Spanyolnátha művészeti folyóirat

Magolcsay Nagy Gábor

Postludium

1
borostyán ül a kőfalon és a fiúk
szoknyádba belekap
holnapi horgonyom
a horizonton ív delel
fölötte
lángoló mogyoróbokor az ég
alatta
összeérnek a pogány anyatigrisek
        te is tudod
kataklizmád határát súroljuk
talán még belülről


        2
        egyenes háttal lépj át a falon
                én nem leszek érted mártír
        odakint
        gyámoltalanul lobog az éjszaka
        idebent
        harmadnapja emészt
        a szubjektivitás


3
megálmodtam égerfakoszorúd
kibontod kilométerkövemet
előtte
neonfényben fuldoklik a város
mögötte
kifordult kés alatt vajúdik az ég


        4
        mondd hová terítsem
        a szerelmet
        a sarokban
        álomba szolmizált üvegcserepek
                a falon
        szélesre meszelt ébresztőóráim
        hozzák a tavaszt


5
mellem keresztjén törtfényed permetez
ecsetvonalam körmeid alá
fölé
        ágyazódik az utolsó éjszaka
aztán elfordulsz inkább magad felé
a naptár sem a régi
mondod
s hogy én vagyok
a megtestesült logagráfia


        6
        hiába minden lamentáció
                ez már neked sem fáj
        csatornaharmaton fekszik mindenünk
        a   h u r o k
        a   m a g
        s a régi tánc


7
csitul a rekviem
gregoriántól gospelig
heversz árokarcomon
az új időt morzsolod
s a láthatárt

        8
        ez a negyedik óra
        a végén magadra maradsz
        kürtődből kilököd
        habarcshangomat
                most forr össze
        a tegnapelőtti mosoly


9
torzul a hajnal
rám ruházza féktelen maskarád
a sarkamban lohol
lám így ér tetten
        a februári szó
egy vemhes oktávba temetkezem
hiába
negyedik nyomomat okozod


        10
        agancsomba akad
        vétlen ritmusod
                vigyáznod kellene
        egy hajnali harapás
        dézsmálja
        szitáló héjadat


11
vulkánok lábánál
gyűjtöd homoktöviseimet
        porig ég a vasárnapi ebéd
vulkánok lábánál
gyűjtöd homoktöviseimet

                                                         
        12
        egymás testére
        mordul a hajsza
        átlépünk
        néhány fogalomhatárt aztán
                lopni tanítalak
        a vége mindig ugyanaz
        rémlátó szavak árnyékában
        száradunk


13
vetetlenül forog évszakunk
völgyben ázik a téglagyár
felcsipegetjük egymás zálogát
valahogy így
        kapitulál a tél


        14
        tűzvonalba reked a séta
                kásásodik a farsangi lepel
        babonád alól
        már rég kihúztuk
        a fundamentumot


15
lassan újjászületik
a levetett kabát
        érik a lokális kikelet
fejembe zárod
csöndmozsarad
s az első rajjal
elsimulsz

                                                         
        16
        kihűlni látszik az utcabál
        elnyeli páros hangodat
        fejemből kiborul
                a nukleáris álom
        ma elfárad minden szorítás


17
sarokban csorbul
a buzogányvirág
mondod mert te vagy
a megtestesült
ökológiai gondviselés
aztán
        vargabetűm nyaggatod
kötött kockádban megfogan
a délutáni roham


        18
        ördögtriangulumon babrál
        a déli csók
        csermelyünk kitapintja pulzusát
                valahol emlékem legyezed
        határozatlan évelőd
        a nyolcadik zergevirág


19
        hogyan legyek így szelíd
hisz
nem miattam jöttél
gerincemre akasztott díszeid
már a nyár függelékei
laterális metszeted
állattól istenig


        20
        rámol az este
                megromlik
        az emberjavító szándék
        ma sem hagytál itt semmit
        hátam mögött
        éppen jól viselsz


21
már majdnem utolértelek
mondtad
        inkább tévedjünk el
mondtam
ha tudnád
minden azon a majdnemen múlt