Spanyolnátha művészeti folyóirat

Az oroszlánok kalandjai

1. fejezet
AZ OROSZLÁNOK CSAPATA

Egy borongós szeptemberi napon történt, hogy megalapítottam az Oroszlánok csapatát. A tagok, egyben a barátaim:
Máté a verekedős, de okos. Matematikából nagyon jó. Szépen tud írni, ezért mindig ő írja a csapat naplóját. Emellett jól tud rajzolni is. Vele játszom a legtöbbet, mert a testvérem. Balázs, a csapat esze, akinek mindig van egy használható ötlete, de sajnos hamar felkapja a vizet, és ilyenkor nem szeretek vele lenni. Magas, erős és hamar eljár a keze. Márk, akinek a szülei gazdagok. Sok-sok új játéka van. A legkedvesebb tulajdonsága, hogy szívesen kölcsön is adja a barátainak. Most ő a legjobb barátom.
Ricsi, aki mindig kihúzza a bajból a gyerekeket. Most biztosan azt gondolod, hogy ő is egy magas és erős fiú. Pedig ő a csapat legkisebbje, de rendkívül gyors. Így hamar a segítségünkre tud sietni. Tudod, nem egyszer került már a "segítségadás" miatt bajba, mert a felnőttek csak azt látják meg, hogy Ricsi éppen valakit bokán rúg.
Peti, aki sokáig a legjobb barátom volt, mert vele többféle játékot is tudtam játszani. Csak a csapat többi tagjával voltak vitái. Alacsony és gyors. És végül, de nem utolsó sorban jómagam. Egyébként Marcinak hívnak. Szeretek beszélgetni, és ritkán veszekedek a gyerekekkel. Én vagyok a csapatkapitány, mert rám hallgatnak a fiúk. A testvéremhez hasonlóan én is okos vagyok, de nem tudok olyan szépen se írni, se rajzolni. Néha "feltalálónak" is hívnak, mert készítettem már egy pár érdekes tárgyat a kacatjaimból.
Másnap össze is hívtam a csapatot, hogy kitaláljuk közösen a jelszavunkat. Ez nem is ment olyan könnyen. Mindenki okoskodott, de egyik jelszó sem kapcsolódott a csapat nevéhez. Volt, aki focival kapcsolatos, és volt, aki biciklis kódot szeretett volna.
- Megvan! - kiáltott fel Máté.
- Elhagytál valamit? - viccelődött Ricsi.
- A jelszó, te tökfej! - állította le Máté.
- Halljuk, halljuk! - mondtuk Balázzsal egyszerre.
- Én arra gondoltam, hogy lehetne a jelszó ÖBÖL - jelentette ki Máté bátortalanul.
- Miért pont ÖBÖL? - kérdezte Márk a beszélgetésbe kapcsolódva.
- Örök Barátság Őrzői Leszünk.
- Ezt végképp nem érten. Öböl, oroszlánok, barátság, vagy mi a fene, hát hogy jönnek ezek össze? - értetlenkedett Peti.
- Nagyon klassz! Zseniális! - mondtam. A kezdőbetűkből áll össze a szó. Érted már?
- Szavazzunk! - vágott közbe Balázs.
- Ki szavaz arra, hogy öböl legyen a jelszavunk? - kérdeztem vidáman a fiúkat. Mindenkinek magasban volt a keze, kivéve Petinek, mert ő még mindig nem értette.
- Kellene egy búvóhely is, ahol megbeszélhetjük a dolgainkat - javasolta Balázs.
- Megkérdezhetem anyukámat, hogy használhatjuk-e a régi garázst, mert az most üres - rukkolt elő az ötlettel Márk.
- Remek, mert a ti garázsotok akkora, hogy még focizni is tudunk benne - mondta Ricsi.
És mindenkitől egyforma messze van - szólalt meg Máté.
A következő nap Márk hozta a hírt, hogy megkaptuk a garázst. Hurrá!
Az elkövetkezendő két hétben berendezkedtünk. Máté hozott két asztalt, aminek összesen volt négy lába. Közösen megjavítottuk. Ricsi deszkákkal érkezett, amikből készítettünk padokat. Peti régi díszpárnákat szerzett otthonról. Márk híres focistákról gyűjtött képeivel tapétáztuk ki a garázs falát.
Balázs ütött-kopott szőnyegeivel tettük hangulatosabbá a búvóhelyünket. Én pedig nagymamám régen leselejtezett komódjait raktam a falhoz.
Már csak egy feladat volt hátra, a garázskulcsnak kellett titkos helyet keresni. Arra jutottunk közösen, hogy egy dobozkába rejtsük el. Ástunk neki egy kis gödröt, és abba helyeztük el. Végül a lyukat műfűvel takartuk be.

