Spanyolnátha művészeti folyóirat

Cselenyák Imre

Nyíregyháza, Drezda, Róma

Mit nem vártok tőlem? A muzsikával ugyan hogyan? Nyolc perc múlva indul a szalkai interpici. Várnak Meggyesen: felolvasás, zene… Előtte meg kell szabadulnom. Könnyebbednem inkább. Loholok a klotyóra, rám reccsen a vécés nyanya - észre se vettem: fizetni előbb, hé! Ötvenesért ad egy fecni ócska papírt. Vagy, ha nagyon sürgős, utána is ráér. Ezt már a francnak mondta. Miféle budi ez itt a modern nyíregyi pályaudvaron? Fém kagyló, ülőke nélküli. Hideg az érintése, üleptől jár át a libabőr. A muzsikával ugyan hogyan? A klotyóval hát így. Össze kell még írnom a vonaton, mit játsszak Nyírmeggyesen. Mit nem vártok tőlem? Félrenézek. Drezda! Drezda? Elzsibbad a tarkóm: mindkét oldaldeszkában kerek luk tátong, amekkora egy húszas. Leskelődő lyukak! Ugyanazt érzem, mint harminc éve ott Drezdában. Futkározik rajtam az iszony. És szörnyen viszketni kezd a bőröm a gondolattól, hogy valaki meglesheti a micsodámat. A bal oldalin bekukkol egy izgága szem. Sikolt a tudatom, öklözöm a deszkát. Tudom! Nem szabadna viszolyognom a buziktól! Tudom! De hát!... Ki ez?!
A nap rézsút tűz be a vonat koszmós ablakán. Odakint mínusz, hómező, unalom. Idebent döcögés, izzadás, silány élet. Rút fiatalok gusztustalanul szövegelnek, smárolnak az ülésekbe ragadva. Megsajdul bennem valami. Pasolini sajdul meg bennem. Mit tudok én róla? Szinte semmit. Polgári indíttatás, kommunista elvek. Csontos arc a szemlélőnek, nagy koponya a múzsához, deviáns képek a celluloidkockákon. Olasz, miközben nemolasz. Volt. Nagyapámnak semmit se adott. Csak a világnak. Viszont a világ nem nagyapám. És nagyapám hetero. Én ugyancsak.
De hiszen ő volt! Ő kukkolt engem a pályaudvar klotyóján a lyukon át. Pier Paolo Pasolini. A muzsikával ugyan hogyan? Bounjorno Róma!