Spanyolnátha művészeti folyóirat

Dunajcsik Mátyás

Kékszakáll elindul

Ballada Johann Von Tére stílusában

Az angyalok bikinijéről akartam írni,
de dolgozószobámból a zaj kiűzött.
Napszámosaim már embervért kívánnak,
mert uralkodásom zsarnokságba züllött.
Tanácsadóim egyenként leléptek,
válságstábom egymagam vagyok,
dühömben eltüzelem a tróntermi széket,
s falhoz szorulva nézem, amint lobog:
a kandallóból Judit hangja serceg.
És mintha végtelen távolról üzenne.
Hangjában benne vijjog még a kettőnk
elátkozott és szétroncsolt szerelme.

„— Vigyázz magadra herceg, karodból
mint a nyári illat, elszállt az erő.
Eszedbe jusson, ha birtokod bejárod:
a magadfajta könnyen késelhető.
A szociális háló kötése bomlik,
s az ilyen embert nem lehet szeretni.
Ki kell dobni, mint egy ócska holmit,
és helyette újabbat szerezni.
Grófságod ablakából már csak
jobbágynyúzó, szűk, puszta földre látni:
menekülj, mert megkötnek körötted
főúri magányod hierarchiái.“

Kerítésemen belül került az átok:
a zúgolódás kapát-kaszát növeszt.
Fáklyával állják körül a határsávot,
s elkergették minden zászlóhívemet.
Tükrömben nem vigasztalódom,
kiserkent arcomon a kék borosta.
Elindulok hát, bár lábam, mint az ólom,
és felszállok az első villamosra.
Kötött beszédem is meg-megbicsaklik:
a rímhelyzetből kibukik a lábam.
Búcsút mondok most fényes termeimnek,
s berendezkedem egy másik alvilágban.