2. fejezet
A HIRDETÉS

A következő pár héten minden a normális kerékvágásban zajlott. Majdnem mindennap összejött a csapat és sokat beszélgettünk. Ám egyszer egy kis veszekedés fogadott a bázison: Máté és Peti összeverekedtek volna, ha Márk nem áll közéjük. Ezt nagyon megbánta, mert csak őt ütötték meg. Én csitítottam le őket, utána megkérdeztem a két .bűnöst., mi történt. Biztos voltam benne, hogy mindkettőjük mást mond. Így is lett:
- Peti piszkált - duzzogott Máté.
- Nem is igaz - tiltakozott Peti.
Az egész egy nagy kiabálásba fulladt.
- Ha nem tudjátok abbahagyni a vitát, akkor hagyjátok el a bázist! Nem óhajtok fejfájással hazamenni - mondtam komolyan a fiúknak.
- Különben is nem azért jöttünk össze, hogy verekedjünk, hanem, mert el szeretném mondani a jó hírt, de ha így viselkedtek, akkor nem mesélem el. Hirtelen nagy csend lett.
- Képzeljétek, találtam egy izgalmas hirdetést. Tavasszal autocross versenyt rendeznek a mi korosztályunknak. Hat fős csapatok jelentkezését várják: 1 versenyző, 1 navigátor és 4 szerelő vehet részt. Volna kedvetek benevezni?
- Ez óriási! Hurráááá! - örültek együtt a srácok.
- Készíthetnénk magunknak speciális járgányt!
- Osszuk el, hogy kinek, mi lesz a feladata! - javasolta Márk.
- Szerintem legyen Marci a vezető! - mondta Balázs. - Egyetértetek?
- Igen, mert ő mindig nyugodt marad, és váratlan helyzetben is tudja, hogy mit kell tennie - csatlakozott Balázshoz Ricsi.
- Köszönöm, ez kedves tőletek - válaszoltam.
- Én szerelő szeretnék lenni - mondta Balázs. - Szeretném, ha Márk és Ricsi segítene nekem. Peti, és te mi szeretnél lenni?
- Nem is tudom. Nem lesz ez nekünk egy kissé drága? - kérdezte kicsit aggódva Peti.
- A nevezési díjat én kifizetem a zsebpénzemből, így már csak motorra kell gyűjtenünk - mondtam.
- Papírgyűjtéssel össze tudnánk rakni a pénzt pár hét alatt. Az újsággyűjtő ládák körül mindig nagy a felfordulás. Így a lakók is örülnek majd nekünk, ha rendet teszünk - vetette fel Máté.
- Szuper. És már csak azt kell eldönteni, hogy ki legyen a navigátor. Én Mátéra szavazok, mert ők jól megértik egymást Marcival - mondta Peti.
- Rendben. Akkor lássunk neki a tervek elkészítéséhez!

3. fejezet
AZ ÁRULÓ

Beköszöntött a tél. A fiúkkal egyre jobban belehúztunk a munkába. A gép alváza hamar elkészült, a belső részek kialakításával azonban lassabban haladtunk. Amikor megakadtunk, akkor a felnőttek segítségét kértük. Már februárt írtunk, amikor elkészült a remekmű. A motor is helyére került.
- Tegyünk próbakört! - javasoltam.
Nagy volt a csodálkozás, amikor nem indult be a motor. Újra megpróbálkoztam az indítással, de megint kudarcot vallottunk. Ezt már nagyon furcsának találtam, kiszálltam a kocsiból, hogy belenézzek a motorháztérbe. Így tettek a többiek is. Amikor észrevettük a hibát, így szóltam:
- Ezt az alkatrészt nem Petinek kellett volna betennie még tegnap?
- Igen, neki kellett volna - nézett fel Máté is.
- De hol van Peti? - kérdezte Balázs. - Ki tudja, miért nem jött ma?
- Nézzünk utána! - állt elő az ötlettel Ricsi.
Ekkor egy levelet csúsztatott be az ajtó alatt valaki. Ricsi rohant az idegen után, de nem érte utol.
- A roncstelepnél vesztettem szem elől - mondta a futástól lihegve Ricsi.
- Furcsa, a levélben is ez áll:

