Spanyolnátha művészeti folyóirat

Gábos József

Vörös István 50 éves — Új SPN-kötet

Szeptember 20-án ünnepeltük Vörös István 50. születésnapját a Baltazár Házban

(Bp., Zsófia utca 7.), ahol több más program mellett bemutattuk a Tőlem távoli cselekedeteim — Választott versek Vörös István 50. születésnapjára című Spanyolnátha-kötetet is. A szerzővel a megjelenő kötetről Berka Attila, lapunk főmunkatársa beszélgetett. „Barátaim, mestereim, egykori tanítványaim, hozzám közel álló kollégáim és szeretteim kiválasztottak, örökbe fogadtak egyet-egyet műveim közül, hogy útjelzőket szúrjanak le és így segítsenek eligazodni abban a dzsungelban, amivé verseim összeállnak. Segítsenek az olvasónak és segítsenek nekem, aki 50 év életre, 30 év munkára tekintek vissza kíváncsian, mintha nem is velem történt volna mindez. A versek keletkezésük sorrendjében, ajánlójuk feltüntetésével jelennek meg.” — írja Vörös István.

 

Vass Tibor a kötet fülszövegében: „Még szép, hogy Vörös István abban az évben ötven, amikor a Spanyolnátha tíz. Él a meseszövés, a legenda, van ok ünnepelni számos. Szép még, ahogy az ember rámondja az erdőre: rengeteg. Ahogy Vörös a könyvére: dzsungel. Úgy rendezi, számoljunk vissza, majd számoljunk a történet folytatásával is. Többek között azzal is, hogy Bagira ma nem Balúl (bocsánat) sül el, Maugli Ká jól érzi magát. Események, választásaink sorjáznak, örömnapok tartanak még sokszor tízig. Ízig-vérig történelemkönyv és tetejétől a talpáig jövendőmondás. Még szép, hogy ki tudjuk belőle következtetni a jelent.”

 

Vörös István verseit a kötetbe választották: Acsai Roland, Ambrus Judit, Ayhan Gökhan, Ágoston Zoltán, Babiczky Tibor, Bazsányi Sándor, Bedecs László, Berka Attila, Bertók László, Borbély Szilárd, Csordás Gábor, Csuhai István, Dávid Ádám, Edinger Katalin, Elek Dóra, Erdős Virág, Esterházy Péter, Fábri Péter, Ferencz Győző, Fodor Tamás, Forgách András, Garaczi László, Gács Anna, Zsuzsanna Gahse, Gerevich András, Gergely Ágnes, Grecsó Krisztián, Győrffy Ákos, Győri László, Hajdú Kinga, Halmai Tamás, Harcos Bálint, Háy János, Horváth Viktor, Stefka Hrusanova, Jász Attila, Jenei Gyula, kabai lóránt, Kaj Ádám, Kántor Péter, Károlyi Csaba, Kemény István, Kemény Lili, Komoróczy Géza, Kornitzer László, Kornis Mihály, Kósa János, Kovács András Ferenc, Kováts Kriszta, Kőrizs Imre, Kőrössi P. József, Krasztev Péter, Kukorelly Endre, Kun Árpád, Lackfi János, Lator László, Lázár Balázs, Marno János, Márton László, Mesterházi Mónika, Mezey Katalin, Méhes Károly, Móser Zoltán, Müller Péter Sziámi, Nádasdy Ádám, Opánszki Tamás, Parti Nagy Lajos, Pálfalvi Lajos, Pályi András, Perecz László, Anamaria Pop, Rácz Péter, Sándor Iván, Schein Gábor, Sirokai Mátyás, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Szávai János, Szemző Tibor, Székelyhidi Zsolt, Szilasi László, Szilágyi Ágnes Judit, Szondi György, Szöllősi Mátyás, Szűcs Attila, Lucie Szymanowská, Takács Zsuzsa, Tábor Ádám, Tandori Dezső, Tarján Tamás, Térey János, Tillmann, J. A., Timár Katalin, Tóth Krisztina, Tóth László, Ughy Szabina, Vajda Mihály, Varró Dániel, Vass Tibor, Várady Szabolcs, Varga Mátyás, Tomáš Vašut, Váradi Júlia, Vécsei Rita Andrea, Villányi László, Visky András, Vojnich Erzsébet, Závada Pál, Zelki János, Zoltán Gábor.

 

Fotóalbum