Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bartók plusz Sz. Préda — Légyott a Bartók Plusz Operafesztiválon

Idén 16. a Légyott, mely a Spanyolnátha művészeti folyóirat, a Herman Ottó Múzeum és a Magyar Küldeményművészeti Társaság

rendezésében június 17-én, pénteken délután öt órakor kezdődik a Herman Ottó Múzeum Thália-házban (Déryné u. 3.) Az alkotók egyrészt kötött, másrészt igencsak szabad választásai kötődnek az alábbi tényekhez és fikciókhoz: tény: „Bartók művei 2016. január 1-jétől szabadon felhasználhatóak, három színpadi műve, ill. az Amerikában komponált művei kivételével.” „A szerzői művet a szerzői jog csak meghatározott ideig védi, ez azt jelenti, hogy az alkotás a szerző életében és halálát követő hetven éven át részesül védelemben, ez a védelmi idő. (...) a védelmi idő elteltét követően a mű közkinccsé válik, azaz azt bárki engedély nélkül felhasználhatja.”; fikció: Sz. Préda úrhölgy hivatásos Bartók-lopó, több plágiumper vesztese, 2016. január 1-jén elhunyt. A Bartókkal igencsak szabadon játszó Sz. Préda művei ezt követően hamarosan napvilágra kerülnek — ezekből ad válogatást az idei Légyott.
A kiállítás megnyitóján — amely egyben a 24. Spanyolnátha-kötet bemutatója is — köszöntőt mond Mikita Gábor, színháztörténész, muzeológus; megnyitóbeszédet a Légyott alapítója, Vass Tibor József Attila-díjas költő, képzőművész, a Spanyolnátha főszerkesztője mond. Közreműködnek: Seres Ildikó és Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színművészei. A művészkönyv alkotói a Spanyolnátha Könyvek és a Spanyolnátha művészeti folyóirat munkatársai, a tavalyi SPN Műhelytábor előadói: Berka Attila, Dicső Zsolt, Fazakas-Koszta Tibor, Ladik Katalin, Petőcz András, Szalai Zsolt, Székelyhidi Zsolt, Vass Tibor, Vörös István.
 Kiállító művészek: Aros Éva, Ayhan Gökhan, Badacsonyi Ferenc, Baranyai Zoltán, Barti Magdolna, Bátai Sándor, Bene Zoltán, Berka Attila, Bibók Bea, Birtalan Ferenc, Boldogh Dezső, Beaty Czető, Csetneki József, Damó István, Deák Csillag, Dicső Zsolt, Drozsnyik István, Durucskó Zsolt, Ézsiás István, Fátyol Zoltán, Fazakas Csaba, Fazakas-Koszta Tibor, Fazekas Balogh István, Fecske Csaba, Fekete J. József, feLugossy László, Fenyvesi Ottó, Fenyves Marcell, Für Emil, Gábos József, Géczi János, Ghyczy György, Gyenes Zsolt, HAász Ágnes, Halmosi Sándor, Hegedűs Mária, Henn László András, Homonna György, Jakatics-Szabó Veronika, Kántor József, Kecskés Péter, Kilián László, Kocsis Csaba, Kolumbán Melinda, Kontra Ferenc, Koppány Attila, Koroknai Zsolt, Kováts Albert, Kováts Borbála, Kölüs Lajos, Köves István, Krnács Ágota, Kürti László, Ladik Katalin, Susanna Lakner, Láng Eszter, Lőrincz Róbert, Lux Antal, Mányoki Endre, Miklós Gábor, Miklya Zsolt, Molnár Zsolt, Mózes Katalin, Nagy Bandó András, Nagy Géza, Nagy Stoica Georgeta, Nagy Zsuka, Némethi Lajos, Oláh András, Onagy Zoltán, Ország László, Pál Csaba, Payer Imre, Petőcz András, Repászki Béla, Repászki Ferenc, Rézművesné Nagy Ildikó, Rónai-Balázs Zoltán, Rozmann Ágnes, Rőczei György, Simon Adri, Sinkó István, Stark István, Sütő Róbert, Szalai Zsolt, Szécsi Gabriella Tímea, Székelyhidi Zsolt, Szeles Judit, Szepessy Béla, Sz. Jánosi Erzsébet, Szkárosi Endre, Tenczer Tamás, Üveges Tamás, Varga Lilla, Vass Tibor, Vécsei Rita Andrea, Veres Attila, Veress Enéh, Vozáry Viktória, Vörös István, Zsille Gábor, Zs. Nagy Izabella, Zsubori Ervin

Meghívó

Plakát

A Légyottról az Operafesztivál honlapján