Kedves Oroszlánok! Ha még látni akarjátok a barátotokat, gyertek a roncstelepre pontban 16.00-kor. Ha késtek, vagy előbb jöttök, megbánjátok.
Skorpiók csapata

- Kik azok a Skorpiók? - kérdezte Balázs.
- Ez nagyon érdekes! Nem skorpió a Peti horoszkópja? - kérdeztem elgondolkodva.
- De, bizony. Mire gondolsz? - érdeklődött Máté.
- Lehet, hogy az ő keze van ebben a dologban? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Miből gondolod? - tette fel a kérdést Márk.
- Azért, mert csak neki mondtam el, hogy én oroszlán vagyok, ezért szerettem volna, hogy a csapat neve is ez legyen - meséltem el a többieknek. - Irány a roncstelep! Derítsük ki, mi lehet ez az egész!
- De Marci, az üzenetben az állt, hogy se előbb, se később ne menjünk oda! - hívta fel a figyelmünket Márk.
- Ha előbb érünk oda, fel tudjuk mérni a terepet! - mondtam.
- Gyerünk! - indult el Balázs.
- Várjatok! - állítottam meg a fiúkat. - Szükségünk lehet a kamerára és a távirányítós autóra is.
- Miért kell az autó? - nézett furcsán Ricsi.
- Ha a kamerát rászereljük az autóra, akkor mi észrevétlenek maradhatunk - mondtam. . Tényleg! Hogy én erre miért nem jöttem rá? - mondta ámulva Balázs.
Abban állapodtunk meg, hogy választok egy embert, akivel bemegyek tárgyalni a gyerekrablókkal. A választásom Márkra esett, mert Ő volt a második legerősebb gyerek a csapatban. Négy óra előtt fél órával elindultunk a telepre. Magunkkal vittük a kisautónkat is, Máté, Ricsi és Balázs annak a segítségével hallhatják a beszédünket. Ők kint őrködtek, hátha valaki meg akarna minket támadni. Odasétáltunk a házikóhoz és bekopogtattunk. Hirtelen megragadtak hátulról és bevonszoltak a kapitányukhoz, aki nem más volt, mint Peti. Mikor megláttam, nagyon meglepődtem.
Eközben Máté, Ricsi és Balázs már futott, hogy megmentsenek a fogságból minket. Megkérdeztem Petit, miért árult el minket, de ő csak ennyit mondott:
- Elegem lett abból, hogy mindig kiszorítottatok a játékból. Sosem tehettem azt, amit akartam, mert azt kellett csinálni, amit te mondtál.
- Ez nem igaz! - vágtam vissza. Mindig megkérdeztelek titeket, hogy mit szeretnétek, vagy mit gondoltok az adott dologról. És sosem mondtad, ha nem tetszett valami.
- Nem érdekel, mit beszélsz. Itt vannak a fiúk, és ha kell, laposra vernek téged egy szavamra.
- Ne más erejével gyere megint! Legyél az eszeddel erős, és állj ki ellenünk egy tisztességes versenyben! - mondtam.
- Ha kell, egyedül is elverek minden Oroszlánt! - nagyzolt Peti.
- Látod, már megint csak a verekedésre gondolsz! Legyetek az ellenfeleink a crossversenyen. Aki nyer, a másik csapatnak adja az autóját! Rendben?
- Úgyis mi leszünk a jobbak! - mondta nagyképűen Peti. Engedjétek el őket! Viszlát, a versenyen! . köszönt el gőgösen.

4. fejezet
A NAGY NAP

A versenyig már csak egy hét volt hátra. Mindannyian nagyon izgultunk, és egyben nagyon vártuk a pillanatot, hogy megmérkőzhessünk a Skorpiókkal. Minden rendben zajlott, de egy fontos dologra az utolsó pillanatra jöttünk rá.
- Fiúk, baj van. A versenyen hattagú csapatnak kell részt vennie. Mi pedig csak öten vagyunk - emlékezett Márk.
- Most mit tegyünk? - sopánkodott Ricsi.
- Várjatok! - kiáltott fel Balázs. - Gergő, az osztályból ügyesen barkácsol. Emlékeztek a repülőre, amit fából készített?
- Remek ötlet! Menjünk, és meséljük el neki, mit gondoltunk - javasoltam a többieknek. Gergő örült a lehetőségnek, hogy megkértük a feladatra. Úgy is szeretett volna már bekerülni a csapatunkba.

