnyi okból öngyilkosságot tervezőket, a rettegve, félelemből, és a heccből sikoltozókat, a dühödten üvöltözőket, a változatosan vagy egyhangúan káromkodókat, a megértésért, türelemért, kegyelemért könyörgőket, majd a zuhanyozás közben a lefolyóba hugyozókat, a vécénülés közben hangosan böfögőket, a meghitt, gyertyafényes vacsorát végigtelefonálókat, a nyitott szájjal, hangosan csámcsogva evőket és rágógumizókat, a félkarú rablóval mindig nyerőket, az állandóan veszítőket, a tévét bámuló, mogyorót és csipszet ropogtatókat, a zenét egyedül hallgató, fejüket a muzsika ritmusára mozgatókat, a keféléskor orgazmust színlelőket, a szeretkezéskor orgazmust színlelőket, az akárkivel lefekvőket, a válogatós szeretőket, a kurvákat, a hímringyókat, a melegeket, a leszbikusokat, a buzikat, a köcsögöket, a közgazdászokat, az ügyvédeket, a pszichológusokat, a tanácsadókat, a rendőröket, a tűzoltókat, a katonákat, a vadakat terelő juhászokat, az orvosokat meg az ápolókat, a tanárokat, a papokat, az emberi méltósághoz méltatlan állapotban lévő, ostoba és könyörtelen betegségben szenvedőket, a talán valaha volt nemes célért csatatéren megsebesült, immár az istenekből és a tündérmesékből kiábrándult utolsókat rúgókat, és a suta, evilági, tehát értelmetlenül értelmetlen eszméért bátran magukat veszejtő rángatódzókat, a lét céltalanságát figyelmen kívül hagyó, pofátlanul boldogan élőket, végül pedig az elégetett, vízbe dobott, eltemetett vagy még csak felravatalozott, de így immár mindenre fittyet hányó halottakat fogdosták össze, kínozták meg, végezték ki, miután egyeztették óráikat.