Eljött a nagy nap. A futamon gyülekezni kezdtek a csapatok. Igyekeztünk mi is időben ott lenni. Hamarosan megérkeztek a Skorpiók is. A szánk is nyitva maradt, amikor megláttuk a járművüket. Gyönyörű fekete vasszöcske, melynek elején egy nagy skorpió díszelgett.
- Jobb csapatnak jobb autó! - mondta Peti üdvözlés helyett.
- Várjuk ki a végét! - válaszoltam.
- Kedves versenyzők! - köszöntötte a verseny rendezője az egybegyűlteket.
- Immáron harmadszorra rendezzük meg a junior gokart versenyünket. Az idén hat csapat méri össze tudását. Köszöntsük nagy tapssal e bátor gyerekeket! Az egyes számú csapat a budapesti Jaguárok csapata. A kettes sorszámot viselik a fehérvári Oroszlánok. A hármas számot a szintén fehérvári Skorpiók csapata kapta. A negyedik versenyző csoport a pécsi Sasok csapata. Az ötös számú rajtvonalról indulnak a debreceni Vadmacskák. Végül, de nem utolsó sorban a hatodik csapat a miskolci Farkasok.
A csapatok felálltak a rajtvonalra. Amikor megszólalt a gong, mindenki beletaposott a gázpedálba. A közönség először csak egy nagy porfelhőt látott a rajt körül. Mindenki hangosan kiabálva biztatta a saját csapatát. Az első körben a budapesti Jaguárok kerültek az élre. Nyomukban a debreceni Vadmacskák igyekeztek. Nekem a harmadik helyet sikerült megszereznem ebben a körben. Mögöttem a pécsi Sasok és a miskolci Farkasok egymást próbálták megelőzni. A sort a Skorpiók csapata zárta. Ez így ment még a következő körben is. A harmadik körben azonban sikerült megelőznöm a debreceni Vadmacskákat. Igyekeztem a Jaguárokat utolérni, ami hamarosan sikerült is, de a vezetést csak a negyedik körben tudtam átvenni. A harmadik körben sajnos, a pécsi Sasok és a miskolci Farkasok összeütköztek, így mind a ketten kiestek.
A verseny állása a negyedik körben a következő volt: elsők az Oroszlánok, a második helyen a Jaguárok, a harmadik helyen a Vadmacskák, és végül a Skorpiók száguldottak. Az ötödik körben, amikor a Jaguárok meg akarták előzni az autónkat, kicsit nagyobb ívben vették a kanyart, és kisodródtak. Hála Istennek bajuk nem történt, de a játékból kiestek.
Már csak hárman maradtunk: Oroszlánok, Vadmacskák és a Skorpiók. Szoros lett a küzdelem. A Skorpióknak sikerült megelőzni a Vadmacskákat, és felém is vészesen közelített Peti. A Vadmacskák autója egyszer csak leállt. Elfogyott az üzemanyaguk, mert kilyukadt a benzintartályuk.
Elérkezett az utolsó kör. Már csak két csapat volt versenyben: az Oroszlánok és a Skorpiók. Minden erőnkkel koncentráltunk a pályára. Az utolsó kanyarban fej-fej mel-lett haladtunk, ám Peti egy szabálytalan mozdulattal letaszított a pályáról. Az Oroszlánok felugrottak helyükről, és rohantak volna a segítségemre, de nem engedték be a szervezők őket.
Számomra megállt az idő. Becsuktam a szemem. Egy pillanatig azt sem tudtam, mi történt. Az eddigi munkánk omlott össze egy másodperc alatt. Hiába minden fáradság, erőfeszítés.
Az autó ajtaját megpróbálták felfeszíteni. A harmadik próbálkozás után az ajtó kijött a helyéről. Kinyitottam a szemem, és egy nagyon érdekes látvány tárult elém. Homályosan kirajzolódott egy ismerős alakja. Az arca egyre inkább tisztult előttem. Villámcsapásként futott át rajtam a felismerés, hogy akit látok, az nem más, mint Peti.
- Jól vagy? - kérdezte Peti aggódva.
- Mi történt? - kérdeztem vissza enyhe nyomást érezve a lábamon.
- Meg akartunk előzni, de rád húztam a kormányt, és emiatt kisodródtál.
Megpróbáltam kiszállni az autóból, de a mentősök nem engedték:
- Hohó, fiatalúr! Be kell vinnünk a kórházba megfigyelésre.
- De semmi bajom, nem fáj semmim.
- A szabály, az szabály!

5. fejezet
Ö.B.Ö.L

Az elkövetkező pár napot a kórházban töltöttem. Sorra látogattak a barátaim, a rokonaim, így sosem voltam egyedül, és nem unatkoztam. Épp Márk hagyta el a kórtermet, amikor új látogatóm érkezett.
- Szia, Marci - köszönt felénk Peti.
- Szia - dörmögtem az orrom alatt valami köszönésfélét. Mit akarsz?
- Csak szeretném elmondani, hogy nagyon szégyellem magam azért, amit tettem. Tisztességes versenyről volt szó, és én nem voltam az. A csapattársaim is fújnak rám, hogy ilyen dologra vetemedtem.
- Bocsánatkérés elfogadva. ÖBÖL - nyújtottam a kezem Peti felé.
- Tessék?! - értetlenkedett Peti.
- Örök Barátság Őrzői Leszünk. Nem emlékszel?
- Örök Barátság Őrzői Leszünk - fogta meg a kezem Peti.
Izgatottan kotorászott a táskájában. Ez pedig a tiéd. A bírák úgy döntöttek, hogy a kupa téged illet.

(A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház, az Árgus Szerkesztősége és a Vörösmarty Társaság gyermekeknek szóló, Tollpihe pályázatának írásait Lázár Ervin, Sohonyai Edit és Kálnay Adél bírálta. Mi most Hamvasi Miklós és Szép Marcell győztes írását közöljük.)

A kóborló hörcsög

A Budai út sarkán van egy állatkereskedés. Sokféle állat él ott, egerek, papagájok, halak, és aranyhörcsögök, mint én. Itt születtem én és a testvéreim. Nagyon vágytunk rá, hogy legyen egy gazdánk és saját lakásunk, mert nagyon szűkösen éltünk. Az életemben bekövetkezett egy nagy változás, egy kisfiúnak nagyon megtetszettem, és hazavitt magával. Lett saját lakásom, volt benne egy műanyag kisházam, amelybe be tudtam bújni, illatos forgács, jó meleg zokni, amit a gazdám, a kisfiú már kinőtt. Jól éreztem magam, de kíváncsi voltam, hogy mi van a terráriumon kívül. Ebből lett a baj! Felmásztam a sajtház tetejére, a karmaimmal megkapaszkodtam, de sajnos kiestem. Gondoltam, ha már kint vagyok, alaposan körülnézek. Egyszer csak azt vettem észre, hogy eltévedtem. Hiába kerestem a lakhelyemet, nem találtam, de közben annyira megéheztem, hogy már a villanyvezetéket is megrágtam. Bebújtam a sarokba és aludtam egyet. Nem pihentem ki magam, mert fáztam és féltem egy kicsit. Észrevettem valamit, ami hasonlít az én terráriumomra. De abban halak úszkáltak, ebből tudtam, hogy nem az én lakásom.
Megkérdeztem a halakat, tudnak-e nekem segíteni abban, hogy megtaláljam a házam. Azt mondták, hogy forduljak a pókhoz, akit a sarokban megtalálok. El is indultam hozzá, mentem mendegéltem, mikor szembetalálkoztam a macskával. Már nagyon közel volt, félelmetesen nézett rám, és kitátotta a száját.
Egyszer csak nagyot nyávogott és elszaladt. Helyette ott termett a pók. - Szerencséd, hörcsög, hogy megcsíptem a macskát, különben nagy bajba kerültél volna. Mi járatban vagy itt?
- Vissza szeretnék jutni a házamba. Tudsz segíteni?
- Igen, de nem ismerem nagyon a környéket. Menjünk el a hangyához, ő majd segít.
El is mentünk a hangyához, aki a parketta alatt lakott. Kihívta a pók, mert én oda nem férek be.
- Vissza tudsz vezetni a házamba? - kérdeztem a hangyát.
- Igen, tudom, hol laksz, mert amikor alszol, szoktam csenni tőled egy kis magot - válaszolta.
El is vezetett, de olyan magas volt a terrárium, hogy nem bírtam felmászni. Azonban a póknak nagyszerű ötlete támadt, a perem és a padló közé szőtt egy hálót, azon fel tudtam mászni. Ott vártak a finom szotyola és az illatos sárgarépa. Az újdonsült barátaimat is meghívtam vacsorára.
A gazdám észre sem vette az én kis kalandomat, én pedig megfogadtam, hogy nem szökök el. Hiszen vannak jó barátaim, és gazdám is sokat foglalkozik velem.